Szerző Téma: Napi lelki morzsák  (Megtekintve 1011632 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5968
    • Keresztény kincskereső
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4515 Dátum: 2013 Május 19, 01:49:32 »
Áldás

Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében.
Mivelhogy  az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, a ki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott:
A melyek által igen nagy  és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket: hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén romlottságot a mely a kívánságban van e világon.
2 Péter. 1:2-4, (Károli)


Istennel töltjük az időnket szüntelen, imádkozásban, elmélkedésben és ily módon megismerjük az ő természetét, akaratát. Sokszor magunkra vesszük a krisztusi szenvedést amikor bántanak minket ezért, amikor engedelmeskedünk szavának, és azt meg is cselekedjük.
A problémák kitartást eredményeznek, a kitartás pedig reménységet.

"Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez  nékünk."
2 Korinthus 4:17,


Közben pedig kapjuk az ajándékokat kinek mit ad az Úr. Ezeket pedig kellőképpen adjuk tovább másoknak a javára, a gyülekezet épülésére.
Szolgálatainkat Isten megjutalmazza, szerető gonddal támogat minket és erősít meg. A kenet ott tud igazán kiáradni ahol működnek ezek a dolgok.
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5968
    • Keresztény kincskereső
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4516 Dátum: 2013 Május 20, 10:59:01 »
Az Úr Szent Lelke


Ha érzékenyek vagyunk  Isten dicsőségének felismerésében, láthatjuk, hogy a szintje változó. Mégpedig tőlünk függ.
Akarjuk-e igazán, tiszták vagyunk-e, imádkoztunk-e, alázatosak vagyunk-e, és imádók vagyunk-e?
Az Isten Szelleme teljesen egyenrangú Isten dicsőségével, ő az aki Isten és köztünk kapcsolatot tud teremteni.
A Szentlélek úgy mozog ahogyan ő akarja, de az biztos, hogy nagyon érzékeny lélek, mindent tud rólunk, nem kendőzhetünk el semmit előtte.

De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által.
Róma. 6:11,


Ez bizony az Atyaisten Lelke és az ő Lelke lakik bennünk és teszi élővé a mi életünket. Egy új életet adva nekünk Jézus Krisztus által.

Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám.
Róma 6:15,


Hála és köszönet Urunk, ezért a kegyelemért.
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4517 Dátum: 2013 Május 20, 16:28:00 »
ÁMEN!

Megújult értelem – értsétek meg

De te, szolgám, Izráel, Jákób, akit kiválasztottam, barátomnak, Ábrahámnak utóda! 9. A föld végén ragadtalak meg, annak széléről hívtalak el. Ezt mondtam neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek meg! 10. Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. 11. Megszégyenülnek és gyalázatba esnek mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak. 12. Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak. 13. Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek! 14. Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítlek - így szól az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje -. 15. Új és éles fogú cséplőszánná teszlek. Hegyeket csépelsz és törsz össze, halmokat zúzol pozdorjává. 16. Feldobod őket, és a szél elhordja, a szélvihar szétszórja őket. Te pedig ujjongani fogsz az ÚRban, dicsekedni fogsz Izráel Szentjével. 17. A nyomorultak és a szegények vizet keresnek, de nincs, nyelvük kiszárad a szomjúságtól. De én, az ÚR, meghallgatom őket, én, Izráel Istene, nem hagyom el őket. 18. A kopár hegyeken folyókat fakasztok, a völgyek mélyén forrásokat, a pusztát bővizű tóvá változtatom és a szomjú földet vizek forrásává. 19. A pusztában cédrust növesztek meg akácot, mirtuszt és olajfát. A pusztaságba borókafenyőt ültetek, kőrisfát meg ciprust. 20. Hadd lássák, és hadd tudják meg, vegyék észre, és értsék meg, hogy az ÚR keze vitte ezt végbe, Izráel Szentje teremtette.
Ézs 41,8-20

Gyűljön össze minden nép, gyülekezzenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, igazolják őket, hogy aki hallja, azt mondja rá: úgy van! 10. Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz. 11. Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító.
Ézs 43,9-11

Majd így szólt hozzájuk: "Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam a Mózes törvényében, a próféták könyvében és a zsoltárokban." 45. Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, 46. és így szólt nekik: "Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, 47. és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. 48. Ti vagytok erre a tanúk. 49. És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel."
Lk 24,44-49

Isten soha sem akarta, hogy kapcsoljuk ki az értelmünket. A Lélekben való imádság sem jelenti az értelem kikapcsolását.

Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
Mt 22,37

Sokan úgy gondolják az az igazi Isten imádat, amikor kikapcsolják az értelmüket. De ez egy nagy tévedés! Ellenben értelmünknek meg kell újúlnia.
   
Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemben; hanem a gonoszságban legyetek gyermekek, értelemben pedig érettek legyetek.
1Kor 14,20

   
És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.
Rm 12,2

Sokszor említik Dávid királyt, amikor táncolt az ÚR elött és Mikál féleszünek tartotta. A beszélgetésböl kiderül, hogy Dávid nagyon is jól tudta miért táncolt az ÚR színe elött és ezt teljes értelemmel tette. Nagyon szomorú, amikor egy olyan lény véleményére alapitanak állítólagos dolgokat, akit e véleménye miatt az ÚR meddöséggel büntetett.

   
Hogy van hát? Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is.
1Kor 14,15    

Isten értelmünket megújította Szent Vére árán, hogy megértsük az Ö akaratát Szent Lelke által és szándékosan át tudjuk egész életünket adni Neki.
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5968
    • Keresztény kincskereső
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4518 Dátum: 2013 Május 21, 07:30:32 »
2 Mózes  6, 7 Népemmé fogadlak titeket, és a ti Istenetek leszek, és megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától.

Ha nincs még megújult értelmünk a fenti sorokat olvasva legyinthetünk egyet, hogy ez nem érdekes, mert az izraelitáknak adta az Úr ezt az ígéretet. De ha megújúlt értelemmel fogadjuk a sorokat akkor észrevehetjük, hogy azok akik befogadták az ÚrJézus a szívükbe és engedelmesen követik őt, teljesítik utasításait azok, mind Isten népéhez tartoznak. Az egyiptomi kényszemunka pedig itt van az életünkben, amikor szinte rabként szolgáljuk a sötétség fejedelmét, az Urat nem ismerve, Jézus Krisztus evangéliumát hallva és hozzá kiáltva szabadok lehetünk ezen rabszolgaság alól.

Márk  4,13
Azután így szólt hozzájuk: "Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit?


Ha nincs bölcsességed akkor kérj Istentől. Dávid fia, Salamon is ezt tette.

1 Királyok 3, 5-14

5. Akkor éjjel megjelent Gibeónban az ÚR Salamonnak álmában, és ezt mondta Isten: Kérj valamit, én megadom neked! 6. Salamon ezt felelte: Te nagy szeretettel bántál szolgáddal, Dáviddal, az én apámmal, ahogyan ő is hűségesen, igazán és egyenes szívvel élt előtted. Ezt a nagy szeretetet megtartottad iránta, és fiút adtál neki, aki a trónján ül ma is. 7. És most URam, Istenem, te királlyá tetted szolgádat az én apám, Dávid után. De én még egészen fiatal vagyok, nem értek a kormányzáshoz. 8. És a te szolgád választott néped között van, amely olyan nagy nép, hogy nem lehet számba venni; nem számlálható meg a sokasága miatt. 9. Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és a rossz között, különben ki tudná kormányozni a te nagy népedet?! 10. Tetszett az ÚRnak, hogy ezt kérte Salamon. 11. Azért ezt mondta neki Isten: Mivel ezt kérted, és nem kértél magadnak hosszú életet, nem kértél gazdagságot, és nem kérted ellenségeid életét, hanem értelmet kértél, hogy nekem engedelmeskedve tudj kormányozni, 12. ezért teljesítem kérésedet: olyan bölcs és értelmes szívet adok neked, hogy hozzád fogható nem volt előtted, és nem támad utánad sem. 13. Sőt azt is megadom neked, amit nem kértél: olyan gazdagságot és dicsőséget is adok egész életedben, hogy nem lesz hozzád fogható senki a királyok között. 14. Ha az én utaimon jársz, és megtartod rendelkezéseimet és parancsaimat, ahogyan apád, Dávid tette, akkor hosszú életet adok neked.


Jézus elküldte a Vigasztalót,a Pártfogót aki segít értelmünk megnyitásában, az igazság felimerésében és annak terjesztésében.

1 János 5, 20
De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet
.
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4519 Dátum: 2013 Május 21, 13:08:46 »
Köszönöm áldott Testvérem a gondolatokat!  :afro:

A lelki szemek és lelki fülek megnyitása jelenti tulajdonképpen az ételemben való megújulást. Nem elég "tudni", habár ez elengedhetetlen, de meg is kell értenünk, látnunk lelki szemeinkkel, és hallanunk lelki füleinkkel. Csak akkor fogjuk megérteni Isten Ígéjét teljességében. Akkor már nem szakítjuk el Gyökerétöl az Írásokat: "nahát az Ó már elmult..."

Pál apostol Szavai jutottak eszembe:

...és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; 18. és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, 19. és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön. Minthogy hatalmának ezzel az erejével 20. munkálkodik a Krisztusban, miután feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, 21. feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. 22. "Az ő lábai alá vetett mindent", és őt tette mindenek felett való fővé az egyházban, 23. amely az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben.
Ef 1,17-23
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4520 Dátum: 2013 Május 21, 16:14:18 »
A 139-edik Zsoltár 1b-6,13-16 és 23-24 versei:

"URam, te megvizsgálsz, és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, URam. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni. Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!" (MBT-ford.)
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4521 Dátum: 2013 Május 21, 16:17:33 »
ÁMEN!

 :2smitten:
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5968
    • Keresztény kincskereső
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4522 Dátum: 2013 Május 22, 08:28:47 »
A megújult értelem  Isten bölcsességével  egészül ki.  Ez a bölcsesség  az Úr ajándéka, jó és kivánatos gyümölcs,, amely még a földi életünkben megadja áldását.

"A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. 18. Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet teremtenek."
Jakab 3, 17-18


Sokan panaszkodnak, hogy nincs bölcsességük. Ilyenkor ne maradjon néma a szánk, kérjünk az Úrtól bölcsességet. Mint tegnapi hozzászólásomban is  irtam, Salamon király sem  földi kincseket, aranyat és ezüstöt kért az Úrtól, hanem bölcsességet. Kérte és megkapta.

"Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja."
Jakab 1,5


Az isteni bölcsesség nem kendőzi el az igazságot. Felismerjük, az igazat és a hamist, a helyest és a helytelent.  A bölcs beszéd és cselekedet pedig  szeretettel párusulva Istent dicsőiti és magasztalja.

   " és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel;
    hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára,
    és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására."
Filippi 1, 9-11
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4523 Dátum: 2013 Május 22, 08:47:21 »
ÁMEN!

És az Isten által adott bölcsesség egyben a Szent Lélek ajándéka:

A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. 8. Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által.
1Kor 12, 7-8

Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5968
    • Keresztény kincskereső
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4524 Dátum: 2013 Május 23, 08:14:24 »
Az Úr kiválasztottai

Kit választ ki az Úr?
 

Azt hiszem nincs olyan ember aki ne gondolkodott volna el arról, hogy miért pont ő, vagy miért pont én.
A kiválaszt szó jelentése= Isten által választott.
Krisztusban megváltásra választott ki mindenkit, akiről tudta, hogy el fogják Őt fogadni.
 
Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?
Róma 8:33-34,

 
Pál, Isten szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola az Isten választottaiért, hogy higgyenek, és megismerjék az igazságot az igazi kegyesség szerint, az örök élet reménységére, amelyet az Isten, aki nem hazudik, örök idők előtt megígért, igéjét pedig kijelentette a maga idejében az evangélium hirdetésével. erre kaptam megbízást a mi üdvözítő Istenünk rendeléséből.
Titusz 1:1-3,

 
Isten tudja melyik vessző lesz az, amely engedelmesen fog hajolni az ő akaratának. Hiszen ő alkotott minket és mindent tud előre, a gondolatainkat és cselekedeteinket ismeri, nemcsak a jelenben, hanem a jövőben is. Ismeri szívünk minden rezgését.
Pált Isten választotta ki arra a célra, hogy a jövő emberét tanítsa, fedje és felemelje. Hogy reményt tudjon szolgálni Krisztus által. Megadta neki a bölcsesség és kijelentés szelleme által azt az értelmet és bizonyosságot, hogy tudjon szolgálni az emberiségnek. Csodálatosak a tanításai és az ő egész munkássága egy példa a mi életünkre nézve is.
Hatalmas utakat kellett bejárnia amiben Jézus vezette, és hirdetni Isten evangéliumát, a bűnök bocsánatát, Krisztus áldozatát és Isten kegyelmét. Méltó arra, hogy felnézzünk rá és példa legyen előttünk.

Kit hív el Isten?
 

Isten minden embert hív. Isten vágya, hogy mindenkit megmentsen, és az ember megmentésének egyetlen akadálya a saját akarata.
 
Én vagyok az Úr, nincs más! Nem rejtélyesen szóltam a földnek egy sötét helyén.
Ézsaiás 45:18-19,

 
Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok,
mert én vagyok az Isten, nincs más!
Magamra esküdtem, igazság jött ki számon,
szavam megmásíthatatlan:
Ézsaiás 45:22-23,

 
Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.
Máté 11:28,

 
Ez a jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.  Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért tanúbizonyságként a maga idejében.
1 Timóteus 2: 3-6,

 
Vajon miért tolják és utasítják el a kegyemet az emberek? Miért hitetlenek? Mert e- világ Istene megvakítja őket .
 
 
Isten sok embert kiválasztott, de voltak akik elbuktak. Ilyen volt Saul, és Júdás is. Azonban ezekben a bukásokban mindig megmutatta az ő dicsőségét, hatalmát.

 
Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.
Máté 22:14,

   
Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket:  és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek: és a semmiket, hogy semmiké tegye a valamiket: hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. Az ő munkája az, hogy ti a Krisztusban vagytok.
1 Korintus 1:27-30,

 
Akik elfogadták Isten hívását, igyekezzenek megmaradni az ő szeretetében, kegyelmében. Mert el lehet azt veszíteni, ha engedetlenségben, bűnben élnek, de az aki tud megbánást mutatni és bocsánatot kérni, az újra helyreáll. Nem olyan a mi mennyei Atyánk akinek a szíve nem indul meg az alázatos megtört szív felett.

forrás: http://havannacsoport.hu
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4525 Dátum: 2013 Május 23, 14:20:23 »
 "A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, Ő tegyen készségessé minket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves Ő előtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen." Zsidókhoz írt levél 13.20-21.
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22842
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4526 Dátum: 2013 Május 23, 15:36:06 »
Isten nagy türelemmel van irántunk és először adja az ő elhívását, majd formál minket hogy az elhívásunkba léphessünk és elvégezhessük azt. Isten mindenkivel tervez, és Isten tervébe mindenkinek be kell állnia. De mi követjük Őt és nem fordítva...
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4527 Dátum: 2013 Május 24, 12:48:49 »
"Cseri Kálmán
A kegyelem harmatja"

"Áhítatok minden napra"

"05.24 Odaadom az életemet

"...nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel..." (Fil 2,6)

Hogyan valósult meg Jézus életében a gabonamag sorsa? Nézzünk meg három igét! „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok." (2Kor 8,9) Milyen gazdag volt Jézus? Amilyen most: az övé minden hatalom, imádják őt a mennyei seregek is, vallják, hogy uraknak Ura és királyok Királya. És milyen szegénnyé lett? Nem volt fejét hova lehajtania, még utolsó ruhadarabjain is sorsvetéssel osztoztak. De ennek a célja az volt, hogy minket, koldus szegényeket lelkileg gazdagokká tegyen. Ő, aki Istennel egyenlő, rabszolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, megalázta magát, és engedelmeskedett a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé (Fil 2,6-11). Otthagyta mennyei dicsőségét, magára vette nyomorult emberi testünket, azért, hogy minket a maga tisztaságában és dicsőségében részesíthessen. Ő maga mondta: „én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem... én magamtól adom oda... ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól." (Jn 10,17-18) Még azt is vállalta és engedte Jézus, hogy ártatlan, bűn nélküli életét szörnyű kínzások után kioltsák, azért, hogy nekünk életünk legyen, sőt bőségben éljünk. Amikor pedig a Gecsemáné-kertben letartóztatták, nem hívott oda „tizenkét sereg angyalnál is többet" - pedig megtehette volna -, mert mindenáron segíteni akart rajtunk, és ezt az árat ő fizette meg, maradék nélkül. Jézus nem magát féltette, hanem minket. Ő meghalt, mint a búzaszem, hogy ennek gyümölcseként a benne hívők éljenek - már itt és a mennyben is, vele, örökké."

Forrás: http://velunkazisten.hu/kegyelem_harmatja/0524_Odaadom_az_eletemet
" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5968
    • Keresztény kincskereső
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4528 Dátum: 2013 Május 24, 14:36:44 »
Köszönöm Testvérem az igemorzsákat. Elovasva az alábbi gondolatok jutottak az eszembe:

János  1, 1
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.


Igen, Jézus volt az Ige, aki testet öltve közénk jött.

Zsidók  1, 3
Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.


Jézus halála és feltámadása hozta el számunkra a megtisztulás lehetőségét és kegyelmet az éltünkre.

János 17,24
"Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt.


Előkészitette a helyet számunkra, ahol találkozhatunk Jézus Krisztus dicsőségével.


Kolossé  1, 15-20
[15] Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. [16] Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. [17] Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. [18] Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. [19] Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, [20] és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.
 


Ő hozta el számunkra az Urat, hogy megláthassuk és megtapasztalhassuk az ő végtelen szereretét  és kegyelmét.

Aki hisz Isten Fiában és engedelmes szavának, parancsának és követi őt, az üdvözül. Aki viszont nem hisz és ellenáll azok soha nem ismerik fel Istenvilágosságát és nem részesülhetnek kegyelmében.

2 Korintus 4, 4
Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása.



"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22842
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4529 Dátum: 2013 Május 24, 20:42:30 »
Ha Jézus életét búzaszemhez hasonlítjuk, akkor igen jó termést hozott a halála. De vajon mi milyen mag vagyunk Isten szántóföldjében? Konkoly, amely ugyan úgy néz ki mint a búza de mérgező, vagy búza amely sok termést hoz Istennek?
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)