Kik vagyunk? Mi a célunk?

Megannyi keresztyén felekezetekből kovácsolt össze minket az Úr. Számunkra életbevágóan fontos az Isten igéje, és csakis ez által válhat valóra az igazi szeretet és az igazi egység. Megtalálhatsz bármikor minket a Fórumon írásban, hang általi beszélgetésekben a szerdai és a szombati közösségi összejöveteleken a Skype-on. Személyesen pedig a fórumozók találkozóján! Csatlakozz Te is a családias testvéri közösségünkhöz! Célunk Krisztus egyházának helyreállítása. Lerombolni a felekezetek közötti falakat, eltörölni az ellenségeskedést és helyreállítani a közös célt. Sokan többféle elhívást kaptunk erre különböző szolgálatokban. A cél a valódi ellenség ellen harcolni és nem a megváltott testvéreink ellen. Ideje mindenkinek felismernie, hogy az Isten igéje örök, és ez az a kőszikla, amelyre építkezve megmenekülhetünk. Éppen ezért az Isten igéjét kell olvasnunk, megélnünk és azt hirdetnünk. Megannyi felekezet és megannyi Jézus, és e zavarodott korban csakis Isten igéje lehet a segítségünkre ahhoz, hogy valós Istenképünk legyen az Atyáról, és a Fiáról, Jézusról.
 

A Tékozló fiú esete... (Luk.15,11)

Zavarba ejtően időszerű eset számunkra ennek a "példázatnak" a megértése, így az idők végén. Mert ennek a "példázatnak" megélése rendkívül fontos a továbbiakra nézve. Mert miről is van szó ebben a történetben?

Luk.15,11-32
„Monda pedig: Egy embernek vala két fia; És monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztök a vagyont. Nem sok nap mulva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt. Minekutána pedig mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni. Akkor elmenvén, hozzá szegődék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni. És kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, a mit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki. Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg! Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy! És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt. És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam! Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira! És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk. Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni. Az ő nagyobbik fia pedig a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és tánczot. És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az? Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza. Erre ő megharaguvék, és nem akara bemenni. Az ő atyja annakokáért kimenvén, kérlelé őt. Ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak. Mikor pedig ez a te fiad megjött, a ki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot. Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd! Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott.”

Erről a történetről mindannyiunknak vannak ismereteink, ámde javallom hogy ez alkalommal, pusztán a kíváncsiság kedvéért ássunk ezekben az Igékben mélyebbre, hátha kiderül hogy ez a "példázat" is (!) egy mindez ideig beteljesületlen prófécia! Ha pedig már vettem a bátorságot hogy javasoljak, javaslatom van a továbbiakra nézve is! Mégpedig: Tartsuk szem előtt Sámuél titkát, miszerint ne hagyjunk egyet sem a földre esni Isten Igéi közül; Továbbá felhívnám a figyelmet egy Igeszakaszra, aminek értelmében:

Rm 15,4
„Mert a melyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.”

Tehát mit is akar a tudomásunkra hozni ez a történet? Mert abban Testvérek megegyezhetünk: Jézus semmit nem mondott "véletlenül"-és minden szavának életbe vágóan fontos jelentése van! Szóval a történet: Ez a szóban forgó ifjú,Kikéri-mintegy "feléli" az Atyai örökségét. Az hogy jelezve van hogy kiknek a társaságában, az számunkra jelzi: A kártevő személyét, aki azért jött, hogy csaljon-lopjon-öljön!!! Ugyan arról a "kártevőről" van itt szó, és ugyan azt a kártevésről, akiről, és amiről olvashatunk az előzőekben: Ádám és Éva bűneseténél! Tehát a szóban forgó ifjú, semmi újat nem tesz, csak azt amit előtte megtett az első emberpár is, nevezetesen átjátszotta az atyai örökséget a Sátánnak. Mint akár mi is, amíg éltünk tudatlanságban, megtéretlen-körülmetéletlen szívünk keménységében, tobzódva e világ forgatagában... De akár a mi esetünkben, úgy ez ifjú életében is eljött a pillanat, amikor felismerte az élete hiábavalóságát, azt a nélkülözést, ami rendkívül fájó, ám nem elkerülhetetlen. Tehát felismerte úgy ő mint mi is a megoldást: Vissza az Atyához! Mert hiszen mind az Ő gyermekei, az Ő teremtményei vagyunk. Mindannyiunkban ott van az a rész, melyet tőle kaptunk: ez a rész pedig az Ő lelke. Meg is van írva:

1Móz 2,7
„És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.”

Körül belül ez az a pont, ahol még megegyeznek az "ismeretek" általánosságban. De valóban csak erről lenne szó? Nos nézzük az esetünket más aspektusból,mégpedig oly módon, hogy az Igét visszahelyezzük az Ő eredeti környezetébe: Kiknek szól ez a példázat? Azoknak, akik meg vannak győződve arról, hogy minden időben az Atyával voltak, neki engedelmeskedve... tehát az elsőszülötteknek! Zsidók ők mind! És kikről? Nos azokról, akik jártak a maguk tanácsa szerint, elkülönülve a Zsidóktól, tobzódva a világi kívánságok útvesztőjében... (akárcsak... akárcsak mi is megtérésünk előtt!) Figyeljük csak meg azt a momentumot ami most rendkívüli fontossággal bír: A tékozló fiú megtér az Atyához, teljes bűnbánattal megalázva magát, elfordulva az "ifjúkori"kívánságaitól-vágyaitól-gerjedelmeitől, Teljes vággyal az Atya iránt. Nem azt kéri: helyezz engem vissza a méltóságomba, hanem ezt: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy! Ez tehát az alázat, ez a bűnbánat... És erre az Idősebb Testvér, az "elsőszülött" felingerelt állapotban találtatik... Érdekes dolog ez, mert volt Pálnak egy megjegyzése, amit ez ideig nem igazán tudtunk hova tenni, lévén hogy nemes egyszerűséggel nem akart "működni" az általunk kreált környezetben és módon. Nevezetesen:

Rm 11,11
„Annakokáért mondom: Avagy azért botlottak-é meg, hogy elessenek? Távol legyen; hanem az ő esetük folytán lett az idvesség a pogányoké, hogy ők felingereltessenek.”

És láthattuk mind, valahogy nem akartak felingereltetni a Zsidók mégsem... de mi lehet az oka? Hisz annyi mindent megpróbálunk... Volt templom égetés, zsidó üldözés, testvér tagadás... nem, nem és nem... ez nem ment (eddig). Ezen példa alapján pusztán egy dolgot felejtettünk még el megpróbálni. Mégpedig az Írást figyelembe venni... mert mi ugye közeledtünk Istenhez... de hogyan? Figyelmen kívül hagyva Isten rendtartását! Nem figyelmeztünk Isten Igazságára, e helyett a mi Igazságunkat emlegettük! Pedig a Próféta oly szemléletesen írt erről:

Ézs 64,5
„És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink, és elhervadánk, mint a falomb mindnyájan, és álnokságaink, mint a szél, hordának el bennünket!”

Isten rendtartását nem tudva, akaratlanul is, szemtelenséggel viseltettünk Isten iránt, minden mit Istentiszteletnek hirdettünk nem volt más mint TISZTELETLENSÉG!!! És ez az oka amiért nem ingereltettek fel az elsőszülöttek, mert egyáltalán nem érzik veszélyben az elsőszülöttségi jogaikat... Mert még mindig nem értejük meg a prófétai szót:

Zak.4,6
„...Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura.”

Nem úgy közelítettünk Istenhez, az Atyához, hogy az féltékennyé tette volna az elsőszülötteket! Jól gondoljuk meg ezt, mert ezek szerint, Istennel való kapcsolatunk állapota felmérhető a Zsidóság reakcióiból! Mert ha a Zsidók az elsőszülött fiúhoz hasonlóan fordulnak hitük célszemélye felé, abból tudjuk meg, hogy a mi Istenhez való közeledésünk helyes!