Árulás

Lukács evangéliuma 22,44-48
„És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak. És minekutána fölkelt az imádkozástól, az ő tanítványaihoz menvén, aludva találá őket a szomorúság miatt, És monda nékik: Mit alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek. És mikor még beszéle, ímé sokaság jöve, melynek az méne előtte, aki Júdásnak neveztetik, egy a tizenkettő közül: és közelgete Jézushoz, hogy őt megcsókolja. Jézus pedig monda néki: Júdás, csókkal árulod el az embernek Fiát?”

A napokban a szokásosnál jobban kezdett el foglalkoztatni ez a történet, nem értettem, hogy Júdás miért így árulta el Jézust, mert akár a távolból rámutathatott volna, megannyi más jelet adhatott volna az áruláshoz, de mégis a csókot választotta. Egy következtetésre jutottam és egyben egy jelenlevő szörnyű valóságot láttam meg, mint egy prófécia Júdás személyét és a kereszténységet illetően.

Júdás nem akart ellenségnek tűnni, sőt, önmagát sem tekintette annak, egyszerűen csak nem értett egyet azzal, amit Jézus hirdetett és legfőbbképpen azzal, amit kért. A csókra, sőt, semmilyen ismertető jelre nem lett volna szükség, hiszen Jézust jól ismerte mindenki, az akkor ott levők is látták már:

Lukács evangéliuma 22,52-53
„Monda pedig Jézus azoknak, akik ő hozzá mentek, a főpapoknak, a templom tisztjeinek és a véneknek: Mint valami latorra, úgy jöttetek szablyákkal és fustélyokkal? Mikor minden nap veletek voltam a templomban, a ti kezeiteket nem vetétek én reám; de ez a ti órátok, és a sötétségnek hatalma.”

Mégis Júdás meghagyott nekik egy jelet, de tulajdonképpen Júdás nem nekik szánta, hanem a többi tanítványnak és főként Jézusnak. Mintegy: lásd, szeretlek téged, nem akarok rosszat neked, csak értsd meg, hogy ez nem mehet így tovább. Itt vannak a vezetők, a vének, ők majd segítenek neked, hogy jobb felismerésre térj, értsd meg Jézus, hogy nincs semmi bajom veled, szeretlek, de nem értek egyet azzal, amit teszel! Azt mondod, hogy az Atya parancsolata az örök élet (Jn. 12,50), hogy tagadjuk meg önmagunkat (Lk. 9,23-24), hogy legyünk olyanok, mint te (Jn. 12,26; Jn. 13,15; 1Jn. 2,6), hogy ne keressünk e világban örömöt (Mt. 6,19-21), hogy az ellenségeinket is szeressük (Lk. 6,27), hogy többé ne vétkezzünk (Jn. 5,14; Jn. 8,11), hogy mindenben engedelmeskedjünk (Jn. 14,15), túl sokat kérsz tőlünk! De nincs semmi baj, szeretlek, amint látod, majd a vezetők mindent helyrehoznak, és minden úgy lesz, mint régen! 

Pontosan így árulják el ma is Jézust. De végük Júdás sorsához hasonló lesz! Jézus mondja:

Máté evangéliuma 12,30
„Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol.”

Van tehát két lehetőség, Isten mellett vagy ellene. Nyílván a döntés nem kérdéses, viszont a döntés mögött levő tartalom, már annál inkább. Hiszen Jézus követését sokan csak döntés formájában teszik meg, pedig Jézus amikor elhívta a tanítványait, ők azonnal mindent otthagyva követték Őt. Hátrahagyták a terveiket, a munkájukat, a családjaikat, és Jézus tanítványai lettek, nem csupán a hallgatói, hanem a cselekvői is.

Akiket Jézus magához fogadott, csak azokból lehetnek árulók. Hiszen amint Jézus is megához fogadta Júdást, akképpen fogad ma is magához megannyi embert, akik végül Júdás útjára lépnek, azaz a Jézus által megszavazott bizalmat nem csak áthágják, hanem meg is tapossák. Mert akik Jézushoz jönnek, azok egyben szövetséget is kötnek. Nem egyoldalú ez, amint sokan gondolják, hogy nekünk nincs más feladatunk, csak Jézust elfogadni, a többi részét pedig majd Ő elvégzi. Ezt a szövetséget nem véletlenül hasonlítja Isten a házassághoz, hiszen ahogyan a két fél közös hűséget esküszik, azonképpen az Istennel való frigyre lépésünkkor mi is hűséget fogadunk Istennek. Ha mi belépünk az Istennel való szövetségbe, majd ezután áthágjuk azt, akkor mi is árulóknak, hűtleneknek bizonyulunk, és a szövetségszegők büntetését vonjuk magunkra. Emlékezzünk, hogy Isten hogyan kötött Ábrahámmal szövetséget:

1Mózes 15,7-21
„És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedűl. És monda: Uram Isten, miről tudhatom meg, hogy öröklöm azt? És felele néki: Hozz nékem egy három esztendős üszőt, egy három esztendős kecskét, és egy három esztendős kost, egy gerlicét és egy galambfiat. Elhozá azért mind ezeket, és kétfelé hasítá azokat, és mindeniknek fele részét a másik fele része átellenébe helyezteté; de a madarakat nem hasította vala kétfelé. És ragadozó madarak szállának e húsdarabokra, de Ábrám elűzi vala azokat. És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy setétség szálla ő reá. És monda az Úr Ábrámnak: Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annakutánna kijőnek nagy gazdagsággal. Te pedig elmégy a te atyáidhoz békességgel, eltemettetel jó vénségben. Csak a negyedik nemzedék tér meg ide; mert az Emoreusok gonoszsága még nem tölt be. És mikor a nap leméne és setétség lőn, ímé egy füstölgő kemence, és tüzes fáklya, mely általmegyen vala a húsdarabok között. E napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, mondván: A te magodnak adom ezt a földet Égyiptomnak folyóvizétől fogva, a nagy folyóig, az Eufrátes folyóvízig. A Keneusokat, Kenizeusokat, és a Kadmoneusokat. A Hittheusokat, Perizeusokat, és a Refeusokat. Az Emoreusokat, Kananeusokat, Girgazeusokat, és a Jebuzeusokat.”

Majd ez a szövetségkötés újra megjelenik, de mint megszegett szövetség:

Jeremiás könyve 34,17-20
„Azért ezt mondja az Úr: Ti nem hallgattatok reám, hogy kiki szabadságot hirdessen az ő atyjafiának és kiki az ő felebarátjának. Ímé, én hirdetek néktek szabadságot, azt mondja az Úr, a fegyverre, a döghalálra és az éhségre, és odaadlak titeket e föld minden országainak útálatára. És odaadom a férfiakat, akik megszegték az én szövetségemet, akik nem teljesítették a szövetség pontjait, amelyet előttem kötöttek vala tulokkal, amelyet ketté vágának és átmenének annak részei között, Júdának fejedelmeit és Jeruzsálem fejedelmeit, az udvari szolgákat és a papokat és a földnek minden népét, akik átmentek a tulok részei között: Odaadom őket az ő ellenségeik kezébe, és az ő lelköket keresők kezébe, és az ő holttestök ez égi madaraknak és a föld vadainak lesznek eledelévé.”

Péter pedig ezért emlékszik meg Júdás haláláról ekképpen:

Apostolok Csel. 1,16-18
„Atyámfiai, férfiak, szükség volt betelni annak az írásnak, melyet megjövendölt a Szent Lélek Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lőn azoknak, akik megfogták Jézust. Mert mi közénk számláltatott, és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét. (Ez hát mezőt szerze hamisságának béréből; és alá zuhanván, elhasadt középen, és minden belső része kiomlott.”

Belső része kifordult, azaz nyilvánvalóvá vált, hogy mi lakott benne, napvilágra kerültek a cselekedetei.

Lukács evangéliuma 8,17
„Mert nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne; és nincs oly elrejtett dolog, mely ki ne tudódnék, és világosságra ne jőne.”

Mi, akik közeliek lettünk, akiket Jézus magához fogadott, meg kell őriznünk a szövetséget, mutathatunk kívülről bármit, de Isten mindig is tudni fogja, hogy mi lakik valójában bennünk. Megőrizzük-e a szövetségét, vagy árulókká leszünk?

{flike}