A szabadságban
János evangéliuma 8,1-11
„Jézus pedig elméne az Olajfák hegyére. Jó reggel azonban ismét ott vala a templomban, és az egész nép hozzá méne; és leülvén, tanítja vala őket. Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vivének hozzá, a kit házasságtörésen kaptak vala, és a középre állítván azt, Mondának néki: Mester, ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörő. A törvényben pedig megparancsolta nékünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz? Ezt pedig azért mondák, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniok. Jézus pedig lehajolván, az ujjával ír vala a földre. De mikor szorgalmazva kérdezék őt, felegyenesedve monda nékik: A ki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ. És újra lehajolván, írt vala a földre. Azok pedig ezt hallván és a lelkiismeret által vádoltatván, egymásután kimenének a vénektől kezdve mind az utolsóig; és egyedül Jézus maradt vala és az asszony a középen állva. Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem láta az asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged? Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!”
Áldott testvérek, e ma esti alkalommal ezen fejezeten, illetve ezen fejezet tanulságán induljunk el, és válasszuk vezetőnkül az Örökkévaló igéjét, hogy megláthassuk mily Igazságra vezet bennünket, eme érdemtelenül, és szándékosan félremagyarázott és sokak által meg nem értett igeszakasz. Látjuk a történetben, hogy ezek az emberek Yessuához vezettek egy parázna asszonyt, és az Örökkévaló törvényére hivatkoztak, ami Mózes közvetítésével adatott. Tehát ezen törvény szerint akarták kivégezni. Jézus reakcióját sajnos sokan félreértik a hívők népes csapatából, és ez sajnos tévutakra vezet sokakat. Erre a félreértésre hivatkoznak azok, akik azt híresztelik, hogy Jézus eltörölte a törvényt, és a bűnben élők számára is kegyelmet oszt. Nem bűnösökről szólok, hanem bűnben élőkről! Ugyanis azok számára, akik a bűnt választják életterükül, tehát a bűneiket sokasítják és azokból megtérni nem szándékoznak, azok számára nincs kegyelem! Miért is lenne? Csak az kér szabadulást, aki rabságban érzi magát, és a testben töltött életét rabszolgaságnak éli meg! Csak annak van bűnbocsánat, aki elismerve a bűneit, őszintén bánva azokat szabadulni akar a bűnöktől. De térjünk vissza a történetünkhöz. Tehát Jézus lehajolt és a „porba írni” kezdett. Sok teória látott napvilágot arra nézve, hogy mit írhatott a porba Jézus, nos, konklúzióként: egy sem talált. Mielőtt megmondanám, hogy mit írt Jézus a „porba”, előbb vizsgáljuk meg azt a törvényt, amelyre hivatkoztak az írástudók. S'má Yisráél:
III.Mózes 20,7-23
„Szenteljétek meg azért magatokat, és szentek legyetek, mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek. És tartsátok meg az én rendeléseimet, és cselekedjétek azokat. Én vagyok az Úr, a ti megszentelőtök. Mert valaki szidalmazza az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon; atyját és anyját szidalmazta; vére rajta. Ha valaki más ember feleségével paráználkodik, mivelhogy az ő felebarátjának feleségével paráználkodik: halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő. Ha valaki az ő atyjának feleségével hál, az ő atyjának szemérmét fedi fel: halállal lakoljanak mindketten; vérök rajtok. Ha valaki az ő menyével hál, halállal lakoljanak mindketten, fertelmességet követtek el; vérök rajtok. És ha valaki férfival hál, úgy a mint asszonynyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérök rajtok. És ha valaki feleségül vesz valamely asszonyt annak anyjával egybe: fajtalankodás ez; tűzzel égessék meg azt és azokat, hogy ne legyen köztetek fajtalankodás. Ha pedig valaki barommal közösül, halállal lakoljon, és a barmot is öljétek meg. Ha valamely asszony akármely baromhoz járul, hogy az meghágja őt: öld meg mind az asszonyt, mind a barmot, halállal lakoljanak; vérök rajtok. És ha valaki feleségül veszi az ő leánytestvérét, atyjának leányát, vagy anyjának leányát, és meglátja annak szemérmét, és az is meglátja az ő szemérmét: gyalázatosság ez; azért irtassanak ki népök fiainak láttára, az ő leánytestvérének szemérmét fedte fel: viselje gonoszságának terhét. És ha valaki havi bajos asszonynyal hál, és felfedi annak szemérmét, és forrását feltakarja, és az asszony is felfedi az ő vérének forrását: mindketten irtassanak ki az ő népökből. A te anyád leánytestvérének, vagy az atyád leánytestvérének szemérmét se fedd fel; mivelhogy az ő vérrokonát takarja ki: viseljék gonoszságuk terhét. És ha valaki az ő nagynénjével hál, az ő nagybátyjának szemérmét fedte fel: viseljék gonoszságuk terhét, magtalanul haljanak meg. Ha pedig elveszi valaki az ő fiútestvérének feleségét: vérfertőzés az; az ő fiútestvérének szemérmét fedte fel; magtalanok legyenek. Tartsátok meg minden rendelésemet és minden végzésemet, és azokat cselekedjétek, hogy ki ne okádjon titeket az a föld, a melybe én viszlek be titeket, hogy ott lakjatok. És ne járjatok annak a népnek rendtartási szerint, a melyet kiűzök én előletek. Mivelhogy mindezeket cselekedték, azért megútáltam őket.”
Ámen! A paráznaság tekintetében mint látjuk, a törvény úgy rendelkezik, hogy mind a két felet meg kell ölni! Nem csak a gyengébbet! Nem csak a lassabbat, aki nem tudott elfutni! Mind a kettőt! A törvény nem tűri a személyválogatást! De a történetben azt látjuk, hogy csak az asszonyon akarták végrehajtani az ítéletet. Na, erre Jézus lehajolt, és írni kezdett a „porba”! Mit jelent tehát ez? Megmutatom:
Jeremiás könyve 17,12-14
„Óh dicsőség trónja, kezdettől fogva magasságos, szentségünknek helye. Izráelnek reménysége, oh Uram! A kik elhagynak téged, mind megszégyenülnek! A kik elpártolnak tőlem, a porba iratnak be, mert elhagyták az élő vizeknek kútfejét, az Urat! Gyógyíts meg engem Uram, hogy meggyógyuljak, szabadíts meg engem, hogy megszabaduljak, mert te vagy az én dicsekedésem!”
A 13-as versre koncentrálunk:
„Izráelnek reménysége, oh Uram! A kik elhagynak téged, mind megszégyenülnek! A kik elpártolnak tőlem, a porba iratnak be, mert elhagyták az élő vizeknek kútfejét, az Urat!”
Porba írta azokat tehát Jézus, akik Mózes törvényére hivatkoztak, ámde hamisan! Mégpedig azért a „porba”, mert azután felkapja a szél, és szerteszét szórja őket. Na és így, és ezzel kezdődnek a bajok. Ami tetszik, ami a könnyebb, azt megtesszük, ami nem támogatott, ami nem vonzó, ami nehéznek tűnik, szépen elhagyjuk ugye? Csakhogy az Örökkévaló igéje nem kendermag, és az Örökkévaló népe nem baromfiudvar, hogy válogasson az igében! Vagy minden, vagy semmi! Ha valaki a törvényre hivatkozik, de maga is áthágja, viszont másokat bőszen ítél, akkor ő maga a törvény által fog elveszni! Egyebek közt erről is tanított bennünket Anti az elmúlt alkalommal. Ezen állítás miatt, többen nyugalomba helyezik magukat, és hirdetik azt a tévelygést, hogy a törvénnyel tehát nem kell foglalkozni. Csakhogy van ám tovább is, mert az ige folytatódik ám, mégpedig így: akik pedig törvény nélkül élnek, törvény nélkül fognak elveszni! Ugye hogy előttünk legyen az ige melyre hivatkozok:
Római levél 2,12
„Mert a kik törvény nélkül vétkeztek, törvény nélkül vesznek is el: és a kik a törvény alatt vétkeztek, törvény által ítéltetnek meg.”
Most olvassuk el a következő fejezetet az Örökkévaló igéjéből:
Jeremiás könyve 2,1-37
„Majd szóla az Úr nékem, mondván: Menj el, és kiálts Jeruzsálem füleibe, mondván: Ezt mondja az Úr: Emlékezem reád gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szeretetére, a mikor követtél engem a pusztában, a még be nem vetett földön. Szent volt Izráel az Úrnak, az ő termésének zsengéje; a kik emésztik vala őt, mind vétkeznek vala, veszedelem támada rájok, azt mondja az Úr. Halljátok meg az Úr szavát, Jákób háza és Izráel házának minden nemzetsége. Így szól az Úr: Micsoda hamisságot találtak bennem a ti atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem, és hiábavalóság után jártak, és hiábavalókká lettek? Még csak azt sem mondták: Hol van az Úr, a ki felhozott minket Égyiptom földéről, a ki vezérelt minket a pusztában, a kietlen és járatlan földön, a szomjúságnak és a halál árnyékának földén, a melyen nem vonult át ember, és a hol halandó nem lakott? És bevittelek titeket a bőség földébe, hogy annak gyümölcseivel és javaival éljetek; és bementetek, és megfertőztettétek az én földemet, és az én örökségemet útálatossá tevétek. A papok nem mondták: Hol van az Úr? A törvény magyarázói nem ismertek engem, és a pásztorok hűtelenekké lettek hozzám, a próféták pedig a Baál által prófétáltak, és azok után jártak, a kik tehetetlenek. Azért még perbe szállok veletek, mondja az Úr, és perelni fogok a ti fiaitok fiaival is! Menjetek csak át a Kittim szigeteire, és lássátok meg; és küldjetek Kédárba is és szorgalmasan vizsgálódjatok, és lássátok meg, ha volt-é ott ehhez hasonló? Ha cserélt-é valamely nemzet isteneket? noha azok nem istenek. Az én népem pedig felcserélte az ő dicsőségét tehetetlenséggel! Álmélkodjatok ezen, oh egek, és borzadjatok és rémüljetek meg igen! azt mondja az Úr. Mert kettős gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kútakat ássanak magoknak; és repedezett kútakat ástak, a melyek nem tartják a vizet. Szolga-é Izráel, a vagy otthon szülött-é ő? Miért lett prédává? Oroszlánok ordítanak reá, megeresztik hangjokat, és sivataggá teszik földjét; városai szétromboltatnak, lakatlanok. Nóf és Tahpan fiai is betörik koponyádat. Vajjon nem te szerezted-é ezt magadnak? Elhagytad az Urat, a te Istenedet, a mikor vezérelt téged az úton! Most is mi dolgod van néked Égyiptom útjával? Hogy Nilus-vizet igyál? Vagy mi dolgod van néked Assúr útjával? Hogy a folyam vizét igyad? A magad gonoszsága fenyít meg téged, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát és lásd meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a Seregeknek Ura. Bizony régóta széttörtem a te igádat, és letéptem köteleidet, és azt mondtad: Nem leszek rabszolga; mindamellett minden magas halmon és minden lombos fa alatt bujkálsz vala te, mint egy parázna. Pedig én úgy plántállak vala el téged, mint nemes szőlővesszőt, mindenestől hűséges magot: mimódon változtál hát nékem idegen szőlőtőnek fattyú hajtásává? Még ha lúgban mosakodnál is, vagy szappanodat megsokasítanád is, feljegyezve marad a te álnokságod előttem, mondja az Úr Isten. Mimódon mondhatnád: Nem undokíttattam meg, nem jártam a Baálok után?! Lásd meg a te útadat a völgyben, ismerd meg csak: mit cselekedtél! Gyorslábú kancza-teve, a mely ide-oda futkos útain. Pusztához szokott nőstény vadszamár, a mely érzékiségének kívánságában levegő után kapkod. Gerjedelmét kicsoda csillapíthatja le? Senki ne fáraszsza magát, a ki ezt keresi, megtalálja ezt a maga hónapjában. Tartóztasd meg lábadat a mezítelenségtől, és torkodat a szomjúságtól! És te azt mondod: Hiába, nem lehet! mert idegeneket szeretek, és utánok járok. A miképen megszégyenül a tolvaj, ha rajtakapják, akképen szégyenül meg Izráel háza: ő maga, az ő királyai, fejedelmei, papjai és prófétái, A kik azt mondják a fának: Te vagy az én atyám! a kőnek pedig: Te szűltél engem! Bizony háttal fordulnak felém és nem arczczal, de nyomorúságuk idején azt mondják majd: Kelj föl és szabadíts meg minket! De hol vannak a te isteneid, a melyeket magadnak készítél? Keljenek fel, ha megszabadíthatnak téged a te nyomorúságod idején; hiszen annyi istened volt, oh Júda, a hány városod! Miért perlekedtek velem? Mindnyájan hűtelenekké lettetek hozzám, mondja az Úr. Hiába ostoroztam fiaitokat, a fenyítés nem fogott rajtok; fegyveretek úgy emésztette prófétáitokat, mint pusztító oroszlán. Oh te nemzetség! Lásd meg az Úr dolgát! A puszta voltam-é én Izráelnek, avagy a setétség földje? Miért mondotta az én népem: Szabadok vagyunk, nem megyünk többé hozzád! Vajjon elfelejtkezik-é a lány az ő ékszereiről; a menyasszony az ő nyaklánczairól? Az én népem pedig számtalan napokon elfelejtett engem! Mit szépíted a te útadat, hogy te szeretetet keresel; holott még a gonoszokat is tanítod a te útaidra! Még ruháid szélén is található szegény, ártatlan emberek vére, nem azért, hogy betörésen kaptad őket, hanem mindamazokért! És azt mondod: Bizonyára ártatlan vagyok, hiszen elfordult tőlem az ő haragja! Ímé, én törvénybe szállok veled, mivelhogy azt mondod: Nem vétkeztem! Mit futkosol oly igen, változtatván útadat? Égyiptom miatt is megszégyenülsz, a mint megszégyenültél Assúr miatt. Még ettől is elszakadsz s kezeidet fejedre kulcsolod, mert útálja az Úr a te bizodalmasaidat, és nem leszel velök szerencsés.”
Kezdetnek és figyelmeztetésül olvassuk el a 33-as verset újra:
„Mit szépíted a te útadat, hogy te szeretetet keresel; holott még a gonoszokat is tanítod a te útaidra!”
Mert ugye már beszéltünk arról a momentumról, hogy sokan pont a szeretetre hivatkozva követnek el, tűrnek meg Istentelenségeket. De honnan indult ez? Tehát olvassuk el újra, és figyeljük meg a kezdetet, majd vonjunk párhuzamot az akkori és a mai okok, motívumok között:
Jeremiás könyve 2,1-12
„Majd szóla az Úr nékem, mondván: Menj el, és kiálts Jeruzsálem füleibe, mondván: Ezt mondja az Úr: Emlékezem reád gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szeretetére, a mikor követtél engem a pusztában, a még be nem vetett földön. Szent volt Izráel az Úrnak, az ő termésének zsengéje; a kik emésztik vala őt, mind vétkeznek vala, veszedelem támada rájok, azt mondja az Úr. Halljátok meg az Úr szavát, Jákób háza és Izráel házának minden nemzetsége. Így szól az Úr: Micsoda hamisságot találtak bennem a ti atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem, és hiábavalóság után jártak, és hiábavalókká lettek? Még csak azt sem mondták: Hol van az Úr, a ki felhozott minket Égyiptom földéről, a ki vezérelt minket a pusztában, a kietlen és járatlan földön, a szomjúságnak és a halál árnyékának földén, a melyen nem vonult át ember, és a hol halandó nem lakott? És bevittelek titeket a bőség földébe, hogy annak gyümölcseivel és javaival éljetek; és bementetek, és megfertőztettétek az én földemet, és az én örökségemet útálatossá tevétek. A papok nem mondták: Hol van az Úr? A törvény magyarázói nem ismertek engem, és a pásztorok hűtelenekké lettek hozzám, a próféták pedig a Baál által prófétáltak, és azok után jártak, a kik tehetetlenek. Azért még perbe szállok veletek, mondja az Úr, és perelni fogok a ti fiaitok fiaival is! Menjetek csak át a Kittim szigeteire, és lássátok meg; és küldjetek Kédárba is és szorgalmasan vizsgálódjatok, és lássátok meg, ha volt-é ott ehhez hasonló? Ha cserélt-é valamely nemzet isteneket? noha azok nem istenek. Az én népem pedig felcserélte az ő dicsőségét tehetetlenséggel! Álmélkodjatok ezen, oh egek, és borzadjatok és rémüljetek meg igen! azt mondja az Úr.”
Azok, akik megszabadultaknak vallották magukat és bejutottak az ígéret földére, szabadságra hivatkozva kezdtek Isten tanítása, rendelése, törvénye ellen élni (pont mint ma). Kijöttek a rabságból, csodával határos módon szabadultak meg az üldözőiktől, ellenségeiktől, addigi félelmeiktől, azután a szabadságban pontosan azok életformája szerint kezdtek élni, akiket az Úr megsemmisített, illetve megsemmisítésre ítélt (pont mint ma). Azt mondja az isteni bölcsességgel bíró Salamon:
Prédikátor könyve 1,1-11
„A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei. Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, melylyel munkálkodik a nap alatt? Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő; a föld pedig mindörökké megmarad. És a nap feltámad, és elnyugszik a nap; és az ő helyére siet, a hol ő ismét feltámad. Siet délre, és átmegy észak felé; körbe-körbe siet a szél, és a maga keringéséhez visszatér a szél. Minden folyóvíz siet a tengerbe; mindazáltal a tenger mégis meg nem telik: akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanazon helyre térnek vissza. Minden dolgok mint fáradoznak, senki ki nem mondhatja; nem elégednék meg a szem látván, sem be nem teljesednék hallásával a fül. A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt. Van valami, a miről mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak. Nincs emlékezet az előbbiekről; azonképen az utolsó dolgokról is, melyek jövendők, nem lesz emlékezet azoknál, a kik azután lesznek.”
Nincs tehát emlékezet. Az baj testvérek, ez nagy baj. Pál így szól azokhoz, akik az Istennek szánt életükkel az Örökkévaló jóakaratát keresik nap mint nap, és a jóra való törekvésük ellenére bajba kerülnek, a gonosz céltáblájává válnak, „testvérek” vagy inkább áltestvérek boxzsákjává.
Róma 15,4
„Mert a melyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.”
Majd így szól azokhoz, akik elfelejtették honnan hívta ki őket az Úr, és elhagyták az Isten által adatott szent tanítás követését:
I Korinthus 10,11-12
„Mindezek pedig példaképen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, a kikhez az időknek vége elérkezett. Azért a ki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.”
Csupán az érdekesség kedvéért mutatnék rá a 12-es versre:
„Azért a ki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.”
Nem azt mondja, hogy aki áll, hanem azt, hogy: aki azt hiszi. Ja igen, nem beszédben áll az Isten országa, és nem a megvallásaink által jutunk üdvösségre. Tehát mind Pál, mind pedig a tizenkettő azon volt, hogy emlékezzünk. Ugye ahogy Péter is „emlékeztet”:
Péter Apostol II. levele 1,1-15
„Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, a kik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában: Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében. Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, a ki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott; A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon. Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve. Mert a kiben ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, elfelejtkezvén a régi bűneiből való megtisztulásáról. Annakokáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erőssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha. Mert ekképen gazdagon adatik majd néktek a mi Urunknak és megtartónknak, a Jézus Krisztusnak örök országába való bemenetel. Annakokáért nem mulasztom el, hogy mindenkor emlékeztesselek titeket ezekre, hogy tudjátok ezeket, és erősek vagytok a jelenvaló igazságban. Méltónak vélem pedig, a míg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket; Mint a ki tudom, hogy hamar leteszem sátoromat, a miképen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette nékem. De igyekezni fogok azon, hogy ti az én halálom után is mindenkor megemlékezhessetek ezekről.”
Lenne tehát okunk az emlékezésre. Hogy mire például? Nos, mindenekelőtt arra, hogy a magunk bölcsessége által, a magunk ereje szerint soha nem szabadulhattunk volna meg e világ elemi tanításainak követésétől, a hazugság félrevezetésének rabságából. Nem mi kerestük meg az Örökkévalót, hanem Ő keresett meg minket! Arra is emlékezhetnénk talán, hogy senki sem több a másiknál, mert mindegyikőnket az életünk legmélyebb pontján ért el az Isteni kegyelem. Ámde legfőként arra kellene emlékeznünk, hogy utunk kezdetén tettünk egy fogadalmat! Mégpedig arról, hogy a szabadító vezetését fogjuk követni, ezen túl mindörökké! És jött a szabadság ideje, és sokak nem is tudnák megmondani hol volt az a pont, amikor a szabadságuk szabadosságba fordult. Azután egyszer csak, szégyenérzet nélkül kezdték el sokan hívő létükre az élvhajhász életvitelt. Csak azt keresik ami nekik jó, csak kihasználni minden lehetőséget.
Jeremiás könyve 2,23-24
„Mimódon mondhatnád: Nem undokíttattam meg, nem jártam a Baálok után?! Lásd meg a te útadat a völgyben, ismerd meg csak: mit cselekedtél! Gyorslábú kancza-teve, a mely ide-oda futkos útain. Pusztához szokott nőstény vadszamár, a mely érzékiségének kívánságában levegő után kapkod. Gerjedelmét kicsoda csillapíthatja le? Senki ne fáraszsza magát, a ki ezt keresi, megtalálja ezt a maga hónapjában.”
Már nem is emlékeznek a szabályokra, az Isten rendeléseire. Már a ködbe veszett számukra az egykori fogadalmuk. Már csak a köldökük körül forognak, és egoizmusukban csak azt keresik, ami nekik jó. A törvényt és az Örökkévaló átkát csak mások ellen idézik emlékezetbe. Szeretetről beszélnek, miközben ők a szeretetet csak magukra vonatkoztatják, testvéreikkel meg szeretetlenek, és akkora aljasságokat követnek el, hogy sír a föld amerre járnak. Ebben az állapotukban már észre sem veszik, hogy pont azt teszik, ami ellen egykor küzdöttek. Fel sem tűnik nekik hogy akkora mélységbe süllyedtek, hogy oda ember hangja már nem érhet le. Nos, körülbelül így lehet elszakadni Istentől, bár ezek még mindig az Isten népének vallják magukat, mert nem veszik észre, hogy mi lett velük! Mert nem emlékeznek meg az ősök idejéről, és az ellenszegülőkkel nem azonosítják magukat. Ami tehát egykor jól indult, miattuk és az ő hűtlenségük miatt kudarcba fulladt. Jeremiás ezzel folytatja:
Jeremiás 2,13-17
„Mert kettős gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kútakat ássanak magoknak; és repedezett kútakat ástak, a melyek nem tartják a vizet. Szolga-é Izráel, a vagy otthon szülött-é ő? Miért lett prédává? Oroszlánok ordítanak reá, megeresztik hangjokat, és sivataggá teszik földjét; városai szétromboltatnak, lakatlanok. Nóf és Tahpan fiai is betörik koponyádat. Vajjon nem te szerezted-é ezt magadnak? Elhagytad az Urat, a te Istenedet, a mikor vezérelt téged az úton!”
Sokan azt gondolják, hogy a szabadulás a végállomás. Nos, tévednek! A szabadulás az első lépés! Azért nem teszünk semmit! Azaz Isten kegyelme! A szabadulásnak az engedelemben történő követéssel kell folytatódnia! És a követés az ami által bejuthatunk az ígéret földjére! Oda nem lehetséges csak úgy bejutni! Meg van írva:
Ézsaiás 26,10
„Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát.”
Nem maradhatunk meg annak, akik megtérés előtt voltunk! Nem élhetünk bálványimádó nép módjára! Nem vehetjük át azok szokásait, akikről tudjuk, hogy az Úr végzett felőlük a kárukra! Csak az Istennek való engedelem által érhetjük el a célunkat, az Isten örök országába való bemenetelt! Azt mondja Ézsaiás:
Ézsaiás 2,13
„Mert kettős gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kútakat ássanak magoknak; és repedezett kútakat ástak, a melyek nem tartják a vizet.”
Az Úr, az élő vizek forrása! Mégpedig azért, mert minden helyzetben megszólítja az Övéit, vezeti, korrigálja őket, tehát él! Helyette azonban repedezett kutakat ástak maguknak sokan, ami azt teszi, hogy az Isten igéjét alakítgatják, módosítgatják. Amikor is a pillanatnyi helyzet határozza meg számukra, hogy mit mond az ige. „Ha így tetszik így értem, ha pedig úgy tetszik úgy értem...” Olyan emberek tanítják az igét, akik maguk sem ismerik, nem is hajlandóak az életük alapjává tenni, ezért az igehirdetésük is állhatatlanságba fordítja a hallgatókat. Ha a közérdek, vagy és legfőként az ego úgy kívánja, kibúvókat keresnek az igében. Yesájá mondja:
Ésaiás próféta könyve 28,1-19
„Jaj Efraim részegei kevély koronájának és dicsőséges ékessége hervadó virágának, mely a bortól megverettek kövér völgye fején van. Ímé, egy erős és hatalmas jő az Úrtól, mint jégfergeteg, veszedelmes szélvész, mint özönlő erős vizeknek áradása: földhöz veri kezével azt! Lábbal tapodtatik meg Efraim részegeinek kevély koronája, És úgy jár dicsőséges ékességének hervadó virága, a mely a kövér völgynek fején van, mint a korai füge a gyümölcsszedés előtt, a melyet mihelyt valaki meglát, alig veszi kezébe, lenyeli. Ama napon a seregek Ura lesz ékes koronája és dicsőséges koszorúja népe maradékának; És ítéletnek lelke annak, a ki az ítélőszékben ül, és erősség azoknak, a kik visszanyomják a kapuig az ellenséget. De ezek is tántorognak a bor miatt, és szédülnek a részegítő italtól: pap és próféta tántorog részegítő ital miatt, a bor elnyelte őket, szédülnek a részegítő ital miatt, tántorognak a jövendőlátásban, és inognak az ítéletmondásban; Mert minden asztal telve undok okádással, úgy hogy hely sincs a nélkül. Kit tanít tudományra? A tanítást kivel érteti meg? A tejtől elszakasztottakkal-é és a csecstől elválasztottakkal-é? Mivel parancsra új parancs, parancsra új parancs, szabályra új szabály, szabályra új szabály; itt egy kicsi, ott egy kicsi. Ezért dadogó ajakkal és idegen nyelven fog szólni e néphez, Ő, a ki ezt mondá nékik: Ez a nyugalom, hogy nyugtassátok meg a megfáradottat, és ez a pihenés! És nem akarták hallani! És lőn nékik az Úr beszéde parancsra új parancs, parancsra új parancs, szabályra új szabály, szabályra új szabály; itt egy kicsi, ott egy kicsi; hogy járjanak és hátra essenek és összetöressenek és tőrbe jussanak és megfogassanak! Ezért halljátok az Úrnak beszédét, csúfoló férfiak, a kik uralkodtok e népen, a mely Jeruzsálemben lakik. Mert így szóltok: Frigyet kötöttünk a halállal, a sírral meg szövetséget csináltunk; az ostorozó áradat ha jő, nem ér el minket; mert a hazugságot választók oltalmunkul, és csalásba rejtezénk el! Ezért így szól az Úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, a ki benne hisz, az nem fut! És a jogosságot mérőkötéllé tevém, és az igazságot színlelővé, és jég söpri el a hazugság oltalmát, és vizek ragadják el a rejteket. És eltöröltetik a halállal való frigyetek, és a sírral való szövetségtek meg nem áll; az ostorozó áradat ha eljő, eltapod titeket, S a hányszor eljő, elragad titeket; mert minden reggel eljő, nappal és éjszaka; borzalom megértetni e tanítást;”
Parancsra új parancs, szabályra új szabály. Egyszer olvastam valaki bizonyságtevését, önnön magáról, egy olyan valaki, aki a szeretet hirdeti! Azt mondta: „Én valóban nagyon sértő és bántó tudok lenni azokkal, akikre haragszom, de aki ismer engem, az tudja, hogy telve vagyok szeretettel.”
Körülbelül ez a vallomás lényege. Nem biztos, hogy szó szerint tudtam ezt felidézni, de ez volt a lényege. Sajnos csak az agyvérzés tüneteire emlékszem tisztán, amit ezen „vallomás” olvasásakor tapasztaltam. És észre sem veszi, meg sem hallja amiket magáról mond. Szeretet van benne, de van akire haragszik? Szeretet van benne, de sértő és bántó? Tehát személyeskedő? És ő még tanít? És ő tanító létére nem tudja, hogy:
Efézus 6,10-12
„Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben. Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.”
De mindez még nem minden! De azok sem veszik észre ezt, akik részesülnek a szolgálatából? Íme a prezentáció: parancsra új parancs, szabályra új szabály. Bár megmondatott, hogy: (S'má Yisráél:)
III Mózes 19,13-19
„A te felebarátodat ne zsarold, se ki ne rabold. A napszámos bére ne maradjon nálad reggelig. Siketet ne szidalmazz, és vak elé gáncsot ne vess; hanem félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr. Ne kövessetek el igazságtalanságot az ítéletben; ne nézd a szegénynek személyét, se a hatalmas személyét ne becsüld; igazságosan ítélj a te felebarátodnak. Ne járj rágalmazóként a te néped között; ne támadj fel a te felebarátodnak vére ellen. Én vagyok az Úr. Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseljed az ő bűnének terhét. Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr. Az én rendeléseimet megtartsátok: Barmodat másféle állattal ne párosítsd, szántóföldedbe kétféle magot ne vess, és kétféle szövetű ruha ne legyen rajtad.”
Ve imru: Ámen. De ez a parancs rá nem vonatkozik, ő önmagára nem is vonatkoztatja, és szerinte (és sajnos mások szerint is): jól van ez így. íme a repedezett kutak, amik nem tartják a vizet! Így szól Yesájá:
Ésaiás próféta könyve 63,1-19
„Ki ez, ki jő Edomból, veres ruhákban Boczrából, a ki ékes öltözetében, ereje sokaságában büszke? Én, a ki igazságban szólok, elégséges vagyok a megtartásra. Miért veres öltözeted, és ruháid, mint a bornyomó ruhái? A sajtót egyedül tapostam, és a népek közül nem volt velem senki, és megtapodtam őket búsulásomban, és széttapostam őket haragomban: így fecscsent vérök ruháimra, és egész öltözetemet bekevertem. Mert bosszúállás napja volt szívemben, és megváltottaim esztendeje eljött. Körültekinték és nem vala segítő, s álmélkodám és nem vala gyámolító, és segített nékem karom, és haragom gyámolított engem! És megtapodtam népeket búsulásomban, és megrészegítem őket haragomban, és ontám a földre véröket! Az Úrnak kegyelmességeiről emlékezem, az Úr dicséreteiről mind a szerint, a mit az Úr velünk cselekedett; az Izráel házához való sok jóságáról, a melyet velök cselekedett irgalma és kegyelmének sokasága szerint. És ő mondá: Bizony az én népem ők, fiak, a kik nem hazudnak; és lőn nékik megtartójok. Minden szenvedésöket Ő is szenvedte, és orczájának angyala megszabadítá őket, szerelmében és kegyelmében váltotta Ő meg őket, fölvette és hordozá őket a régi idők minden napjaiban. Ők pedig engedetlenek voltak és megszomoríták szentségének lelkét, és ő ellenségükké lőn, hadakozott ellenök. S megemlékezék népe a Mózes régi napjairól: hol van, a ki őket kihozá a tengerből nyájának pásztorával? hol van, a ki belé adá az ő szentséges lelkét? Ki Mózes jobbján járatá dicsőségének karját, a ki a vizeket ketté választá előttök, hogy magának örök nevet szerezzen? Ki járatá őket mélységekben, mint a lovat a síkon, és meg nem botlottanak! Mint a barmot, a mely völgybe száll alá, nyugodalomba vitte őket az Úr lelke: így vezérletted népedet, hogy magadnak dicső nevet szerezz! Tekints alá az égből, és nézz le szentséged és dicsőséged hajlékából! Hol van buzgó szerelmed és hatalmad? Szívednek dobogása és irgalmad megtartóztatják magokat én tőlem! Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud minket, és Izráel nem ismer minket, Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva. Miért engedél eltévelyedni minket útaidról, oh Uram! miért keményítéd meg szívünket, hogy ne féljünk tégedet? Térj meg szolgáidért, örökséged nemzetségeiért! Kevés ideig bírta szentségednek népe földét, ellenségink megtapodták szent helyedet. Olyanok lettünk, mint a kiken eleitől fogva nem uralkodtál, a kik felett nem neveztetett neved.”
Ésaiás próféta könyve 64,1-11
„Oh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál, előtted a hegyek elolvadnának; mint a tűz meggyújtja a rőzsét, a vizet a tűz felforralja; hogy nevedet ellenségidnek megjelentsd, hogy előtted reszkessenek a népek; Hogy cselekednél rettenetes dolgokat, a miket nem vártunk; leszállnál és előtted a hegyek elolvadnának. Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, a ki így cselekszik azzal, a ki Őt várja. Elébe mégy annak, a ki örvend és igazságot cselekszik, a kik útaidban rólad emlékeznek! Ímé, Te felgerjedtél, és mi vétkezénk; régóta így vagyunk; megtartatunk-é? És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink, és elhervadánk, mint a falomb mindnyájan, és álnokságaink, mint a szél, hordának el bennünket! S nem volt, a ki segítségül hívta volna nevedet, a ki felserkenne és beléd fogóznék, mert orczádat elrejtéd tőlünk, és álnokságainkban minket megolvasztál. Most pedig, Uram, Atyánk vagy Te, mi sár vagyunk és Te a mi alkotónk, és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan. Oh ne haragudjál Uram felettébb, és ne mindörökké emlékezzél meg álnokságinkról; ímé lásd, kérünk, mindnyájan a Te néped vagyunk. Szentségednek városai pusztává lettenek, Sion pusztává lőn, Jeruzsálem kietlenné. Szentségünk és ékességünk házát, hol téged atyáink dicsértenek, tűz perzselé föl, és minden a miben gyönyörködénk, elpusztult. Hát megtartóztatod-é magad mind e mellett is, Uram; hallgatsz-é és gyötörsz minket felettébb?”
Yírmájánál ezt olvassuk:
Jeremiás 31,27-34
„Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és bevetem az Izráel házát és a Júda házát embernek magvával és baromnak magvával. És a miképen gondom volt arra, hogy kigyomláljam és elrontsam, letörjem és pusztítsam és veszedelembe sodorjam őket, azonképen vigyázok arra, hogy megépítsem és beplántáljam őket, azt mondja az Úr! Ama napokban nem mondják többé: Az atyák ették meg az egrest, és a fiak foga vásott el bele. Sőt inkább kiki a maga gonoszságáért hal meg; minden embernek, ki megeszi az egrest, tulajdon foga vásik el bele. Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.”
33-as versben azt olvassuk:
„Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek.”
Nem csak a szívünkbe írja, hogy ne csupán az érzelmeink vezessenek! Értelmünk és érzelmeink együtt! Mert az érzelmek megcsalhatnak, és amikor oly borús az ég felettünk, akkor a tudatunk kell, hogy emlékeztessen arról, hogy: ki az aki nevünkön szólított? Ki volt az, aki szabadságra hívott! Mely alapokhoz kötötte, a hozzá való kötődést? Mi mit ígértünk neki?
{flike}