Az Engedelmesség

Isten Igéje:

5Móz 4,2    
„Semmit se tegyetek az ígéhez, a melyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, a melyeket én parancsolok néktek.”

Bizonyára tudjuk mind, ha valamely felszólításnak az Örökkévaló, különösen nagy hangsúlyt szán, az az Igében rövidesen újra megismétlődik. Ez az Ige, ily különös jelentéssel és jelentősséggel bíró Parancsolat, hiszen újfent, szinte ugyan ezekkel a szavakkal szólta ezt az Örökkévaló V Mózes 13,1-ben. (ha valaki a Károli fordítást használja, akkor V.Mózes 12,32-ben)

5Móz 12,32    
„Mindazt, a mit én parancsolok néktek, megtartsátok, és a szerint cselekedjetek: semmit ne tégy ahhoz, és el se végy abból!”

Ez a felszólítás, vagy ha úgytetszik Parancsolat, egy régebbi félelmes példaadás magyarázata, és az Örökkévaló rendelése szerinti szolgálatunk alapja is egyben! Ha és amennyiben figyelmesen áttanulmányozzuk a példaadást, megérthetjük mire figyelmeztet bennünket az Örökkévaló ebben az Igében, illetve mitől óv bennünket szolgálatainkban... Lássuk hát a példát:

Mózes III. könyve 9,1-24
„És lőn a nyolczadik napon, hogy szólítá Mózes Áront és az ő fiait, és Izráelnek véneit. És monda Áronnak: Végy egy borjút, fiatal bikát bűnért való áldozatul, és egy kost egészen égőáldozatul, épek legyenek, és vidd az Úr elé. Szólj Izráel fiainak is, mondván: Vegyetek egy kecskebakot bűnért való áldozatul, és egy esztendős borjút és bárányt, épek legyenek, egészen égőáldozatul. És egy ökröt és egy kost hálaáldozatul, hogy megáldozzátok az Úr előtt, és olajjal elegyített ételáldozatot; mert ma az Úr megjelenik néktek. Elvivék azért, a miket Mózes parancsolt vala, a gyülekezet sátora elé, és odajárula az egész gyülekezet, és megálla ott az Úr előtt. És monda Mózes: Ez a dolog, a melyet az Úr parancsolt, cselekedjétek meg; és megjelenik néktek az Úr dicsősége. Áronnak pedig monda Mózes: Járulj az oltárhoz, és készítsd el a te bűnért való áldozatodat és egészen égőáldozatodat, és végezz engesztelést magadért és a népért. Készítsd el a nép áldozatát is, és végezz engesztelést érettök is, a mint megparancsolta az Úr. Járula azért Áron az oltárhoz, és megölé a borjút, a mely az övé, bűnért való áldozatul. Áron fiai pedig odavivék ő hozzá a vért, és ő bemártá az újját a vérbe, és tőn abból az oltár szarvaira, a többi vért pedig kiönté az oltár aljához. A kövérjét pedig és a veséket és a máj hártyáját elfüstölögteté a bűnért való áldozatból az oltáron, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek. A húst pedig és a bőrt tűzzel égeté meg a táboron kivül. Azután megölé az egészen égőáldozatot, Áron fiai pedig odavivék ő hozzá a vért, és ő elhinté azt az oltáron köröskörül. Az egészen égőáldozatot is odavivék hozzá darabonként, a fejével együtt, és elfüstölögteté az oltáron. És megmosá a belet és a lábszárakat, és elfüstölögteté az oltáron az egészen égőáldozattal egybe. Azután megáldozá a nép áldozatát; vevé ugyanis a bűnért való áldozat bakját, a mely a népé, és megölé azt, és megáldozá azt bűnért való áldozatul, mint az előbbit. Azután előhozá az egészen égőáldozatot, és elkészíté azt szokás szerint. Előhozá az ételáldozatot is, és vőn abból egy teli marokkal, és elfüstölögteté az oltáron a reggeli egészen égőáldozaton kivül. Azután megölé az ökröt és a kost hálaadó áldozatul a népért, és Áron fiai odavivék ő hozzá a vért, és elhinté azt az oltáron köröskörül. Az ökörből és a kosból való kövérségeket pedig, a farkat, a béltakarót, a veséket és a máj hártyáját; Odahelyezték e kövérségeket a szegyekre, és elfüstölögteté e kövérségeket az oltáron. De a szegyeket és a jobb lapoczkát meglóbálá Áron az Úr előtt, a mint parancsolta vala Mózes. Azután felemelé kezeit Áron a népre, és megáldá azt és leszálla, miután elvégezte vala a bűnért való áldozatot, az egészen égőáldozatot és a hálaáldozatot. És beméne Mózes és Áron a gyülekezetnek sátorába, azután kijövének és megáldák a népet, az Úrnak dicsősége pedig megjelenék az egész népnek. Tűz jöve ugyanis ki az Úr elől, és megemészté az oltáron az égőáldozatot és a kövérségeket. És látá ezt az egész nép, és ujjongának és arczra esének.”

Mózes III. könyve 10,1-3
„Nádáb pedig és Abihu, Áronnak fiai, vevék egyen-egyen az ő temjénezőjöket, és tőnek azokba szenet és rakának arra füstölő szert, és vivének az Úr elé idegen tüzet, a melyet nem parancsolt vala nékik. Tűz jöve azért ki az Úr elől, és megemészté őket, és meghalának az Úr előtt. És monda Mózes Áronnak: Ez az, a mit szólt vala az Úr, mondván: A kik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem, és az egész nép előtt megdicsőíttetnem.”

Áldott testvéreim. Erről a történetről hallottam már sok tanítást, melyben egybehangzóan állították: Áron fiai abban követték el a bűnt, hogy a tüzet nem az oltárról vették valószínűleg, hanem máshonnan és ezért jött az ítélet. Ebben én magam is megálltam mindaddig, míg az Úr meg nem mutatta nekem azt a részletet, ami egyszer s mindenkorra megváltoztatta a véleményemet erről a példaadásról... Figyeljük csak meg ezt a részletet, amelyről hamarosan ki is jelenthetjük: Nem is olyan apró részlet ez!

III.Mózes 9,1-11
„És lőn a nyolczadik napon, hogy szólítá Mózes Áront és az ő fiait, és Izráelnek véneit. És monda Áronnak: Végy egy borjút, fiatal bikát bűnért való áldozatul, és egy kost egészen égőáldozatul, épek legyenek, és vidd az Úr elé. Szólj Izráel fiainak is, mondván: Vegyetek egy kecskebakot bűnért való áldozatul, és egy esztendős borjút és bárányt, épek legyenek, egészen égőáldozatul. És egy ökröt és egy kost hálaáldozatul, hogy megáldozzátok az Úr előtt, és olajjal elegyített ételáldozatot; mert ma az Úr megjelenik néktek. Elvivék azért, a miket Mózes parancsolt vala, a gyülekezet sátora elé, és odajárula az egész gyülekezet, és megálla ott az Úr előtt. És monda Mózes: Ez a dolog, a melyet az Úr parancsolt, cselekedjétek meg; és megjelenik néktek az Úr dicsősége. Áronnak pedig monda Mózes: Járulj az oltárhoz, és készítsd el a te bűnért való áldozatodat és egészen égőáldozatodat, és végezz engesztelést magadért és a népért. Készítsd el a nép áldozatát is, és végezz engesztelést érettök is, a mint megparancsolta az Úr. Járula azért Áron az oltárhoz, és megölé a borjút, a mely az övé, bűnért való áldozatul. Áron fiai pedig odavivék ő hozzá a vért, és ő bemártá az újját a vérbe, és tőn abból az oltár szarvaira, a többi vért pedig kiönté az oltár aljához. A kövérjét pedig és a veséket és a máj hártyáját elfüstölögteté a bűnért való áldozatból az oltáron, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek. A húst pedig és a bőrt tűzzel égeté meg a táboron kivül.”

Ezek után:

III. Mózes 9,21-22
„De a szegyeket és a jobb lapoczkát meglóbálá Áron az Úr előtt, a mint parancsolta vala Mózes.
22. Azután felemelé kezeit Áron a népre, és megáldá azt és leszálla, miután elvégezte vala a bűnért való áldozatot, az egészen égőáldozatot és a hálaáldozatot. Mint látjuk: Áron és fiai addig az ominózus pontig amíg elővették a füstölőjüket, mindent úgy tettek amint azt Mózes által megparancsolta az Úr!”

Van tehát ebben a történetben az Ige szerint egyszer bűnért való áldozat; egészenégő áldozat; és hálaáldozat ( III.Mózes. 9,22). Ezek tehát ebben a sorrendben nem más mint a felszentelés áldozatai! Hiszen ezen a napon Szentelte fel az Örökkévaló az Ő népét, hogy ezentúl csak és kizárólag az Övéi legyenek. A Felszentelési áldozásokra vonatkozóan pedig van egyszer egy tanítás, amit Mózes vett át az Örökkévalótól, és eddigre már lett egy gyakorlat is, mint akik ezt egyszer már megtették. Lássuk az Isteni Tanítás és elvárás példáját erről az áldozati eljárásról:

Mózes II. könyve 29,1-28
„Ez az, a mit ő velök cselekedjél, az ő felszentelésökre, hogy az én papjaim legyenek: Végy egy tulkot, fiatal marhát, és hiba nélkül való két kost. És kovásztalan kenyeret, és olajjal elegyített kovásztalan kalácsokat, meg olajjal kent kovásztalan lepényeket is; búzalisztlángból készítsd azokat. És tedd azokat egy kosárba, és vidd fel azokat a kosárban, a tulokkal és a két kossal együtt. Áront pedig és az ő fiait állítsd a gyülekezet sátorának ajtaja elé, és mosd meg őket vízzel. És vedd a ruhákat, és öltöztesd fel Áront a köntösbe, az efódhoz való palástba, és az efódba, meg a hósenbe és övezd fel őt az efód övével. Tedd a süveget is fejére, és a szent koronát tedd a süvegre. És vedd a kenetnek olaját, és töltsd az ő fejére, így kend fel őt. Fiait is állítsd elő, és öltöztesd fel őket a köntösökbe. És övezd körűl őket övvel, Áront és az ő fiait, és tégy a fejökre süvegeket is, hogy övék legyen a papság örök rendelés szerint. Így iktasd be tisztökbe Áront és fiait. Azután állíttasd a tulkot a gyülekezet sátora elé, és Áron és az ő fiai tegyék kezeiket a tulok fejére. És vágd le a tulkot az Úr előtt a gyülekezet sátorának ajtajánál. Azután végy a tulok véréből, és hintsd azt ujjaiddal az oltár szarvaira; a többi vért pedig töltsd mind az oltár aljára. És vedd a kövéréből mindazt, a mi a belet fedi, és a májon lévő hártyát, és a két vesét a rajtok lévő kövérrel együtt, és füstölögtesd el az oltáron. A tulok húsát, bőrét és ganéját pedig égesd el a táboron kívül: bűnért való áldozat az. Vedd az egyik kost is, és Áron és az ő fiai tegyék kezeiket a kos fejére. Azután vágd le a kost, és vedd annak vérét, és hintsd azt az oltárra köröskörűl. A kost pedig vagdald tagjaira, és mosd meg a belét és lábszárait, és tedd rá tagjaira és fejére. Azután füstölögtesd el az egész kost az oltáron: égőáldozat az az Úrnak, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak. Vedd a másik kost is, és Áron és az ő fiai tegyék kezeiket a kos fejére. Azután vágd le a kost, és végy annak véréből, és hintsd meg azzal Áron füle czimpáját és az ő fiai jobb fülének czimpáját, és az ő jobb kezök hüvelykét és jobb lábok hüvelykét; a többi vért pedig hintsd az oltárra köröskörül. Azután végy a vérből, mely az oltáron van, és a kenetnek olajából, és hintsd Áronra és az ő ruháira, s vele együtt az ő fiaira és az ő fiainak ruháira, hogy szent legyen ő és az ő ruhái, s vele együtt az ő fiai és az ő fiainak ruhái. Azután vedd a kosból a kövérét, a farkát s a belet borító kövéret, meg a máj hártyáját, meg a két veséjét a rajtok levő kövérével, és a jobb lapoczkát; mert felavatási kos ez. Meg egy kenyeret és egy olajos kalácsot és egy lepényt a kovásztalan kenyérnek kosarából, mely az Úr előtt van; És rakd mindezeket az Áron kezeire és az Áron fiainak kezeire, és lóbáltasd meg azokat az Úr előtt. Azután vedd le azokat kezükről, és füstölögtesd el az oltáron az égőáldozat felett kedves illatul az Úr előtt; az Úrnak tűzáldozata az. Vedd az Áron felavatási kosának szegyét is, és lóbbáld meg azt az Úr előtt; azután legyen az a te részed. Így szenteld meg a meglóbbált szegyet és a felemelt lapoczkát, a melyet meglóbbáltak és a melyet felemeltek, Áronnak és az ő fiainak felavatási kosából. És legyen ez Áronnak és az ő fiainak része örökké az Izráel fiaitól: mert felmutatott adomány ez, és felmutatott adomány legyen Izráel fiai részéről az ő hálaáldozataikból; az Úrnak felmutatott adomány.”

Tehát: Bűnáldozat; Tűzáldozat; hálaáldozat!

II.Mózes 29,14    
„A tulok húsát, bőrét és ganéját pedig égesd el a táboron kívül: bűnért való áldozat az.”

II.Mózes 29,25
„Azután vedd le azokat kezükről, és füstölögtesd el az oltáron az égőáldozat felett kedves illatul az Úr előtt; az Úrnak tűzáldozata az.”

II.Mózes 29,28
„És legyen ez Áronnak és az ő fiainak része örökké az Izráel fiaitól: mert felmutatott adomány ez, és felmutatott adomány legyen Izráel fiai részéről az ő hálaáldozataikból; az Úrnak felmutatott adomány.”

TESSÉK MONDANI: HOL PARANCSOLTA ISTEN EZEKBEN AZ ÁLDOZATOKBAN EGYÁLTALÁN A TÖMJÉNEZÉST??? Vajon Kedves lehet-e Isten előtt az, ha valamit teszünk, és bár jószándékból is, de nem az Örökkévaló utasítására? Ez Testvérek pontosan azt jelenti: Hozzátenni valamit ahoz amit Ő mondott-vagy éppenséggel elvenni abból! Ettől int bennünket a kezdő Igénk: V Mózes 4,2; ill. V.Mózes 12,32 (vagy más fordítás szerint: V.Mózes 13,1). Mert tehetünk-e egyáltalán valami jót Isten előtt ami nem az engedelmesség? Állíthatjuk-e hogy Őt szolgáljuk, ha abban nem az engedelmesség van, hanem bármi egyébb? Hiszen Jeremiás is ezekre figyelmeztet bennünket, miszerint:

Jer 13,23
„Elváltoztathatja-é bőrét a szerecsen, és a párducz az ő foltosságát? Úgy ti is cselekedhettek jót, a kik megszoktátok a gonoszt.”

Ha nem abban foglalatoskodunk amit az Örökkévaló ránkbízott, akkor éppen nem engedelmeskedünk, hanem saját magunkat szolgáljuk! Ha nem azzal az erővel szolgálunk amit a szolgálathoz adott az Örökkévaló, akkor abból elveszünk-vagy megtoldjuk a magunkéval, vagy máséval... Ámde mindenképp emberi-testi szolgálatról beszélhetünk, mert emberi rendelésre-elgondolásra épül, és nem az Örökkévalóéra! Vajon kedves lehet-e ez az Úr előtt?
A kérdés az: tudunk-e magunktól és emberileg olyan jót tenni, ami Istennek tetszene? Ahogy egykor volt, úgy van most is! Nem Isten szerint történnek a szolgálatok, hanem emberi tanítások-elvárások, emberi rendelések szerint! Mert azt úr egyszer szólt Ézsaiás idejében:

Ézs 29,13    
„És szólt az Úr: Mivel e nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmök betanított emberi parancsolat lőn.”

Igen Testvérek: megint az emberi rendélesekhez és az emberi ötletelésekhez jutottunk! Azokhoz az emberi rendelésekhez, amik eltávolítanak Istentől-és megosztják a Testvériséget! És mi még várjuk az Isten ítéletének napját... azt várjuk hogy majd Isten kinyilvánítja a mi Igazságunkat... Azt mondja a Próféta Isten indítására:

Ám 5,18    
„Jaj azoknak, a kik kívánják az Úrnak napját! Mire való néktek az Úrnak napja? Sötétség az és nem világosság.”

És a továbbiakban olvasva megértjük: Az ítélett ott fog sulytani: ahol nem is várnánk! És senki nem merje azt gondolni, vagy azt remélni, hogy Jézus majd felülírja ezeket! Mert Jézus ezt mondja:

Mk.8,36-37
„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért?”

A Jézus kijelentésének előzményei pedig ugye így már egyáltalán nem meglepő módon pont az emberi rendelések, bűnként való besorolásáról, illetve ennek a bűnnek elkerüléséről szól... Mert amikor a farizeusok és az írástudók kovászáról beszél Jézus, pontosan tudjuk hogy éppen erről a bűnről szól! Mit kíván hát Isten tőlünk, hogyan szolgáljunk felé? Ahogyan azt a próféta mondja:

Mik 6,8    
„Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.”

És ezzel teljes egyetértésben ezt mondja Jézus:

Mt.24,42-51
„Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia. Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, a kit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál. Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt. Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; És az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene: Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, És ketté vágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.”

Az 51-es vers szerint, azok akik nem az Isten utasításának megfelelően cselekesznek, nem az szerint, nem azzal az erővel, nem azon a módon... ahoz hozzátesznek, vagy abból elvesznek: Szövetségszegőkké minősíttetnek!!! Mert az hogy Kettévágatik ezt jelenti! Ugyanis, és most nézzük:

I Mózes 15,7-10
„És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedűl. És monda: Uram Isten, miről tudhatom meg, hogy öröklöm azt? És felele néki: Hozz nékem egy három esztendős üszőt, egy három esztendős kecskét, és egy három esztendős kost, egy gerliczét és egy galambfiat. Elhozá azért mind ezeket, és kétfelé hasítá azokat, és mindeniknek fele részét a másik fele része átellenébe helyezteté; de a madarakat nem hasította vala kétfelé.”

Ugye ez a történet a Szövetségkötést jegyzi le számunkra. A szövetségkötés alapja az, hogy a szövetségkötők a kettévágott darabok között mennek át, és közben ezt mondják: Ha a szövetséget megszegem: járjak úgy mint ezek az állatok! ( vagyis: vágjanak ketté!) A Szövetséget pedig az Örökkévaló nem Ábrahámmal köti, hanem az Ő Igéjével! Hiszen Ábrahámra méj álmot küldött az Úr! Azért, hogy ehez a szövetséghez bárki csatlakozhasson, ámde csak aki megegyezik Ábrahám hitbeli engedelmességével- És Az Ige által! Isten Igéje, a Szövetség Igéje! Ezért mondja Jézus:

Péld 8,36
„De a ki vétkezik ellenem, erőszakot cselekszik az ő lelkén; minden, valaki engem gyűlöl, szereti a halált!”

Isten Igéje által van nekünk reménységünk!; Isten Igéje által van nekünk bűneink bocsánata!; Isten Igéje által van nekünk üdvösségünk! ; Isten Igéje által van nekünk menetelünk az Atyához!... Jézus az Isten Igéje!!! Jézus mondja:

Jn 14,6    
„Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”

Mi marad hát nekünk hogy kedvesek lehessünk az Atya előtt?  Csupán az: ENGEDELMESSÉG!

{flike}