Az egységről II.

Az egységről II.

Egymásba tett kezek.Mózes I. könyve 2,1-25
„És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege. Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, a melyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten. Ez az égnek és a földnek eredete, a mikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté, Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten még nem bocsátott vala esőt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje; Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét. És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké. És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala. És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját. Folyóvíz jő vala pedig ki Édenből a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy főágra szakad vala. Az elsőnek neve Pison, ez az, a mely megkerüli Havilah egész földét, a hol az arany terem. És annak a földnek aranya igen jó; ott van a Bdelliom és az Onix-kő. A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, a mely megkerüli az egész Khús földét. És a harmadik folyóvíz neve Hiddekel; ez az, a mely Assiria hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes. És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt. És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz. És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt. És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve. És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala. Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté. Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala.”
 

Áldott Testvérek, ezen fejezetről bár már sokat beszéltünk, és az Örökkévaló az Ő kegyelméből, az értelemnek már nagy mélységeit tárta fel előttünk, ám e mai alkalommal további mélység ismeretéhez szükséges alapként, vegyük újra e sorokat. Mint talán emlékeztek, a múlt sabati anyagban tárgyaltuk eme fejezet első 4 versét, a sabat, azaz a szombat miatt. A 7-es versről is sok esetben beszéltünk már, de vegyük újra, mert ezen értelemben indulunk el a mai napon. 

„És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.” 

Tehát újra az amiről már többször beszéltünk, és amiben mi már az eddigiekben egy értelemre jutottunk eme vers alapján tehát, az ember számára a test csupán eszköz a lélek számára, hogy az Örökkévalónak való engedelmességet végbevihesse! Régies szlenggel: a tartalom a fontos nem a forma. A test csupán egy tartó edény, egy „ház” a lélek számára. Érdekes gondolat jutott erről eszembe. Egy-ház, azaz egyház. Hiszen az egyház definíciója valójában az Örökkévaló híveinek egysége az engedelmességre! Ádámhoz és Évához rövidesen visszatérünk, de szánjunk egy kis időt erre a gondolatra. Tehát a test valójában csak egy „ház”, egy „épület” az Isten Lelke számára. Hiszen azt olvastuk: 

„és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.” 

Ezek után van egy pont, amikor is az emberben felborult ez a rend, ez a pont pedig a bűn miatti testivé válás volt (erről nemsokára bővebben). Majd az Örökkévaló kegyelméből, ismét egy pont, amikor is a testi emberben, az Isten igéje által újra életre kelt az Isten Lelke. Erről szól a János evangéliumának első és harmadik fejezete! 

János Evangyélioma 1,1-14
„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága; És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. Vala egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higyjen ő általa. Nem ő vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról. Az igazi világosság eljött volt már a világba, a mely megvilágosít minden embert. A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek; A kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek. És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.”
 

Ez tehát az újjászületés kizárólagos lehetősége, és pusztán az értelem miatt azért mondjuk ki: az újjászületés azt jelenti, hogy a testi ember újra lelkivé vált, és annak minden vonzata és járulékával együtt, tehát: valóságban (nem csak beszédben)! A harmadik fejezet sorai pedig arról tesznek bizonyságot, hogy az Isten előtt való megjelenésünk és végleges letelepedésünk lehetősége, az újjászületéshez, mint kritériumhoz van szabva! 

János Evangyélioma 3,1-8
„Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda néki: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, a melyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele. Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát. Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é? Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született.”
 

Majd Yessua nyíltan ki is mondja: 

János 6,63
„A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.” 

Tehát az ige által elevenedik meg a halál állapotában levő lélek melyet az Istentől kaptunk, és az ige által van életünk! És nagyon fontos tisztázni, hogy nem egy új szó, egy másik ige által van mindez, hanem ahogyan azt a Mesterünk mondja: 

Jn 14,24              
„A ki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, a melyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, a ki küldött engem.” 

Tehát máris értjük, mert ezek által megértettük: Böresit haja-ha Davar, vö ha Dávár haja Elohím (Kezdetben volt az Ige, és az Ige volt az Istennél). Tehát az újjászületés által, a testi dolgaink értelmüket vesztik a semmibe vesznek, és a lelki élet, a lelki vezettetés kap prioritást! A lélek pedig az Istennek tetsző életre vezet, éspedig az engedelem által. Ezen újjászületett hívők egységét-közösségét nevezi a szent tan így: egyház. A hívők számára a test, ugyanis ismét csak ház a lélek számára, csupán egy eszköz az engedelemhez. A lélek kap újra vezető szerepet és valós és kizárólagos tartalomként való figyelmet. Az egyházat valójában tehát a hívők egysége alkotja, de az Istennek lelke az, ami életre hívja, egybeszerkeszti és egyben tartja. Ez valójában nem más, mint a Melki Cedek, azaz az Igazság Királya főpapi imájának az egyik kérése, illetve annak az Istentől való megadatása: 

János Evangyélioma 17,1-26
„Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged; A miként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, a mit néki adtál. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust. Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt. És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, a melylyel bírtam te nálad a világ létele előtt. Megjelentettem a te nevedet az embereknek, a kiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották. Most tudták meg, hogy mindaz te tőled van, a mit nékem adtál: Mert ama beszédeket, a melyeket nékem adtál, ő nékik adtam; és ők befogadták, és igazán megismerték, hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem. Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, a kiket nékem adtál, mert a tiéid. És az enyémek mind a tiéid, és a tiéid az enyémek: és megdicsőíttetem ő bennök. És nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! Mikor velök valék a világon, én megtartám őket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megőrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön. Most pedig te hozzád megyek; és ezeket beszélem a világon, hogy ők az én örömemet teljesen bírják ő magokban. Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság. A miképen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra; És én ő érettök oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban. De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem; Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem. És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk: Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, a miként engem szerettél. Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt. Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem; És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, a mellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek.”
 

Egyben ez a főpapi ima lehet, hogy valójában az egyház életre hívása is? Eme rövidnek szánt gondolatmenet után, térjünk vissza az alaptémánkhoz, Ádám és Éva történetéhez. 

I Mózes 2,6-25
„Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét. És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké. És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala. És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját. Folyóvíz jő vala pedig ki Édenből a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy főágra szakad vala. Az elsőnek neve Pison, ez az, a mely megkerüli Havilah egész földét, a hol az arany terem. És annak a földnek aranya igen jó; ott van a Bdelliom és az Onix-kő. A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, a mely megkerüli az egész Khús földét. És a harmadik folyóvíz neve Hiddekel; ez az, a mely Assiria hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes. És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt. És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz. És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt. És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve. És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala. Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté. Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala.”
 

Tehát az Isten az Ádám hiányosságaként egyetlen dolgot határozott meg, és ez nem volt más, minthogy az embernek nem volt hozzá illő segítő társa. Ezért tehát, és olvassuk újra mert nagyon fontos: 

 „Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté. Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala.” 

Ádám tehát felismeri, elismeri, kijelenti: 

„És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” 

Ketten tehát: echád, vagyis egy! Azaz úgy is mondhatnánk, hogy egy anyagból lettek, tehát nincs közöttük ilyen téren való különbség! Ez a következő megjegyzésből is nyilvánvalóan kitűnik: 

„Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala.” 

Ez tehát az ember egységre való teremtésének a története is egyben. Azt is meg kell látnunk mindezek fényében, hogy az Isten teremtésének az emberre vonatkozó rendje, az egység, az egységes látás, és azok kizárólagos látása és keresése, amik az egységet erősítik! Ezek után: 

Mózes I. könyve 3,1-13
„A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék. És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak. És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém. És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél? És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém. És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém.”
 

Na itt a kovász testvérek, sajnos szó szerint. Ez a pont az, amikor először nyilvánul meg az Antikrisztus, ez a pont a lelki ember halálának és a testi ember megszületésének eredete is, annak minden vonzatával. Tehát a teremtés valójában az Isten szava által, az Isten igéje által történt, és amíg az Isten által teremtett ember az Isten szava által volt irányítva, vagy mondjuk így: amíg az ember számára a Messiás (felkent) volt a pásztora, addig volt Isten szerint minden jó, sőt nagyon jó. 

I Mózes 1,31
„És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.”
 

Valójában a Messiás erről szól a Példabeszédek könyvében. 

Példabeszédek 8,1-36
„Avagy a bölcsesség nem kiált-é, és az értelem nem bocsátja-é ki az ő szavát? A magas helyeknek tetein az úton, sok ösvény összetalálkozásánál áll meg. A kapuk mellett a városnak bemenetelin, az ajtók bemenetelinél zeng. Tinéktek kiáltok, férfiak; és az én szóm az emberek fiaihoz van! Értsétek meg ti együgyűek az eszességet, és ti balgatagok vegyétek eszetekbe az értelmet. Halljátok meg; mert jeles dolgokat szólok és az én számnak felnyitása igazság. Mert igazságot mond ki az én ínyem, és útálat az én ajkaimnak a gonoszság. Igaz én számnak minden beszéde, semmi sincs ezekben hamis, vagy elfordult dolog. Mind egyenesek az értelmesnek, és igazak azoknak, kik megnyerték a tudományt. Vegyétek az én tanításomat, és nem a pénzt; és a tudományt inkább, mint a választott aranyat. Mert jobb a bölcseség a drágagyöngyöknél; és semmi gyönyörűségek ehhez egyenlők nem lehetnek. Én bölcsesség lakozom az eszességben, és a megfontolás tudományát megnyerem. Az Úrnak félelme a gonosznak gyűlölése; a kevélységet és felfuvalkodást és a gonosz útat, és az álnok szájat gyűlölöm. Enyém a tanács és a valóság, én vagyok az eszesség, enyém az erő. Én általam uralkodnak a királyok, és az uralkodók végeznek igazságot. Én általam viselnek a fejedelmek fejedelemséget, és a nemesek, a földnek minden birái. Én az engem szeretőket szeretem, és a kik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak. Gazdagság és tisztesség van nálam, megmaradandó jó és igazság. Jobb az én gyümölcsöm a tiszta aranynál és színaranynál, és az én hasznom a válogatott ezüstnél. Az igazságnak útán járok, és az igazság ösvényének közepén. Hogy az engem szeretőknek valami valóságost adjak örökségül, és erszényeiket megtöltsem. Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen. Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva. Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak. Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem. Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezőket, és a világ porának kezdetét. Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget; Mikor megerősíté a felhőket ott fenn, mikor erősekké lőnek a mélységeknek forrásai; Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait: Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben. Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban. És most fiaim, hallgassatok engemet, és boldogok, a kik az én útaimat megtartják. Hallgassátok a tudományt és legyetek bölcsek, és magatokat el ne vonjátok! Boldog ember, a ki hallgat engem, az én ajtóm előtt virrasztván minden nap, az én ajtóim félfáit őrizvén. Mert a ki megnyer engem, nyert életet, és szerzett az Úrtól jóakaratot. De a ki vétkezik ellenem, erőszakot cselekszik az ő lelkén; minden, valaki engem gyűlöl, szereti a halált!”
 

Hiszen ugye mi mind felismertük, hogy Jézus ezen fejezetben önmagáról és a teremtés rendjéről beszél. 

„Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen. Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva. Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak. Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem. Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezőket, és a világ porának kezdetét. Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget; Mikor megerősíté a felhőket ott fenn, mikor erősekké lőnek a mélységeknek forrásai; Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait: Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben. Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban. És most fiaim, hallgassatok engemet, és boldogok, a kik az én útaimat megtartják.” 

Tehát az Isten szava az igazság (Jn.17,17), illetve ennek eredete:

Ézsaiás 45,23
„Magamra esküdtem és igazság jött ki számból, egy szó, mely vissza nem tér: hogy minden térd nékem hajol meg, rám esküszik minden nyelv!”
 

Ami az Isten igéjének ellent mond, azt nevezi az Isten hazugságnak, illetve Antimessiásnak, vagy általánosan ismert néven antikrisztusnak. A kígyó esetében ne az állatra koncentráljunk, hanem a jellemzőire. Tekergőzik, sziszeg, nyelve alatt méreg van. Tekergőző, tehát az igazságot elcsavaró. Sziszegő, tehát olyan, aki titkon szólja a hazugságot, mert nem vállalja fel nyíltan. Ráadásul látjuk is hogy Évát környékezte meg, tehát a legfőbb jellemvonása az, hogy a gyengébb edényt választja célpontként és az által nyeri meg az erősebbet. Méreg van a nyelve alatt, ami azt jelenti, hogy aki hitelt ad a szavának, az arra nézve végzetessé válik, ám mint ragály, másokat is megmérgez rajta keresztül (ugyanis így terjed és rombol a hazugság). Ádám és Éva tehát bár kezdetben még teljes egységben volt, és pont az egység miatt választotta Ádám is a halált. Ezért mondja Pál: 

1Tim 2,14           
„És Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett:” 

Mert Ádám valójában az Éva miatt választotta az Istennek való engedelmesség helyett, a halált, hogy a halálban is osztozzon Évával. Na de egyben az ezen történet felől való beszélgetés, egy roppant titokfelfedő, tanulságos beszélgetés is a hívők között: „azt mondta az Úr, hogy meghalnak ha esznek abból a gyümölcsből, de nem haltak meg!” 

Azt mondtam: titok felfedő. Igen! Mert ezen szavak mutatják meg azt, hogy aki újjászületettnek vallja magát, de így gondolkodik, az még nem is született újjá valójában, és nagyon is testben él és testileg is gondolkodik. Hiszen az Isten élő léleknek teremtette az embert! És az engedetlenség okán, az élő lélek valóban cselekvő és vezető képtelenné vált. Az egykor az engedelmesség eszközeként számára formáltatott test a börtönévé lett. Itt az Antikrisztusi beszéd, az Antikrisztusi ige által elsőként meghal az élő lélek, majd megszületik a testi ember. A halál jelentése sem az aminek mi mára értelmezzük. A halál az Istentől való elválasztást jelenti igazából. Isten pedig ezért így határozott: 

I Mózes 6,3
„És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő.”
 

Itt és ezen a ponton szeretnék tisztázni egy félreértett dolgot. Sokan nem értik az engedetlenség fogalmát. Jézus mondja: 

Máté evangéliuma 6,24              

„Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” 

Aki nem az Istennek engedelmes, az az Antikrisztusnak engedelmeskedik, pont mint Éva. Az Antikrisztus az aki ellene mond az Isten szavának! 

I Mózes 3,4
„És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg;”
 

Viszont aki az Antikrisztusnak engedelmes, az az Isten felé engedetlen! Aki az Istennek engedelmes, az az Isten királyságába kap bebocsátást, aki pedig az Antikrisztusnak engedelmes, az a Sátán országába kap bebocsátást és átjárás nincs! Isten szava a Messiás, és aki enged a Messiásnak, az az igazság gyümölcsét veheti. A Sátán igéje az Antimessiás, és aki annak enged, az a hazugság gyümölcsét aratja! Na tehát Ádám és Éva történetében eljutottunk odáig, hogy az ember egységben engedelmessé lett az Antikrisztusnak, meghalt, tehát az Istentől elválasztódott az élő lélek, ámde megszületett a testi ember, mint új létforma a hazugság gyümölcseként. Most a párhuzam kedvéért beszélhetnénk a magvető példájáról. Az Antikrisztus az, aki a Sátán hazugságát szólja, a hazugság, vagyis az Isten állításával ellentétes szó, ige a mag, akiben a hazugság megfogan, az a jó termőföld a Sátán számára. Most nézzük, hogy mi történik a kígyóméreg hatására: 

I Mózes 3,6-13
„És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék. És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak. És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém. És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél? És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém. És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém.”
 

Elsőként is valójában mit is jelent a takargatás? Miért is rejtették el magukat egymás elől? Nos mert már nem azt látták és nem azt keresték, ami egységben tart, vagyis nem az lett a fő szempont hogy „egy anyagból, és egy célra lettek teremtve”. Hanem elkezdték azokat keresni és meglátni, amik megosztják az egységet. „Te különbözöl tőlem, tehát nem vállalok veled egységet!” Azután és ebből adódóan egymásra mutogatás, a másik okolása, bujkálás a felelősségvállalás elől, bujkálás Isten elől. Íme a testi ember!!! De nem ugyan ezt láthatjuk ma is sokakban? Esetleg, Uram bocsá magunkban néha? Amikor a hívők paradoxon mód, nem azt keresik ami egybeköt, ami egyben tartana, hanem azt ami akadálya az egységre jutásnak és az egységnek. Az Isteni értelemmel bíró Salamon ránk hagyott egy „titkos írást” tanításul és egyet ellenünk szóló ítéletül. Lássuk először a tant: 

Prédikátor 4,8-12
„Van oly ember, a ki egymaga van és nincs vele másik, sem fia, sem atyjafia nincs; mindazáltal nincs vége minden ő fáradságának, és az ő szeme is meg nem elégszik gazdagsággal, hogy azt mondaná: vajjon kinek munkálkodom, hogy az én lelkemet minden jótól megfosztom? Ez is hiábavalóság és gonosz foglalatosság! Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek; mert azoknak jó jutalmok vala az ő munkájokból. Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, a ki őt felemelje. Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek; az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg? Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el.”
 

Láthatjuk, hogy az eddigiekkel összhangban az elválasztódást ítéli, az egységet preferálja! Mégpedig egy fontos dolgon alapuló egységről szól, ez pedig a hármas kötél! Ha csak ketten vannak a példa szerint, abból hogy lesz „hármas kötél”? Mert való igaz, hogy a világi életben is létre jönnek koalíciók, szerveződések, dac és véd szövetségek, de ezek csak egy közeli cél eléréséig, ezekben az egység meglehetősen billenékeny, az egyenlőségről pedig vannak egyenlőbbek és kevésbé egyenlők, meg kis és nagy egyenlőségjelek.

Probléma esetén ezek a szerveződések, dac és véd szövetségek felbomlanak, és az alkotó elemek roppant gyűlölettel egymás ellen fordulnak. A hármas kötél azonban mást jelent! Valami egészen fantasztikus dolgot. Mi a hármas kötél? Isten szeret engem, én szeretem Istent. Isten szeret téged, te is szereted Istent. Egymást is szeretjük, mert Isten szeret minket. Tessék, ez a hármas kötél, ami nem könnyen szakad! Bár szakadhat, de nem könnyen, hisz olvassuk is. Azért nem könnyen szakad, mert a szakadás csak abban az esetben történhet meg, ha kettőnk közül, valamelyikünk meggyűlöli az Istent! Most nézzük az ítéletül szóló, figyelmeztető írását Salamonnak: 

Énekek Éneke 5,1-19
„Bementem az én kertembe, én húgom, jegyesem, szedem az én mirhámat, az én balzsamommal, eszem az én lépesmézemet az én mézemmel, iszom az én boromat az én tejemmel. Egyetek barátim, igyatok, és részegedjetek meg, szerelmesim! Én elaludtam, de lelkemben vigyázok vala, és ímé az én szerelmesemnek szava, a ki zörget, mondván: Nyisd meg nékem, én húgom, én mátkám, én galambom, én tökéletesem; mert az én fejem megrakodott harmattal, az én hajam az éjszakának harmatjával! Felelék én: Levetettem ruhámat, hogy-hogy öltözhetném fel? Megmostam lábaimat, mimódon keverném azokat a porba? Az én szerelmesem kezét benyujtá az ajtónak hasadékán, és az én belső részeim megindulának ő rajta. Felkelék én, hogy az én szerelmesemnek megnyissam, és az én kezeimről mirha csepeg vala, és az én ujjaimról folyó mirha a závár kilincsére. Megnyitám az én szerelmesemnek; de az én szerelmesem elfordult, elment; az én lelkem megindult az ő beszédén: keresém őt, de nem találám, kiáltám őt, de nem felele nékem! Megtalálának engem az őrizők, a kik a várost kerülik, megverének engem, megsebesítének engem, elvevék az én felöltőmet tőlem a kőfalnak őrizői. Kényszerítelek titeket, Jeruzsálemnek leányai, ha megtaláljátok az én szerelmesemet, mit mondotok néki? hogy én a szerelem betege vagyok! Micsoda a te szerelmesed egyéb szerelmesek felett, oh asszonyoknak szépe? Micsoda a te szerelmesed egyéb szerelmesek felett, hogy minket ilyen igen kényszerítesz? Az én szerelmesem fejér és piros, tízezer közül is kitetszik. Az ő feje, mint a választott drága megtisztított arany; fodor haja fekete, mint a hollónak. Az ő szemei mint a vízfolyás mellett való galambok, melyek tejben fürödnek, szép teljesen helyheztettek. Az ő orczája hasonlatos a drága füveknek táblájához, a melyek illatos plántákat nevelnek; az ő ajkai liliomok, melyekről csepegő mirha foly. Az ő kezei aranyhengerek; melyek befoglaltattak topázba; az ő teste elefántcsontból való mű, zafirokkal megrakva. Az ő szárai márványoszlopok; melyek tiszta arany talpakra fundáltattak; az ő tekinteti, mint a Libánus; tetszetes mint a czédrusfa. Az ő ínye édességek, és ő mindenestől fogva kívánatos! Ez az én szerelmesem, és ez az én barátom, oh Jeruzsálemnek leányai! Hová ment a te szerelmesed, oh asszonyoknak szépe? hová fordult a te szerelmesed, hogy keressük őt veled együtt? Az én szerelmesem, elment az ő kertébe, a drága füveknek táblái közé, hogy lakozzék a kertekben, és liliomokat szedjen. Én az én szerelmesemé vagyok, és az én szerelmesem enyim, a ki a liliomok közt legeltet.”
 

Ugye azt mondtuk, hogy az egység megbomlása oka a megkülönböztetés. Egyben ez a megkülönböztetés, a testiesség ismérve is akkor, ha a megkülönböztetés, a másik félre elmarasztalóan vonatkozik. Én szebb vagyok meg igazabb, meg jobb, legfőként szentebb. Van ez a fizikai dolog a hatásról és ellenhatásról. 

Isten alap tanítása az Ő igazságában az elfogadás, befogadás törvénye! Na most az van tesók, hogy aki a testvérét meg, illetve kitagadja, az magát löki ki Isten jelenlétéből. És ugye az Énekek Énekének eme fejezetében azt olvassuk, hogy ez a gám addig gyönyörködött magában, annyira el volt dőlve magától, hogy Jézus faképnél hagyta. Pont, mint nagyon sok önelégült hívő ma.

{flike}

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Nyomtatás