Kik vagyunk? Mi a célunk?

Megannyi keresztyén felekezetekből kovácsolt össze minket az Úr. Számunkra életbevágóan fontos az Isten igéje, és csakis ez által válhat valóra az igazi szeretet és az igazi egység. Megtalálhatsz bármikor minket a Fórumon írásban, hang általi beszélgetésekben a szerdai és a szombati közösségi összejöveteleken a Skype-on. Személyesen pedig a fórumozók találkozóján! Csatlakozz Te is a családias testvéri közösségünkhöz! Célunk Krisztus egyházának helyreállítása. Lerombolni a felekezetek közötti falakat, eltörölni az ellenségeskedést és helyreállítani a közös célt. Sokan többféle elhívást kaptunk erre különböző szolgálatokban. A cél a valódi ellenség ellen harcolni és nem a megváltott testvéreink ellen. Ideje mindenkinek felismernie, hogy az Isten igéje örök, és ez az a kőszikla, amelyre építkezve megmenekülhetünk. Éppen ezért az Isten igéjét kell olvasnunk, megélnünk és azt hirdetnünk. Megannyi felekezet és megannyi Jézus, és e zavarodott korban csakis Isten igéje lehet a segítségünkre ahhoz, hogy valós Istenképünk legyen az Atyáról, és a Fiáról, Jézusról.
 

Zsidókhoz írt levél 6.

 

Zsidókhoz írt levél 6,1-20
„Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek. És ezt megcselekeszszük, ha az Isten megengedi. Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek, És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit, És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt. Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért műveltetik, áldást nyer Istentől; A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés. De ti felőletek szerelmeseim, ezeknél jobb és idvességesebb dolgokról vagyunk meggyőződve, ha így szólunk is. Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanúsítottatok az ő neve iránt, mint a kik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek. Kívánjuk pedig, hogy közületek kiki ugyanazon buzgóságot tanusítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégiglen. Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, a kik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket. Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött. Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged. És ekképen, békességestűrő lévén, megnyerte az ígéretet. Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és nálok minden versengésnek vége megerősítésül az eskü; Miért is az Isten, kiválóbban megakarván mutatni az ígéret örököseinek az ő végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe, Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet, Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpítnál, A hová útnyitóul bement érettünk Jézus, a ki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint.”

Eme Igei részlet, mint minden Ige a Szentírásunkban, egyszerre tanít-bátorít-vígasztal és figyelmeztet. És sajnos, akár csak a legtöbb Ige a Szentírásunkban, a sekélyes figyelem miatt, felszínes és félreértett... Vizsgáljuk hát meg e fejezetet, és jussunk értelemre az üzenete felől. A Mai Hívők többsége, szinte minden alkalommal amikor az igyekezetük hiánya,az Isten ismeret hiánya miatti tévelygés, vagy a reménytelenség miatt beállt erőtlenség miatt kapott figyelmeztetésben részesül, ezzel vág vissza: "Isten szeret engem-Jézus megbocsájtott-én már megtértem-Isten majd megigazít engem...” És még sok ehhez hasonló, ámde a szájukból erőtlenül potyogó "megvallást" hallat. Erőtlen, mert ezen Testvérek, teljes passzivitásban élik hívő életüket... Az egész hitéletük csupán megvallásokban áll, pedig tudjuk-de legalábbis tudnunk kellene, hogy Pál előre megmondta:

I.Kor.4, 20
„Mert nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben.”

Tehát Isten országa erőben áll, éspedig ha erőről beszélünk, akkor tudva levő, hogy az erő az hatalom is! Erről bizonyosodhattak meg azok, először akik , Jézus Igehirdetésének lehettek a tanui.

Mt.7, 28-29
„És lőn, mikor elvégezte Jézus e beszédeket, álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán: Mert úgy tanítja vala őket, mint a kinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”

Ez az erő vagy hatalom, amivel tanított Jézus először, utána pedig a tanítványai, abban állt, hogy Ők élték is a hitüket, és nem csak beszéltek arról! Élni a hitet nem csak akkor kell, amikor minden jól megy! Nem csak akkor, mikor az élet csupa derű és kacagás... A sötétség óráiban ugyan úgy kell élnünk a hitünket, mint a boldogság perceiben! Sajnos a nehézség idejéből van több! Erről beszél Mózes is!

Zsoltárok könyve 90,1-17
„Mózesnek, az Isten emberének imádsága. Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre! Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké te vagy Isten. Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai! Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, a mely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. Elragadod őket; olyanokká lesznek, mint az álom; mint a fű, a mely reggel sarjad; Reggel virágzik és sarjad, és estvére elhervad és megszárad. Bizony megemésztetünk a te haragod által, és a te búsulásod miatt megromlunk! Elédbe vetetted a mi álnokságainkat; titkos bűneinket a te orczádnak világa elé. Bizony elmúlik minden mi napunk a te bosszúállásod miatt; megemésztjük a mi esztendeinket, mint a beszédet. A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolczvan esztendő, és nagyobb részök nyomorúság és fáradság, a mely gyorsan tovatünik, mintha repülnénk. Ki tudhatja a te haragodnak erejét, és a te félelmetességed szerint való bosszúállásodat? Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Térj vissza Uram! meddig késel? és könyörülj a te szolgáidon. Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vígadjunk minden mi időnkben. Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendőkhöz képest, a melyekben gonoszt láttunk. Láttassék meg a te műved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!”

Tehát ugye a 10-es versre figyelünk:

„ A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolczvan esztendő, és nagyobb részök nyomorúság és fáradság, a mely gyorsan tovatünik, mintha repülnénk.”

Mindezekkel szemben, gyakorta megfigyelhetjük, hogy vannak jópáran, akik beszéde nem hogy nem erővel történik, hanem túl gyakori: hogy fület és lelket bántóan dogmatikus-intellektuális ismeretből történik, és így lesz erőtlen! És többnyire ugyan ezek azok is, akik a siker evangéliumot preferálják, és törekednek a testi jólétre... Még akkor is így van, ha valójában az anyagi életük katasztrofális. Ők azok, akik csak az áldásokról, a könnyű életről a bűnbocsánatról akarnak hallani, és az Ige által rájuk rótt kötelmektől elfordulnak! Tehát van egyszer egy indulásunk a Hit útján, amikor is Isten az Ő végtelen kegyelméből megszólít bennünket, és Jézushoz azaz az Ő beszédében való élethez irányít, miközben életünkben talán először, késszé teszi a szívünket az Ige befogadására! Erre az útra nem a magunk döntése nyomán lépünk! Isten hívása előzi meg a mi igenünket! Istent követni kell, és nem érte menni! De erről beszél Jézus is:

Jn.6, 44-45
„Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő.”

De mit jelent ez az Ige, hogy valaki az Atyától hallott, és tanult, az Jézushoz megy? Nos aki figyelt az Örökkévaló beszédére, megértette, hogy amit az Isten mondott az jó és tökéletes, ezek után, már nem emberi tanítások szerint akar járni, hanem egyenesen Isten Igéjéhez, azaz Jézushoz megy, és vele marad! Tehát ezen indulást nevezi így a Zsidókhoz írt levél 6. fejezete, hogy: "a megtérés alapjainak lerakása" Itt van az ahol még az Ige szerint: A Krisztusról kezdetleges szinten beszlünk...Vagyis, ez még az a pont, ahol hallunk és tanulunk róla... De van ennél tovább is Testvérek! A Megtérés nem a végállomás, hanem a kezdet! A megtéréskor a startvonalra állunk tehát, és ugye aranyszabály:

I Kir.20,11
„Ne kérkedjék úgy, a ki fegyverbe öltözik, mint a ki már leveti a fegyvert!”

Vagyis: valamiről, ami még előttünk áll, ne beszéljünk úgy, mintha túl lennénk rajta! Hiszen ezek után, még meg is kell őt ismerni, és tőle kell tanulni! Meg is van írva: Istentől tanítottá kell válni! Ám miután hozzá fordultunk, azaz megtértünk hozzá, Benne is kell maradnunk! A Tanítása szerint kell járnunk, fel kell nőnünk a tanítványi szintre!

Jn.8,29-32
„És a ki küldött engem, én velem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, a melyek néki kedvesek. A mikor ezeket mondá, sokan hivének ő benne. Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok; És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.”

Pál, illetve János ezek után, mintegy párbeszédben így szólnak:

Kol.2,6-7
„Azért, a miképen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképen járjatok Ő benne, Meggyökerezvén és tovább épülvén Ő benne, és megerősödvén a hitben, a miképen arra taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással.”

1Jn 2,6
„A ki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, a mint ő járt.”

Erről szól hát testvérek dióhéjjban a Zsidó 6,1-3. A 4-8-ig pedig azokról, akik a valós megtérésük után, elfordultak Istentől, és a megszentelt élettől, akik hívő élete vagy abszolút gyümölcstelen, vagy egyenesen ugyan azok a világi dolgok, testi-azaz rossz "gyümölcsök" vannak az életükben, mint a megtérés előtt...

Mt.21, 12-20
„És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, a kik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá. És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek. És menének hozzá vakok és sánták a templomban; és meggyógyítá őket. A főpapok és írástudók pedig, látván a csodákat, a melyeket cselekedett vala, és a gyermekeket, a kik kiáltottak vala a templomban, és ezt mondták vala: Hozsánna a Dávid fiának; haragra gerjedének, És mondának néki: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig monda nékik: Hallom. Sohasem olvastátok-é: A gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicsőséget? És ott hagyván őket, kiméne a városból Bethániába, és ott marada éjjel. Reggel pedig, a városba visszajövet, megéhezék. És meglátva egy fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet; és monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké ne teremjen. És a fügefa azonnal elszárada. És látván ezt a tanítványok, elcsodálkozának, mondván: Hogyan száradt el a fügefa oly hirtelen?”

Érdekes dolgok felől juthatunk értelemre, ezen Igerész tanulmányozásakor: Elsőként: Ha te bemész a remízbe, attól még nem vagy villamos! Tehát attól hogy valaki templomba-vagy gyülekezetbe jár, még nem biztos hogy Isten előtt kedves! Láthatjuk is, hogy Jézus kiűzte azokat, akik nem Isten dicsőségére voltak ott. Ám ez egyben nekünk nagy reménység is egyben, Mert tudjuk, hogy mivelhogy Testünk Isten temploma, bennünket Jézus pont így tisztít meg az Örökkévalónak, hogy legyünk előtte szent és tökéletes népe! Nyilván csak azokat, akikben meg van a hajlandóság az Isten szerinti életre! Ám most figyeljük csak meg mi történt a fügefával? Jézus megátkozta azt és kiszáradt! Miért? Nos azért, mert a leveleivel, mintha hivalkodott volna az felől, hogy mennyire bő termő! Azután jött ugye a vizsgálat, és hát gyümölcs az nem volt rajta... erre jött az átok! Lényegében és teljességében ugyan erről a vizsgálatról olvashatunk Dániél könyvében is...

Dániel próféta könyve 5,1-28
„Belsazár király nagy lakomát szerze az ő ezer főemberének, és az ezer előtt bort ivék. Borozás közben mondá Belsazár, hogy hozzák elő az arany és ezüst edényeket, a melyeket elvive Nabukodonozor, az ő atyja a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai. Akkor előhozák az arany edényeket, a melyeket elvivének az Isten házának templomából, mely Jeruzsálemben vala, és ivának azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai. Bort ivának, és dicsérék az arany-, ezüst-, ércz-, vas-, fa- és kőisteneket. Abban az órában emberi kéznek ujjai tünének fel, és írának a gyertyatartóval szemben a király palotájának meszelt falán, és a király nézé azt a kézfejet, a mely ír vala. Ekkor a király ábrázatja megváltozék, és az ő gondolatai megháboríták őt, és derekának inai megoldódának és az ő térdei egymáshoz verődének. Erősen kiáltozék a király, hogy hozzák elő a varázslókat, a Káldeusokat és jövendölőket. Szóla a király és monda a babiloni bölcseknek: Akárki legyen az az ember, a ki elolvassa ezt az írást, és annak értelmét megjelenti nékem, bíborba öltöztetik és aranyláncz lesz a nyakában, és mint harmadik parancsol az országban. Akkor bemenének a király bölcsei mind, de nem tudták elolvasni az írást, sem annak értelmét megfejteni a királynak. Akkor Belsazár király igen megrettene, és az ő ábrázatja elváltozék rajta, és az ő főemberei is megzavarodának. A királyasszony a király és az ő főembereinek beszédei miatt beméne a lakoma házába, és szóla a királyasszony, és monda: Király, örökké élj! Ne rettentsenek téged a te gondolataid, és a te ábrázatod ne változzék el! Van egy férfiú a te országodban, a kiben a szent isteneknek lelke van, és a te atyád idejében értelem, tudomány, és az istenek bölcseségéhez hasonló bölcseség találtaték benne, és a kit Nabukodonozor király, a te atyád, az írástudók, varázslók, Káldeusok és jövendölők fejévé tőn; igen, a te atyád, a király; Mivelhogy Dánielben, a kit a király Baltazárnak nevezett, nagyobb lélek, tudomány és értelem, álmoknak magyarázata és titkok megjelentése és rejtélyek megfejtése találtatott. Most azért hivattassék elő Dániel, és ő megjelenti az értelmet. Erre Dániel a király elé viteték. Szóla a király, és monda Dánielnek: Te vagy-é ama Dániel, a ki a júdabeli foglyok fiai közül való, a kit ide hozott a király, az én atyám, Júdából? És a ki felől hallottam, hogy az isteneknek lelke van benned, és értelem és tudomány és kiváló bölcseség találtatott te benned? Csak imént hozatának elém a bölcsek és varázslók, hogy elolvassák ezt az írást és jelentését tudassák velem; de nem tudják a dolog értelmét megjelenteni. De felőled azt hallottam, hogy te tudod az értelmet megfejteni és a titkokat megoldani; most azért, ha el tudod olvasni ezt az írást és értelmét nékem megmondani, bíborba öltöztetel és aranyláncz lesz a nyakadon, és mint harmadik uralkodol az országban. Erre Dániel felele, és monda a királynak: Ajándékaid tiéid legyenek, és adományaidat másnak adjad, mindazáltal az írást elolvasom a királynak, és jelentését megmondom néki. Te, oh király! A felséges Isten birodalmat és méltóságot, dicsőséget és tisztességet ada Nabukodonozornak, a te atyádnak; És a méltóság miatt, a melyet ada néki, a népek, nemzetek és nyelvek mind féltek és rettegtek tőle; megölt, a kit akart; és életben tartott a kit akart; felemelt, a kit akart; és megalázott, a kit akart; De mikor a szíve felfuvalkodott, és a lelke megkeményedett megátalkodottan: levetteték az ő birodalmának királyi székéből, és dicsőségét elvevék tőle; És az emberek fiai közül kivetteték, és az ő szíve olyanná lőn, mint a barmoké; és a vadszamarakkal lőn az ő lakása, és fűvel etették őt, mint az ökröket, és a teste égi harmattal öntöztetett, míg megismeré, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek országán, és azt helyezteti arra, a kit akar. És te, Belsazár, az ő fia, nem aláztad meg a szívedet, noha mindezt tudtad. Sőt felemelkedtél az egek Ura ellen, és az ő házának edényeit elődbe hozták, és te és a te főembereid, a te feleségeid és a te ágyasaid bort ittak azokból; és az ezüst- és arany-, ércz-, vas-, fa- és kőisteneket dícséréd, a kik nem látnak, sem nem hallanak, sem nem értenek; az Istent pedig, a kinek kezében van a te lelked, és előtte minden te útad, nem dicsőítetted. Azért küldetett ő általa ez a kéz, és jegyeztetett fel ez az írás. És ez az írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak. Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál. Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek és persáknak.”

Ezek értelmében tehát: Ha az ember Szentséggel- Istentől való dolgokkal hivalkodik, de a vizsgálaton,"hijjával" találtatik, vagyis gyümölcstelen, akkor biza átkot von magára! Figyeljük csak meg:

Róma 1,20
„Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.”

És ennek fényében figyeljük meg a Zsid.6,7-8-as verseit:

Zsid.6,7-8
„Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért műveltetik, áldást nyer Istentől; A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés.”

Értjük ugye a párhuzamot? A Földet Héberül így nevezzük: ÁDÁMÁ... és a földből vétetettet: ÁDÁM. Ami igaz a földre, arra is igaz, ami abból való! Aki tehát saját testének a szolgája marad, a földdel együtt veszik is el! Hiszen:

Ézs 65,17
„Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem emlittetnek, még csak észbe sem jutnak...”

Péter is ezt tanítja:

Péter Apostol II. levele 1,1-13
„Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, a kik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában: Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében. Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, a ki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott; A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon. Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve. Mert a kiben ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, elfelejtkezvén a régi bűneiből való megtisztulásáról. Annakokáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erőssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha. Mert ekképen gazdagon adatik majd néktek a mi Urunknak és megtartónknak, a Jézus Krisztusnak örök országába való bemenetel. Annakokáért nem mulasztom el, hogy mindenkor emlékeztesselek titeket ezekre, hogy tudjátok ezeket, és erősek vagytok a jelenvaló igazságban. Méltónak vélem pedig, a míg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket...”

Tehát a dolgok summája ez: Igyelezet és törekvés az Igazra! Ez pedig szintén cselekedetekben láttatik meg! Ha tehát nem csak beszél valaki a hitéről, hanem éli is azt, annak a bizonyságtétele erőt hordoz! Hiszen ez az amiről egészen prózaian azt mondjuk: Megtapasztalta-megbizonyosodott felőle! A Zsidó 6, 9- től, pedig a reménység nagyságát-értelmét emeli fel! Újra a 90-es Zsoltárra utalnék... Nagyobbrészt az életünk nehéz,és kilátástalan. Vannak nyomorúságok-háborúságok-zaklattatások-üldöztetések, vagy egyszerűbben csak nélkülözés-bántalmazás-szidalmazás... Bizony nem ritka, hogy ezen próbák intenzitása miatt, a legkülönbek hite is megroskadhat... Erről szól egyebekben Ézsaiás is:

Ézsaiás 40,26-31
„Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Ő, a ki kihozza seregöket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjok sincsen. Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izráel: Elrejtetett az én útam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?! Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, a ki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsesége! Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”

Szóval amikor eljutunk arra a pontra, amikor a tündöklő cél, távol kerül, amikor amit oly tisztán és világosan láttunk, megtompul, amikor a ragyogó napot-vastag felleg takarja el, és a hitünk megroskad... Kell hogy maradjon a reménység! A Reménység a jónak várása! A reménység az az állapot, amikor az Isten segítségére vágyunk és várunk! Amikor a Hitből való tudatosság már távol jár a személyünkre vonatkozóan, de Isten személyéről valós ismeretre hagyatkozva, várjuk a hozzánkfordulását-hathatós segítségét... Ez az a pont, amikor már lemondtunk az okoskodásról-a menekülés lehetősége felől való okoskodásról-ötletelésről... amikor megértjük, hogy kizárólag Isteni beavatkozás menthet meg minket! Sokan vannak a hívők táborában, akik ezt a hozzáállást alapból vallják, ám megfigyelhető, hogy a megnehezedés első pillanatában már emberi segítség után kapkodnak. Tehát megint csak szájjal vallják ennek fontosságát, és a hitük csupán beszédben áll... Én erről a reménységről beszélek:

Jeremiás siralmai 3,1-42
„Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az ő haragjának vesszeje miatt. Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban. Bizony ellenem fordult, ellenem fordítja kezét minden nap. Megfonnyasztotta testemet és bőrömet, összeroncsolta csontjaimat. Erősséget épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal. Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat. Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat. Sőt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat. Elkerítette az én útaimat terméskővel, ösvényeimet elforgatta. Ólálkodó medve ő nékem és lesben álló oroszlán. Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének fiait. Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig. Eltöltött engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel. És kova-kővel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem. És kizártad lelkem a békességből; elfeledkeztem a jóról. És mondám: Elveszett az én erőm és az én reménységem az Úrban. Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömről és a méregről! Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem. Ezt veszem szívemre, azért bízom. Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged! Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom. Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt. Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig. Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában. Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára. Porba teszi száját, mondván: Talán van még reménység? Orczáját tartja az őt verőnek, megelégszik gyalázattal. Mert nem zár ki örökre az Úr. Sőt, ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint. Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát. Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát; Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe előtt; Hogy elnyomassék az ember az ő peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el. Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr? A Magasságosnak szájából nem jő ki a gonosz és a jó. Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűneiért bűnhődik. Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz. Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben. Mi voltunk gonoszok és pártütők, azért nem bocsátottál meg.”

Bizonyára észrevettük mind: Jeremiás, nem a mai hívők vehemenciájával küzd az Isten Segítségéért! A Mai hívők, a nehézségek idején, Sátánt szidalmazzák-démonokat üldöznek-esetleg Testvérüket zárják ki a gyülekezetből, mondván: ez hozta ránk az átkot... De az hogy elismerjék akárcsak feltételesen is hogy a maguk bűneiért történnek a dolgok... nos az kizárt! És a baj idején jönnek a megvallások-a Prófétálások-a fenyegetések... Pontosan úgy, mint a BAAL prófétái tették. ( I.Kir.17) Most figyeljük meg, a Siralmak könyvének, 29. bekezdését:

„Porba teszi száját, mondván: Talán van még reménység?”

Nincs üres megvallás-nincs ötlet, nincs prófécia... Itt a teljes megadást láthatjuk, és az igaz reménységet! Mindent egybevetve ebben a részben, megláthatjuk az Igaz és Isten szerint való reménységnek a menetét és módját: A baj idején nem másokat hibáztatok, hanem elismerem a bűneimet! Nem magyarázkodom, nem is mentegetem magam, sőt: nem is próbálom bagatellizálni az aljasságaimat, hanem elismerem hogy Isten előtt menthetetlenül bűnös vagyok, rendkívül bánom amit elkövettem Isten előtt, és nem próbálom érzelmileg zsarolni Istent, mint ahogy teszik sokan, hanem hagyom hogy a reménység beszéljen csupán! A reménység imáját olvashatjuk Cidkizjahu, azaz Ezekiás esetében rendkívül szemléletesen:

Ésaiás próféta könyve 38,1-22
„Azon napokban halálos betegségbe esék Ezékiás, és eljött hozzá Ésaiás Ámós fia, a próféta, és mondá néki: Ezt mondja az Úr: rendeld el házadat, mert meghalsz és meg nem gyógyulsz! És Ezékiás arczczal a falnak fordulván, könyörge az Úrnak, És monda: Oh Uram, emlékezzél meg arról, hogy én előtted jártam, igazságban és egész szívvel, és hogy a mi jó előtted, azt műveltem! és sírt Ezékiás keservesen. És lőn az Úr beszéde Ésaiáshoz, mondván: Menj el, és mondd Ezékiásnak: így szól az Úr, Dávidnak, atyádnak Istene: Hallottam imádságodat, láttam könyeidet, ímé, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok. És az assiriai király kezéből megszabadítlak téged és e várost; megoltalmazom e várost! Ez legyen jel néked az Úrtól, hogy teljesíti azt az Úr, a mit mondott: Ímé, visszatérítem az árnyékot, azokon a fokokon, a melyeken az Akház napóráján a nap már átvonult, tíz fokkal; és visszatért az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, a melyeken már átvonult. Ezékiásnak, Júda királyának följegyzése, mikor megbetegedett, és betegségéből fölgyógyult. Én azt mondám: hát napjaimnak nyugalmában kell alászállanom a sír kapuihoz, megfosztva többi éveimtől! Mondám: nem látom az Urat, az Urat az élők földében, nem szemlélek embert többé a nyugalom lakói közt. Porsátorom lerontatik, és elmegy tőlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltől estig végzesz velem! Reggelig nyugton vártam; mint oroszlán, úgy törte össze minden csontjaimat; reggeltől estig végzesz velem! Mint a fecske és a daru, sipogtam, nyögtem mint a galamb, szemeim a magasságba meredtek: Uram! erőszak rajtam, szabadíts meg! Mit mondjak? hogy szólott nékem és Ő azt meg is cselekedé! Nyugton élem le éveimet lelkem keserűsége után! Oh Uram! ezek által él minden! és ezekben van teljességgel lelkem élete. Te meggyógyítasz és éltetsz engemet! Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet! Mert nem a sír dicsőít Téged, és nem a halál magasztal Téged, hűségedre nem a sírverembe szállók várnak! Ki él, ki él, csak az dicsőít Téged, mint ma én! Az atya a fiaknak hirdeti hűségedet! Az Úr szabadított meg engemet; azért énekeljük énekimet éltünk minden napjaiban az Úrnak házában! Akkor mondá Ésaiás, hogy vegyenek egy fügekalácsot, és dörzsöljék rá a fekélyre, hogy meggyógyuljon. És mondá Ezékiás: Mi lesz a jele, hogy fölmegyek az Úr házába?”

Itt a reménység! Láthatjuk is, hogy az Úr Prófétája által kijelentetett, hogy vége a dalnak! Cidkízjahu nem adta fel mégsem, hanem a remény ellenére is remélt, és meg nem szégyenült! Ezt Pál így foglalja össze:

Rómabeliekhez írt levél 5,1-5
„Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által, A ki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, a melyben állunk; és dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében. Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság békességes tűrést nemz, A békességes tűrés pedig próbatételt, a próbatétel pedig reménységet, A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk.”

Most figyeljük az 5-ös verset, és csodálkozzunk el mikor összevetjük a következő Igével:

Rm 8,26
„Hasonlatosképen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, a mint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.”

Bizonyára emlékeztek, amikor mindig tiltakoztam az ellen, amikor valaki csupán egyetlen vers sort ragad ki a környezetéből, és preferáltam azt, hogy ezt az egy verset illesszük vissza a környezetébe, és vizsgáljuk meg úgy is, hogy tényleg azt mondja e az Ige? Nos lássuk akkor a Róma 8-at:

Rómabeliekhez írt levél 8,1-39
„Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. A kik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért. De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által. Annakokáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek. Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg. Mert azt tartom, hogy a miket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, a ki az alá vetette. Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig. Nemcsak ez pedig, hanem magok a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunk is fohászkodunk magunkban, várván a fiúságot, a mi testünknek megváltását. Mert reménységben tartattunk meg; a reménység pedig, ha láttatik, nem reménység; mert a mit lát valaki, miért reményli is azt? Ha pedig, a mit nem látunk, azt reméljük, békességes tűréssel várjuk. Hasonlatosképen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, a mint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. A ki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért. Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak. Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között. A kiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; a kiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk? Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, a ki megigazít; Kicsoda az, a ki kárhoztat? Krisztus az, a ki meghalt, sőt a ki fel is támadott, a ki az Isten jobbján van, a ki esedezik is érettünk: Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é? A mint megvan írva, hogy: Te éretted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek mint vágó juhokat. De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, a ki minket szeretett, Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.”

Nos ez önmagáért beszél véleményem szerint! Továbbá érdekes perspektívát fest a nyelvekenszólásról is...