Kik vagyunk? Mi a célunk?

Megannyi keresztyén felekezetekből kovácsolt össze minket az Úr. Számunkra életbevágóan fontos az Isten igéje, és csakis ez által válhat valóra az igazi szeretet és az igazi egység. Megtalálhatsz bármikor minket a Fórumon írásban, hang általi beszélgetésekben a szerdai és a szombati közösségi összejöveteleken a Skype-on. Személyesen pedig a fórumozók találkozóján! Csatlakozz Te is a családias testvéri közösségünkhöz! Célunk Krisztus egyházának helyreállítása. Lerombolni a felekezetek közötti falakat, eltörölni az ellenségeskedést és helyreállítani a közös célt. Sokan többféle elhívást kaptunk erre különböző szolgálatokban. A cél a valódi ellenség ellen harcolni és nem a megváltott testvéreink ellen. Ideje mindenkinek felismernie, hogy az Isten igéje örök, és ez az a kőszikla, amelyre építkezve megmenekülhetünk. Éppen ezért az Isten igéjét kell olvasnunk, megélnünk és azt hirdetnünk. Megannyi felekezet és megannyi Jézus, és e zavarodott korban csakis Isten igéje lehet a segítségünkre ahhoz, hogy valós Istenképünk legyen az Atyáról, és a Fiáról, Jézusról.
 

Felelősség-Felelősség vállalás


Thessalonikabeliekhez írt I. levél 2,1-13
„Mert magatok tudjátok, atyámfiai, hogy a mi ti hozzátok való menetelünk nem volt hiábavaló; Sőt inkább, noha elébb már háborúságot és bosszúságot szenvedtünk volt Filippiben, a mint tudjátok, volt bátorságunk a mi Istenünkben, hogy közöttetek is hirdessük az Isten evangyéliomát sok tusakodással. Mert a mi buzdításunk nem hitetésből van, sem nem tisztátalanságból, sem nem álnokságból: Hanem a miképen az Isten méltatott minket arra, hogy reánk bízza az evangyéliomot, akképen szólunk; nem úgy, hogy embereknek tessünk hanem az Istennek, a ki megvizsgálja a mi szívünket. Mert sem hízelkedő beszéddel, a mint tudjátok, sem telhetetlenség színében nem léptünk fel soha, Isten a bizonyság; Sem emberektől való dicsőítést nem kerestünk, sem tőletek, sem másoktól, holott terhetekre lehettünk volna, mint Krisztus apostolai. De szívélyesek valánk ti közöttetek, a miként a dajka dajkálgatja az ő gyermekeit. Így felbuzdulva irántatok, készek valánk közleni veletek nemcsak az Isten evangyéliomát, hanem a mi magunk lelkét is, mivelhogy szeretteinkké lettetek nékünk. Emlékezhettek ugyanis atyámfiai a mi fáradozásunkra és bajlakodásunkra: mert éjjel-nappal munkálkodva hirdettük néktek az Isten evangyéliomát, csakhogy senkit meg ne terheljünk közületek. Ti vagytok bizonyságok és az Isten, milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk előttetek, a kik hisztek. Valamint tudjátok, hogy miként atya az ő gyermekeit, úgy intettünk és buzdítgattunk egyenként mindnyájatokat. És kérve kértünk, hogy Istenhez méltóan viseljétek magatokat, a ki az ő országába és dicsőségébe hív titeket. Ugyanazért mi is hálát adunk az Istennek szüntelenül, hogy ti befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (a minthogy valósággal az is), a mely munkálkodik is ti bennetek, a kik hisztek.”

Pál, szinte minden levelében hangot ad a gyülekezetért érzett aggodalmának. Féltette azokat, akik felé személyesen, vagy csak levelei által szolgált. Minden Krisztusban hívő iránt felelősséget érzett, és apai gondoskodással viseltetett irántuk. Erről tesz bizonyságot, az 1Kor 4,15- ben:

1Kor 4,15
„Mert ha tízezer tanítómesteretek lenne is a Krisztusban, de nem sok atyátok; mert tőlem vagytok a Krisztus Jézusban az evangyéliom által.”

Az Ő szeretete-féltése-aggodalma, nem csak beszédben állt, hanem az egész életvitelében is! Hiszen a Testvéreiért vállalta sok esetben a bebörtönözést-az üldöztetést is... Értük tette azt, hogy nappal dolgozott a szükségeiért, és azok szükségeiért akik vele voltak, este pedig tanította a nyájat, és ebben fáradságot nem ismert. Az ő szeretete, és felelősségvállalása megmutatkozott a kényelmetlenségek, és a fáradtságok felvállalásában. Szolgálatának módjáról tudjuk, hogy Hirdette az evangéliumot, kinevelte azokat akikre rábízhatja az újonnan megtérteket, tanította az egybegyülteket, majd hozzájuk vissza-visszatért, hogy láthassa azok fejlődését-épülését,illetve a távollétében is mindig tudakozódott utánuk. Amikor a szolgálata messzire vitte, akkor is pártfogójuk volt, gondjukat viselte, úgy Igei táplálékra nézve a levelei által, és küldöttek által, de a testi szükségleteik iránt is figyelemmel volt. Ezekben az időkben, valós volt a közös teher viselés, mert az egymás szükségei iránt való gondoskodás, adakozás formájában gyümölcsöző lett! Nem magának kért, hanem azoknak, akik iránt felelősséget érzett! Erről így nyilatkozott:

2Kor 12,14
„Ímé harmadízben is kész vagyok hozzátok menni, és nem leszek terhetekre; mert nem azt keresem, a mi a tiétek, hanem titeket magatokat. Mert nem a gyermekek tartoznak kincseket gyűjteni a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek.”

Célként tűzte maga elé, hogy amit kapott az Istentől, azt elérhetővé tegye amennyire rajta áll, mindenkinek is! Egyszer s mind: Sáfárként tekintett, mind magára, mind pedig azokra, akik ebben a szolgálatban igyekeztek a célért. Ebben pedig egy szabály szerint járt el: Amit kaptam-azt adom! Ahogy kaptam-úgy adom!

I.Kor.9,16-27
„Mert ha az evangyéliomot hirdetem, nem dicsekedhetem, mert szükség kényszerít engem. Jaj ugyanis nékem, ha az evangyéliomot nem hirdetem. Mert ha akaratom szerint mívelem ezt, jutalmam van; ha pedig akaratom nélkül, sáfársággal bízattam meg. Micsoda tehát az én jutalmam? Hogy prédikálásommal ingyenvalóvá tegyem a Krisztus evangyéliomát, hogy ne használjam ki ama szabadságomat az evangyéliom hirdetésénél. Mert én, noha mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mindenkinek szolgájává tettem, hogy a többséget megnyerjem. És a zsidóknak zsidóvá lettem, hogy zsidókat nyerjek meg; a törvény alatt valóknak törvény alatt valóvá, hogy a törvény alatt valókat megnyerjem; A törvény nélkül valóknak törvénynélkülivé, noha nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvényében való, hogy törvény nélkül valókat nyerjek meg. Az erőtleneknek erőtelenné lettem, hogy az erőteleneket megnyerjem. Mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket. Ezt pedig az evangyéliomért mívelem, hogy részestárs legyek abban. Nem tudjátok-é, hogy a kik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. Mindaz pedig a ki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint a ki nem levegőt vagdos; Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.”

Vegyük picit szigorúbbra ezt a dolgot, mert Pál ugye a szabadságára hivatkozva tette így a szolgálatát, és ezért mára sajnos általánossá lett az ettől való eltérés... Az Úr beszél erről:

Luk.12,32-48
„Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot. Adjátok el a mitek van, és adjatok alamizsnát; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avúlnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, a hol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is. Legyenek a ti derekaitok felövezve, és szövétnekeitek meggyújtva; Ti meg hasonlók az olyan emberekhez, a kik az ő urokat várják, mikor jő meg a menyegzőről, hogy mihelyt megjő és zörget, azonnal megnyissák néki. Boldogok azok a szolgák, kiket az úr, mikor haza megy, vigyázva talál: bizony mondom néktek, hogy felövezvén magát, leülteti azokat, és előjövén, szolgál nékik. És ha megjő a második őrváltáskor, és ha a harmadik őrváltáskor jő meg, és úgy találja őket, boldogok azok a szolgák! Ezt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház gazdája, mely órában jő el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy az ő házába törjön. Ti is azért legyetek készek: mert a mely órában nem gondolnátok, abban jő el az embernek Fia. Monda pedig néki Péter: Uram, nékünk mondod-é ezt a példázatot, vagy mindenkinek is? Monda pedig az Úr: Kicsoda hát a hű és bölcs sáfár, kit az úr gondviselővé tőn az ő háza népén, hogy adja ki nékik élelmüket a maga idejében? Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál! Bizony mondom néktek, hogy minden jószága felett gondviselővé teszi őt. Ha pedig az a szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, és enni és inni és részegeskedni: Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, és kettévágatja őt, és a hitetlenek sorsára juttatja. És a mely szolga tudta az ő urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg; A ki pedig nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és a kire sokat bíztak, többet kívánnak tőle.”

A Célja tehát az volt, hogy amennyire rajta áll, tökéletességre vigye a rábízottakat! Erről tesz bizonyságot:

Korinthusbeliekhez írt II. levél 11,1-2
„Vajha elszenvednétek tőlem egy kevés balgatagságot! Sőt szenvedjetek el engem is. Mert isteni buzgósággal buzgok értetek; hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szűzet állítsalak a Krisztus elé.”

Szinte hallom, hogy felsszisszentek ezen: tökéletességre akarta juttatni a rábízottakat... Ha azt tudjuk- márpedig tudjuk, Hogy Tökéletessé csak az Isten tehet valakit! Akkor vajjon ezt Pál, hogyan akarta mégis elérni? Mi módon akarta a tökéletességet kieszközölni? Akár hogy is gondolta, ebben volt egyben a Felelősségtudata is... Nos nem lehetetlen dolog ez. Ha tehát tudjuk, hogy az Isten az, aki tökéletessé tehet egy embert, akkor tehát az egyetlen mód: VEZESD ISTENHEZ! Pál pedig pontosan ezt tette! Nem magát hirdette! Nem önmagára irányította a figyelmet! Nem a szolgálatát szolgáltatta! Nem hatalmaskodott a tanítványokon! Nem felekezeti teóriákat tanított! Nem gyülekezeteket épített, hanem az Egyházat, nem a megosztást hirdette,hanem az egységet... Mindezen értékrendek azért,és annak okán alakultak ki benne, és általa, mert felismerte a felelősségét! Felelősnek érezte magát azokért akik felé szolgált! Felelősséget vállalt azokért, akiket Isten rábízott, és így a Hitükért,az életükért,és az Üdvösségre való nevelésért is felelősséget vállalt. A Felelőssége pedig két irányban nyilvánult meg:

1.)Isten felé, a hozzá való hűségben- és Szentségben. Ez pedig az Igéhez való Igaz Tiszteletben látható meg! Semmit nem vett el az Isten Igéjéből, és hozzá sem tett semmit! Az Isten Igéjét tisztán adta tovább! Számára ugye alap volt az Isten Intelme:

5Móz 4,2
„Semmit se tegyetek az ígéhez, a melyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, a melyeket én parancsolok néktek.”

Úgy Pál, mint a többi Apostol, tudatában volt annak, hogy ha valami mást tanítanak mint amit Isten rendelt, Ha nem az Isten szerint történik tehát a tanítás, akkor magukat hirdetnék, és nem Istent! Az ő Felelősségtudatuk pedig ezt nem engedte,, ezért soha-egyetlen betűvel sem tértek el az Istentől adatott Szent Tantól, ami Testté is lett... Ő pedig a Messiás! Pál, mindenek előtt, a többi apostollal együtt élte azt amit hirdetett! Esetükben még nem volt tudathasadásos állapot, hogy mást beszéltek volna, mint amit éltek... Az Igét pedig nem magukhoz igazították, mint szokás ez ma... Hanem magukat Igazították az Igéhez! És ez egyben a második irány is: Az Isten Igazságát, Istenhez hűen adták tovább, hogy a tanítványok hite, Isten előtt botlás nélküli legyen! Hogy ne adjanak helyet, a testi bölcselkedés általi deformálódásnak, hanem mindenki aki hallja a tanításukat, Istenre figyeljenek-Istenhez igazodjanak, aki Hatalmas arra, hogy a Tökéletssé tételt, végbevigye rajtuk! Erről tesz bizonyságot a Korintusziaknak is:

Korinthusbeliekhez írt I. levél 2,1-16
„Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcseséggel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét. Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg ti köztetek. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcseségnek hitető beszédiben állott, hanem léleknek és erőnek megmutatásában: Hogy a ti hitetek ne emberek bölcseségén, hanem Istennek erején nyugodjék. Bölcseséget pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcseségét; Hanem Istennek titkon való bölcseségét szóljuk, azt az elrejtetett, melyet öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre; Melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát: Hanem, a mint meg van írva: A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek. Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is. Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely ő benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke. Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket; hogy megismerjük azokat, a miket Isten ajándékozott nékünk. Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcseség tanít, hanem a melyekre a Szent Lélek tanít; lelkiekhez lelkieket szabván. Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg. A lelki ember azonban mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg. Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy megoktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van.”

Tehát eleinte, Tejjel táplálta azokat akik felé szolgált, majd pedig amikor azok megérettek erre, akkor áttért a kemény eledelre, mindennek a fontosságáról így írtak:

Zsidókhoz írt levél 6,1-2
„Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek...”

Mert hát ugye, növekedni kell, még hitben és ismeretben is. Az is ránk lett hagyományozva levél által:

Zsid 5,12
„Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, a kiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre.”

Tehát ezek az Apostolok, nem akarták ölbenülő szinten megtartani a tanítványokat, hanem a felelősségük tudatában fel akarták nevelni őket, engedelmeskedve Jézus parancsának, ami így szólt:

Mt.28,18-20
„És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!”

Ugyan is Testvérek: Ha a nebulók, vagy süvölvények nem érik el a Tanítványi szintet, akkor a szolgálat tevő: MEGBUKOTT A SZOLGÁLATÁBAN! Aki pedig felismeri a felelősségét, ezt nem akarhatja! Elsőként Istenért, és ezzel párhuzamban a Testvéréért sem, akit Isten nevén szólított, akiért Jézus a vérét adta! Nem hagyták magukra azokat, akiket megtérésre hívtak! Beépítették őket a szentek közösségébe, és mindvégig együtt maradtak! Nem csak az evangéliumot hirdették, hanem azon túl a tanítás-a gyakorlatba való átvitelében- a nehézségekben... stb. is közösségben maradtak! Nem úgy mint manapság van ez... Vannak úgynevezett Evangélizációs csoportok, akik elmennek egy idegen városba, vagy mondjuk vidékre szolgálni, ott egy zenés műsor keretében hirdetik az Evangéliumot... Megtérésre hívnak esetleg sokakat is... azután azonban már csak magukat ünneplik, de azokról, akik ott átadták életüket az Úrnak, többé nem gondolnak... Nem is érdekli őket, hogy mi lesz velük... hova menjenek a tanításért, a közösségért... Na ez az, amit Az Apostolok nem tettek... Hiszen ugye, egyetlen szülő sem teszi ki az utcára az ujszülöttjét, azzal hogy mostmár boldogulj ahogy tudsz! Itt van a felelősségtudat! Itt kezdődik a felelősségvállalás! A Szolgáló, a szolgálatban, még közelebb húzódik Istenhez, hogy a tévedést- a tévelygést ki lehessen zárni, és az Isten Igéjét tisztán hirdeti, minden vélekedés-teória nélkül, mert az Isten Igéje esetünkben, és minden hívő esetében az Élet Beszéde! Ellentétben minden emberi vélekedéssel: CSAK AZ ISTEN IGÉJE MENTHET MEG- TARTHAT MEG MINKET!!! ISTEN IGÉJE A KRISZTUS! Ami pedig ebben megkívántatik, sőt: egyenesen KRITÉRIUM! Hogy az Isten Igéjét, nem egy külső hivatkozásként... vagyis intellektuális ismeretből beszéljük, mert erő csak abból származik, ha személyes kapcsolatunk van VELE! Ehhez pedig az kell hogy éljen az Ige bennünk, mi pedig az Ige által! Ettől lehetünk hitelesek azok előtt, akik felé szolgálunk! ( Mt.7, 28-29 )

Mindez tehát egy új tudomány? Egy ezeddig nem volt- hirtelen lett szabály lenne? NEM! Ez hirdettetett eleitől fogva!

Mózes I. könyve 22,1-18
„És lőn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok. És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közűl egyen, a melyet mondándok néked. Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az ő szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az ő fiát Izsákot, és fát hasogatott az égő áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala. Harmadnapon felemelé az ő szemeit Ábrahám, és látá a helyet messziről. És monda Ábrahám az ő szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok. Vevé azért Ábrahám az égő áldozathoz való fákat, és feltevé az ő fiára Izsákra, ő maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt. És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda Izsák: Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány? És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt. Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az ő fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére. És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát. Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem. És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett. És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés. És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égből. És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.”

És itt kezdődött minden! Ábrahám engedelmességének- az Úr iránt való hűségének vonzata tehát, az áldások igérete az örökösökre nézve! Tudta ezt Ábrahám, és ezt a felelősséget ő felvállalta! Hiszen az Ígéretek az Ő magvát említették... Tudta, hogy a neki Istentől adott Igéretek várományosa nem ő... hiszen Ő már öreg. Hanem az Ő magva, és azon keresztül az összes nemzet! De azt is tudta, hogy ha ő megtagadja az Isten iránt való engedelmességet, az megakadályozhatja a magvában igért áldás kiteljesedését! Ezt így kommentálja a Zsidókhoz írt levél szerzője:

Zsid.11,17-19
„Hit által áldozta meg Ábrahám Izsákot, próbára tétetvén, és az egyszülöttet vitte áldozatul, ő, ki az ígéreteket nyerte, A kinek meg volt mondva: Izsákban neveztetik néked mag; Úgy gondolkozván, hogy az Isten a halálból is képes feltámasztani, miért is őt példaképen visszanyerte.”

Felelősség! Mózes esete:

II Mózes 32,30-35
„És másnap monda Mózes a népnek: Nagy bűnt követtetek el, most azért felmegyek az Úrhoz, talán kegyelmet nyerhetek a ti bűneiteknek. Megtére azért Mózes az Úrhoz, és monda: Kérlek! Ez a nép nagy bűnt követett el: mert aranyból csinált magának isteneket. De most bocsásd meg bűnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, a melyet írtál. És monda az Úr Mózesnek: A ki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből. Most azért eredj: vezesd a népet a hová mondottam néked: Ímé, Angyalom megy előtted; és az én látogatásom napján ezt az ő bűnöket is meglátogatom. És megverte az Úr a népet ezért is, a mit cselekedtek a borjúval, melyet Áron készített vala.”

Ma hány szolgáló állna így Isten elé a gyülekezetéért? Ez pedig egyben felelősség! Hiszen ezt mondja Mózes:

IV.Mózes 14,11-21
„És monda az Úr Mózesnek: Meddig gyaláz engemet ez a nép? Meddig nem hisznek nékem, mind ama csudatételeim mellett sem, a melyeket cselekedtem közöttök? Megverem őket döghalállal, és elvesztem őket; téged pedig nagy néppé teszlek, és ő nálánál erősebbé. És monda Mózes az Úrnak: Ha meghallják az égyiptombeliek (mert közülök hoztad fel e népet a te hatalmad által): Elmondják majd e föld lakosainak, a kik hallották, hogy te Uram e nép között vagy, hogy szemtől szembe megjelentetted magadat te Uram, és hogy a te felhőd megállott ő rajtok, és felhőoszlopban jársz te ő előttök nappal, éjjel pedig tűzoszlopban. Hogyha mind egyig elveszted e népet, így szólanak majd e népek, a melyek hallották a te híredet, mondván: Mivelhogy nem vihette be az Úr e népet a földre, a mely felől megesküdött nékik, azért öldöste le őket a pusztában. Most azért hadd magasztaltassék fel az Úrnak ereje, a miképen szólottál, mondván: Az Úr késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú, megbocsát hamisságot és vétket, de a bűnöst nem hagyja büntetlenül; megbünteti az atyák álnokságait a fiakban harmad és negyed íziglen. Kérlek, kegyelmezz meg e nép hamisságának a te irgalmasságod nagy volta szerint, a miképen megbocsátottál e népnek Égyiptomtól fogva mind eddig. És monda az Úr: Megkegyelmeztem a te beszéded szerint. De bizonnyal élek én, és betölti az Úr dicsősége az egész földet.”

Mit mondunk ezekre? Nos azt,hogy: Szerzett az Örökkévaló jó pásztort a népének, és ez a pásztor vállalta a felelősséget, és óvta a rábízottakat! Ezekről az Időkről így emlékezik Ézsaiás:

Ézsaiás 63,7-19
„Az Úrnak kegyelmességeiről emlékezem, az Úr dicséreteiről mind a szerint, a mit az Úr velünk cselekedett; az Izráel házához való sok jóságáról, a melyet velök cselekedett irgalma és kegyelmének sokasága szerint. És ő mondá: Bizony az én népem ők, fiak, a kik nem hazudnak; és lőn nékik megtartójok. Minden szenvedésöket Ő is szenvedte, és orczájának angyala megszabadítá őket, szerelmében és kegyelmében váltotta Ő meg őket, fölvette és hordozá őket a régi idők minden napjaiban. Ők pedig engedetlenek voltak és megszomoríták szentségének lelkét, és ő ellenségükké lőn, hadakozott ellenök. S megemlékezék népe a Mózes régi napjairól: hol van, a ki őket kihozá a tengerből nyájának pásztorával? hol van, a ki belé adá az ő szentséges lelkét? Ki Mózes jobbján járatá dicsőségének karját, a ki a vizeket ketté választá előttök, hogy magának örök nevet szerezzen? Ki járatá őket mélységekben, mint a lovat a síkon, és meg nem botlottanak! Mint a barmot, a mely völgybe száll alá, nyugodalomba vitte őket az Úr lelke: így vezérletted népedet, hogy magadnak dicső nevet szerezz! Tekints alá az égből, és nézz le szentséged és dicsőséged hajlékából! Hol van buzgó szerelmed és hatalmad? Szívednek dobogása és irgalmad megtartóztatják magokat én tőlem! Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud minket, és Izráel nem ismer minket, Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva. Miért engedél eltévelyedni minket útaidról, oh Uram! miért keményítéd meg szívünket, hogy ne féljünk tégedet? Térj meg szolgáidért, örökséged nemzetségeiért! Kevés ideig bírta szentségednek népe földét, ellenségink megtapodták szent helyedet. Olyanok lettünk, mint a kiken eleitől fogva nem uralkodtál, a kik felett nem neveztetett neved.”

Felelősség! A Felelősség tudat pedig nem engedi hogy eltávozzunk Istentől, mert csak az Istennel való és Jézus Krisztusban köttetett egységben lehetséges az Istennek tetsző életet élni, és ezek után, a ránkbízottakat Istenhez vezetni! Nem térhtünk el a Szent Tantól! Mert a hamis- vagy elmozdított alapokon ,nem építhetünk maradandót, amely kiállja a próbát! Ezt példázza Jézus:

Mt.7,24-29
„Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett. És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a ki a fövényre építette házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása. És lőn, mikor elvégezte Jézus e beszédeket, álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán: Mert úgy tanítja vala őket, mint a kinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”

Ha azok hite akik ránk bízattak kárt vall a tévtanítás miatt, akkor hamis munkások leszünk Isten előtt, mint akik tévelygést hirdettek, és bálványokat állítottak! Felelősséget egymásért csak úgy vállahatunk, ha mi magunk Istennel, valós egységbe kerülünk Jézus Krisztus által, és ettől egy milliméterre sem távolodunk el! És itt jön a leg fontosabb dolog, ami hitetelen és, félelmetes sötétséget takar...Abban ugye egyetértünk, hogy: Jézus az Isten Igéje! Ő mondja magáról:

János 6,44-51
„Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő. Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, a ki Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony mondom néktek: A ki én bennem hisz, örök élete van annak. Én vagyok az életnek kenyere. A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak. Ez az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá, hogy kiki egyék belőle és meg ne haljon. Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért.”

Azt is mondja, hogy nincs más út-nincs más lehetőség arra hogy Istennel közösségbe kerüljünk:

János Evangyélioma 14,1-6
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek. És hogy hová megyek én, tudjátok; az útat is tudjátok. Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat? Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”

És a hihetelen dolog abban van, hogy Jézusban nem ismerték fel rengetegen az Isten Igéjét! Így tehát nem Istennel való közösségben történik a szolgálatok jelentős része, sőt... Túlnyomó többsége! Isten Igéjétől rengeteg tanítás eltér! Ezekkel tanítják azokat, akiket Isten elhívott! Így tehát ezen Tanítványok sem ismerik meg Jézust! Így tehát, valójában nem is Jézus Tanítványai, hanem a gyülekezeti elöljárók tanítványai csupán... az nem sokat ér! Na ez pedig a felelőtlenség! Ezek véréért a hamis tanítók- a hamis munkások a felelőssek! A Szolgáló, ne magát mutogassa, hanem mutasson Istenre! Ha Istenre akar valaki mutatni, akkor engedje az Isten Igéjét cselekedni! Engedje hogy éljen Krisztus! Ha a Krisztus él, akkor meg is elevenít! Míg a szolgáló Isten beszédét szólja, az élet beszédét közli! Tehát a hőskorban, vagyis az egyház hajnalán, a Messiás parancsolata szerint történt a Tanítványozás:

Mt.28,18-20
„És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!”

Ez sem egy hirtelen lett új dolog volt, hanem a Prófécia megerősítése, mely így szólt:

Ésaiás próféta könyve 2,1-5
„Ésaiásnak, Ámós fiának beszéde, a melyet látott Júda és Jeruzsálem felől. Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok; És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde; Ki ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett; és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul. Jákóbnak háza! jertek járjunk az Úrnak világosságában!”

Megfigyelendő tehát, hogy Jézus nem azt mondta: Legyetek a nemzetekbeliektől vezetettek... vagy engedjétek őket tanítani... Azt mondja: Tegyétek őket tanítványokká! Ha már szilárd és Igaz alapon állnak, akkor már tovább adhatják az Ismeretüket, de addig nem! Az Isten Igéjének az Ismeretét, az Isten iránt való tiszteletet, a Szentség fogalmát, az Igaz Isten félelmet... ezeket meg kell hogy tanulják ugyanis, mert ez az alap! Meg is lehet látni, hogy az Apostolok idejében, pontosan ez is történt... Nem borzongásokról-érzésekről-elgondolásokról hadováltak az Apostolok, hanem Isten Igéjét hirdették- Tanították! De nem a Máté evangéliumát- vagy az apcselt... Hanem a Tanach-ot, a Tórát!

Apcsel.2, 14-38-ig... Joél Próféta könyve-Zsoltárok könyve...

Apcsel 3, 19-26-ig... Mózes ötödik könyve- Mózes első könyve...

Apcsel 15 1-31-ig... A Tóra...

Sőt itt utalás is történik arra nézve, hogy ezekkel tisztában is kell lenniük, mert városonként vannak zsinagógák, ahol tanítják ezt. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem azért lettek Apostolok, az Apostolok, hogy megannyi gyülekezetet alapítsanak, hanem lényegében csak egy gyülekezet volt, és ezzel egyidejűleg: EGY TANÍTÁS IS! Azok a gyülekezetek, amik más országokban jöttek létre, a Jeruzsálemi gyülekezethez tartoztak, és az Apostolok Tanításán növekedtek! Erre utal Pál:

1Thess 2,14
„Mert ti, atyámfiai, követői lettetek az Isten gyülekezeteinek, a melyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a saját honfitársaitoktól, miként azok is a zsidóktól...”

Ebben a részben, a Károli fordítás jelöli az egyes számot, tehát nem gyülekezetek, hanem gyülekezet! Mert a többes jelző, dőlt betűkkel íródott hozzá utólag... vajon miért??? Tehát akkoriban, Jézus parancsának megfelelően, volt egy Gyülekezés, és egy táplálék, egy tanítás! Ez ugye amint láthatjuk is, MŰKÖDÖTT! És így Isten kegyelméből növekedett a gyülekezet, mind létszámra nézve, mind pedig lelki értelemben! Nem volt az hasonló, a mostani-sokesetben mondvacsinált-tettetett jelekhez, meg csodákhoz ami csak túlnyomó többségben a szórakoztatásra való... Azután Pál, aki Prófétai kijelentés által már előre tudta hogy mi következik, előre szólt az Antikrisztus felemelkedését megelőző szakadásról...

Thessalonikabeliekhez írt II. levél 2,1-4
„Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve, Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.”

Tehát a szakadás adja meg a lehetőségét anak, hogy az Isentelenség felemelkedjen! Nem annyira furcsa ez Testvérek: Ha nincs aki Isten Ismeretre, az Isten beszédének ismeretére vezessen, akkor szabad az út a tévelygés előtt! Nos tehát a szakadás:

Meg vagyok győződve arról, hogy Pál nem a gatyamadzagjának osztódásáról beszélt... Ekkor ez a szakadás, az akkori tanítványok, vagyis az egyház előtt, vagyis a nemzetekből megtértek előtt, elképzelhetetlennek látszódhatott... Majd nem sokkal később: A Szó elakad, a levegő bennmarad... Egyszer csak érkezett egy levél Jánostól, ami azaddig elképzelhetetlen üzenetet hordozott!

János Apostol III. levele 1,1-15
„A presbiter a szeretett Gájusnak, a kit én igazán szeretek. Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, a mint jó dolga van a lelkednek. Mert felettébb örültem, a mikor atyafiak jöttek és bizonyságot tettek a te igazságodról, úgy, a mint te az igazságban jársz. Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak. Szeretett barátom, híven cselekszel mindenben, a mit az atyafiakért, és pedig az idegenekért teszel, A kik bizonyságot tettek a te szeretetedről a gyülekezet előtt; a kiket jól teszed, ha Istenhez méltóan bocsátasz útjokra. Mert az ő nevéért mentek ki, semmit sem fogadván el a pogányoktól; Nékünk azért be kell fogadnunk az ilyeneket, hogy munkatársaikká lehessünk az igazságban. Írtam a gyülekezetnek; de Diotrefesz, a ki elsőséget kíván közöttük, nem fogad el minket. Ezért, ha odamegyek, felemlítem az ő dolgait, a melyeket cselekszik, gonosz szavakkal csácsogván ellenünk; sőt nem elégedvén meg ezzel, maga sem fogadja be az atyafiakat, és a kik ezt akarnák, azokat is akadályozza, és az egyházból kiveti. Szeretett barátom, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. A ki jót cselekszik, az Istentől van; a ki pedig rosszat cselekszik, nem látta az Istent. Demeter mellett mindenki bizonyságot tett, maga az igazság is; de mi is bizonyságot teszünk, és tudjátok, hogy a mi bizonyságtételünk igaz. Sok írni valóm volna, de nem akarok tintával és tollal írni néked: Hanem reménylem, hogy csakhamar meglátlak téged és szemtől szembe beszélhetünk. Békesség néked! Köszöntenek téged a te barátaid. Köszöntsd a barátainkat név szerint.”

Diotrefesz... ő nem zsidó volt, nem is az Apostoloktól tanított egyházi elöljáró... Nemzetekbeli állítólagosan megtért, egoista volt, aki elöljárói babérokat akart, és elszakította a gyülekezetét, az Apostoli vezetéstől! Itt kezdődött minden! Ez volt a szakadás előjele! Itt épült a modern kor első Bábel tornya, amit azóta ezer-meg ezer követett, és követ, mind e mai napig... Vajon a maiak többsége, miért Diotrefesz nyomdokait követi? Akár mi is ez, az azonban látható, hogy a maiak többsége, nem Isten Igéje szerint növekszik! Nem Isten Igéjén alapul a hívő élet sokaknál! Nincs Isten ismeret-nincs Isten Tisztelet... Ködbe vesztek a régmúlt bizonyságok, elveszett az Istentől kapott értékrend. A Sátán ült diadal ittasan a székbe, és Isten megtévesztett gyermekei neki szolgálnak! Kell az ébredés? Kell a helyreállás? Kell az erő? Kell az Istentől kapott bizonyság? Kell Isten jelenléte??? Akkor térjünk vissza a gyökérhez, amitől annyira eltávolodtunk!