Kik vagyunk? Mi a célunk?

Megannyi keresztyén felekezetekből kovácsolt össze minket az Úr. Számunkra életbevágóan fontos az Isten igéje, és csakis ez által válhat valóra az igazi szeretet és az igazi egység. Megtalálhatsz bármikor minket a Fórumon írásban, hang általi beszélgetésekben a szerdai és a szombati közösségi összejöveteleken a Skype-on. Személyesen pedig a fórumozók találkozóján! Csatlakozz Te is a családias testvéri közösségünkhöz! Célunk Krisztus egyházának helyreállítása. Lerombolni a felekezetek közötti falakat, eltörölni az ellenségeskedést és helyreállítani a közös célt. Sokan többféle elhívást kaptunk erre különböző szolgálatokban. A cél a valódi ellenség ellen harcolni és nem a megváltott testvéreink ellen. Ideje mindenkinek felismernie, hogy az Isten igéje örök, és ez az a kőszikla, amelyre építkezve megmenekülhetünk. Éppen ezért az Isten igéjét kell olvasnunk, megélnünk és azt hirdetnünk. Megannyi felekezet és megannyi Jézus, és e zavarodott korban csakis Isten igéje lehet a segítségünkre ahhoz, hogy valós Istenképünk legyen az Atyáról, és a Fiáról, Jézusról.
 

Hitből hitbe
 

Máté evangéliuma 20,1-16
„Mert hasonlatos a mennyeknek országa a gazdaemberhez, a ki jó reggel kiméne, hogy munkásokat fogadjon az ő szőlejébe. Megszerződvén pedig a munkásokkal napi tíz pénzben, elküldé őket az ő szőlejébe. És kimenvén három óra tájban, láta másokat, a kik hivalkodván a piaczon álltak vala. És monda nékik: Menjetek el ti is a szőlőbe, és a mi igazságos, megadom néktek. Azok pedig elmenének. Hat és kilencz óra tájban ismét kimenvén, ugyanazon képen cselekedék. Tizenegy óra tájban is kimenvén, talála másokat, a kik hivalkodva állottak vala, és monda nékik: Miért álltok itt egész napon át, hivalkodván? Mondának néki: Mert senki sem fogadott meg minket. Monda nékik: Menjetek el ti is a szőlőbe, és a mi igazságos, megkapjátok. Mikor pedig beestveledék, monda a szőlőnek ura az ő vinczellérjének: Hívd elő a munkásokat, és add ki nékik a bért, az utolsóktól kezdve mind az elsőkig. És jövén a tizenegyórásak, fejenként tíz-tíz pénzt vőnek. Jövén azután az elsők, azt gondolják vala, hogy ők többet kapnak: de ők is tíz-tíz pénzt vőnek fejenként. A mint pedig fölvevék, zúgolódnak vala a házigazda ellen, Mondván: Azok az utolsók egyetlen óráig munkálkodtak és egyenlőkké tetted azokat velünk, a kik a napnak terhét és hőségét szenvedtük. Ő pedig felelvén, monda azok közül egynek: Barátom, nem cselekszem igazságtalanul veled; avagy nem tíz pénzben szerződtél-é meg velem? Vedd, a mi a tiéd, és menj el. Én pedig ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint néked. Avagy nem szabad-é nékem a magaméval azt tennem, amit akarok? avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok? Ekképen lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.”
 

Jézus eme példázata szerint, az Isten az Ő országába, nemcsak egyénileg, de egyedien is hívja az embereket. És arra a bizonyságra is eljuthatunk eme példázat által, hogy bár sokakat, sőt mindenkit hív, ám majd az elszámoláskor derül ki, hogy kik azok, akiket be is fogad. A befogadás Isten részéről, bizony szigorú kritériumokhoz van kötve! Az első kritérium, a szentség! 

Mózes III. könyve 19,1-2
„Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izráel fiainak egész gyülekezetéhez, és mondd nékik: Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.”
 

Valójában erre utal Jézus, amikor azt mondja, és szintén a rendelések és a törvény tanításét követően: 

Máté evangéliuma 5,48
„Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.”
 

A szentségről mindjárt beszélünk, ám előbb lássuk azt az emberi okoskodást, ami bár meglepő, de gáncsot vet a szentségnek, ez pedig nem más, mint a versengés, ítélkezés. Az ítélkezés, mégpedig természetesen a mások feletti ítélkezés alapja a versengés. Hiszen a másikkal szemben történő előrébb sorolásról van szó.

Akár azt vesszük, hogy ki a jobb, a szebb, az okosabb, a szentebb, az mind a másikkal szemben tanúsított dolgaink, mint odaszánás, munkavégzés, elmélyülés eredménye. Ám Jézus tanításából kitűnik, ezek emberi, éspedig testi következtetések, és tudva levő, hogy akik ezek által élnek, tehát testileg gondolkodnak, az Isten országának örökösei nem lehetnek! 

1Korinthusi levél 15,50
„Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.”
 

Az imént olvasott példázatban ugye azt látjuk, hogy különböző időpontokban hívott az Úr, különböző embereket, és különböző kritériumokkal az Ő munkájába. Valójában nem is történt semmi más, mint hogy az emberi természetre bízta az Úr, a kiválasztódást. Az emberi természet döntött arról, hogy kik maradnak hivatalosak, mint akiknek lehetőség adatott az örökségre és kikből lesznek választottak, az ígéretek öröklésére. „Én többet dolgoztam, én nehezebb körülmények között végeztem a feladatom...” Kit érdekel!?

Az Úr csupán lehetőséget adott, és végig ott volt a kérdés, mint a szabad akarat megnyilvánulása: ennyiért vállalod ezt és ezt a munkát? Mástól is ugyan ezt kérdezte, és nekik is megtette ugyanazt a felajánlást. Nem mondta azt, hogy: de aki többet tesz, az pluszt is kap. Most is, mint minden igehirdetés átvételénél, magamon érzem az ítéletet. Én, amikor a mostani munkakörömbe kerültem, megszerződtem a főnökömmel, hogy a munkámat a legjobb tudásom szerint fogom végezni. És ezért felajánlott nekem egy bizonyos összeget, fizetség gyanánt, amit elfogadtam. Azután másokkal is megszerződött, és azok is vállalták azt, amit kért tőlük. Azután az történt, hogy tőlem, ugyan azért a pénzért, sőt, bizonyos esetekben kevesebbért, sokkal többet vár el, mint másoktól. Adott időn belül több elvégzett feladat, nehezebb körülmények között, több megoldott nehézséggel. És sajnos be kell ismernem, hogy én is elégedetlenkedni kezdtem, tehát mind e mai napig, simán elbuktam ezen a vizsgán. Jézus tanításában azt kell meglátni, hogy mindenkivel megszerződik az Úr, mindenkivel más és más körülmények között végezteti a feladatot. Tehát egyénileg dönt, és ehhez másnak az égvilágon semmi köze! Valójában ezt az esetben is nyomatékosítja, amikor Péterrel „beszélget”. 

János evangéliuma 21,15-23
„Mikor aztán megebédelének, monda Jézus Simon Péternek: Simon, Jónának fia: jobban szeretsz-é engem ezeknél? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy szeretlek téged! Monda néki: Legeltesd az én bárányaimat! Monda néki ismét másodszor is: Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy én szeretlek téged. Monda néki: Őrizd az én juhaimat! Monda néki harmadszor is: Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem? Megszomorodék Péter, hogy harmadszor is mondotta vala néki: Szeretsz-é engem? És monda néki: Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged. Monda néki Jézus: Legeltesd az én juhaimat! Bizony, bizony mondom néked, a mikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, a hova akarád; mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz, a hová nem akarod. Ezt pedig azért mondá, hogy jelentse, milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. És ezt mondván, szóla néki: Kövess engem! Péter pedig megfordulván, látja, hogy követi az a tanítvány, a kit szeret vala Jézus, a ki nyugodott is ama vacsora közben az ő kebelén és mondá: Uram! ki az, a ki elárul téged? Ezt látván Péter, monda Jézusnak: Uram, ez pedig mint lészen? Monda néki Jézus: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, a míg eljövök, mi közöd hozzá? Te kövess engem! Kiméne azért e beszéd az atyafiak közé, hogy az a tanítvány nem hal meg: pedig Jézus nem mondta néki, hogy nem hal meg; hanem: Ha akarom, hogy ez megmaradjon, a míg eljövök, mi közöd hozzá?”
 

De arról hadd tegyek bizonyságot, hogy a hitben a testvéreimet én soha nem ítéltem, és soha senkivel nem versengtem. Mindenkor szemem előtt volt az ige: 

1Korinthusi levél 4,7
„Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, a mit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekedel, mintha nem kaptad volna?”
 

De azt is megvallom, hogy Jézus soha nem mondta, hogy csak a testvérekkel, az atyafiakkal szemben kell ezeket megtartani! Ő azt mondta, hogy a felebarátainkkal szemben. Ki az én felebarátom? Nos, a barátsághoz két fél kell! A lényeg, hogy én viszonyuljak mindenkihez barátként, függetlenül attól, hogy ez viszonzásra talál-e. Így van a felebarátság intézménye. Ám ezeken túljutva az is biztos, hogy az Úr „hivatalosaira” kötelező, az Úr által kritériumként felvázolt módon való munkavégzés is. Mert az is meg van írva: 

2Timótheus 2,5
„Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd.”
 

A szabályszerű küzdelem alapja pedig mindenekelőtt a szentség! De mit is jelent ez a szó, hogy: szentség? Hiszen e szó hallatán a legtöbben összerezdülnek, mndván: „ezt ember nem mondhatja magára!” És általánosságban a lelki szemek előtt, megjelennek az ikonok, amiken glóriával jelennek meg a szentek. Pedig a szentség fogalma egészen más, mint amit arról tudni vélnek sokan. A szent tan közönségesnek nevez minden e világi és általános dolgot, kezdve a gondolkodástól, az értékrendeken keresztül az életvitelig. Szentnek nevezi pedig mindazt, ami az Isten számára fenntartott, e világtól elválasztott. Tehát aki nem magának él, hanem az Istennek, az szent, mert Istennek szenteli el magát. Erre az állapotra jellemzően nem a maga akarata, vágya, elvárása szerint él már, és nem a maga értékrendje szerint, hanem Isten akarata szerint. És ez hol kezdődik, és mikben nyilvánul meg? Nos, az ember, mikor Istennek szenteli el magát e világtól, bizony egyrészt megvetetté lesz, másfelől pedig rengeteg nehézsége támad. Hogyan viszonyul az adott helyzethez, hogyan viselkedjen bizonyos szituációkban, azaz a reakciója legyen/lehet-e emberi, avagy maradjon e meg szentként, és ezzel ha kell szenvedjen-e a meggyőződése megtartásáért? A testi ember, a vélt vagy valós igazságtalanság miatt elégedetlenkedik. Az őt ért támadásért visszavág, az őt ért kárért elégtételt vesz. De az aki Istené, nos, bár mi is történjen, nem veszt elégtételt magáért. És ez szemlélteti talán legjobban, a „megfeszített állapotot”. 

Galátzia levél 2,20
„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.”
 

A megfeszített állapot, nem teszi lehetővé a védekezést, támadást, korrekciót, a szituációk elől való kitérést. A megfeszített állapot elszenved! Ezt az állapotot jellemzi Jób is, amikor azt mondja: 

Jób könyve 19,1-29
„Felele pedig Jób, és monda: Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel? Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erősködtök ellenem? Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul. Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, és feddődni az én gyalázatom felett? Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem, és az ő hálójával ő vett engem körül. Ímé, kiáltozom az erőszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság. Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett. Tisztességemből kivetkőztetett, és fejemnek koronáját elvevé. Megronta köröskörül, hogy elveszszek, és reménységemet, mint a fát, letördelé. Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel. Seregei együtt jövének be és utat csinálnak ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak. Atyámfiait távol űzé mellőlem, barátaim egészen elidegenedtek tőlem. Rokonaim visszahúzódtak, ismerőseim pedig elfelejtkeznek rólam. Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem előttök. Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki. Lehelletem idegenné lett házastársam előtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai előtt. Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem. Megútált minden meghitt emberem; a kiket szerettem, azok is ellenem fordultak. Bőrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg. Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, oh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem! Miért üldöztök engem úgy, mint az Isten, és mért nem elégesztek meg a testemmel? Oh, vajha az én beszédeim leirattatnának, oh, vajha könyvbe feljegyeztetnének! Vasvesszővel és ónnal örökre kősziklába metszetnének! Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent. A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem; Mert ezt mondjátok: Hogyan fogjuk őt üldözni! látva, hogy a dolog gyökere én bennem rejlik. Féljetek a fegyvertől, mert a fegyver a bűnök miatt való büntetés, hogy megtudjátok, hogy van ítélet!”
 

A hívő számára nincs többé lamentálás vagy szabad akarat! A hívő tudomásul veszi a sorsát, és nem menekül. A hívő Istenre bízza a sorsát, és Istentől reméli a sorsának jobbra fordulását. De ha az mégsem jön el, a hívő akkor is Istenben remél. Erről beszélt Dávid, amikor a történet szerint: 

2Sámuél 16,5-12
„Elméne azután Dávid király Bahurimig, és ímé onnan egy férfi jöve ki a Saul nemzetségéből való, kinek neve Sémei vala, Gérának fia, és kijövén szidalmazza vala őket. És kővel hajigálá Dávidot és Dávid királynak minden szolgáit, jóllehet az egész nép és az erős férfiak mindnyájan az ő jobb és balkeze felől valának. És így szóla Sémei szitkozódása közben: Eredj, eredj te vérszopó és istentelen ember! Megfizet most az Úr néked Saul egész házanépének véréért, a ki helyett te uralkodol; és adta az Úr az országot a te fiadnak, Absolonnak: és ímé te nyomorúságban vagy, mert vérszopó ember vagy! Monda pedig Abisai, Sérujának fia, a királynak: Hogyan szidalmazhatja ez a holt eb az én uramat, a királyt? Majd én elmegyek és fejét veszem. Monda pedig a király: Mi közöm van veletek, Sérujának fiai? Hadd szidalmazzon, mert az Úr mondotta néki: Szidalmazzad Dávidot; és ki mondhatja néki: Miért míveled ezt? És monda Dávid Abisainak és minden szolgáinak: Íme az én fiam, ki az én ágyékomból származott, kergeti az én életemet: hogyne cselekedné tehát e Benjáminita? Hagyjatok békét néki, hadd szidalmazzon; mert az Úr mondotta néki. Netalán reá tekint az Úr az én nyomorúságomra, és jóval fizet még ma nékem az Úr az ő átka helyett.”
 

És erre céloztak, Sidrák, Misák és Ábednegóh is, amikor azt mondták: 

Dániel könyve 3,12-18
„Vannak zsidó férfiak, a kiket a babiloni tartomány gondviselésére rendeltél, Sidrák, Misák és Abednégó: ezek a férfiak nem becsülnek téged, oh király, a te isteneidet nem tisztelik, és az arany állóképet, a melyet felállíttattál, nem imádják. Akkor Nabukodonozor nagy haraggal és felgerjedéssel meghagyá, hogy hozzák elő Sidrákot, Misákot és Abednégót; erre elhozák a férfiakat a király elé. Szóla Nabukodonozor, és monda nékik: Sidrák, Misák és Abednégó! Szántszándékból nem tisztelitek-é az én istenemet és nem imádjátok-é az arany állóképet, a melyet felállíttattam? Ha tehát készek vagytok: mihelyt halljátok a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát, leboruljatok és imádjátok az állóképet, a melyet én csináltattam. De ha nem imádjátok, tüstént bevettettek az égő, tüzes kemenczébe; és kicsoda az az Isten, a ki kiszabadítson titeket az én kezeimből? Felelének Sidrák, Misák és Abednégó, és mondának a királynak: Oh Nabukodonozor! Nem szükség erre felelnünk néked. Ímé, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemenczéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, a melyet felállíttatál, nem imádjuk.”
 

Tehát az ember, amikor az Isten kezébe teszi az életét, és életének folyását, rábízva magát az Istenre, akkor már önmagáért nem tesz semmit, hanem tartja magát az adott fogadalmához: 

Zsoltárok könyve 56,1-14
„Az éneklőmesternek a Jónathelem rehokimra; Dávidnak miktámja; mikor megragadták őt a filiszteusok Gáthban. Könyörülj rajtam Istenem, mert halandó tátog ellenem és mindennap hadakozván, nyomorgat engem! Ellenségeim minden napon tátognak reám: bizony sokan hadakoznak ellenem, oh magasságos Isten! Mikor félnem kellene is, én bízom te benned. Isten által dicsekedem az ő igéjével; az Istenben bizom, nem félek; ember mit árthatna nékem? Minden nap elforgatják beszédeimet; minden gondolatjok ellenem van, ártalomra. Egybegyűlnek, elrejtőznek, sarkaimat lesik, mert kivánják az én lelkemet. Gonoszsággal menekedhetnének? Haraggal rontsd meg, oh Isten, a népeket! Bujdosásomnak számát jól tudod: szedd tömlődbe könnyeimet! Avagy nem tudod-é azoknak számát? Meghátrálnak majd ellenségeim, mikor kiáltok; így tudom meg, hogy velem van az Isten. Dicsérem Istent, az ő ígéretéért, dicsérem az Urat az ő igéretéért. Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem? Tartozom, oh Isten, az én néked tett fogadásaimmal; megadom néked a hálaáldozatokat; Mert megszabadítottad lelkemet a haláltól, bizony az én lábaimat az eleséstől; hogy járjak Isten előtt az életnek világosságában.”
 

Hiszen igen is él a prófétai szó: 

Hóseás könyve 6,1-3
„Jertek, térjünk vissza az Úrhoz, mert ő szaggatott meg és ő gyógyít meg minket; megsebesített, de bekötöz minket! Megelevenít minket két nap mulva, a harmadik napon feltámaszt minket, hogy éljünk az ő színe előtt. Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat. Az ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljő hozzánk, mint az eső, mint a késői eső, a mely megáztatja a földet.”
 

A megtérés fogadalomtétele: „én te benned bízom Isten!” És a hitünk, nem lehet más hitének a vonzata, következménye! Tehát ne egymást firtassuk sanda tekintettel, hanem mindnyájan csakis az Istenre figyeljünk, tudva azt, hogy mindenki önmagáért ad számot, és senki sem kap kedvezőbb ítéletet, más engedetlensége, hitetlensége miatt! A szentség kritériuma pedig nem kollektív, hanem egyéni, és a szent egyének adják következésképp a szentek táborát. Ezért volt úgy a kivonulásnál is, mint az apostolok esetében is, hogy az Isten megkövetelte az Övéitől, hogy a közönségeseket vessék ki maguk közül. Az ítélet sem kollektív, hanem egyéni! A szentek seregébe, csak szentek kerülhetnek. Nem lesz senki attól szent, ha szentek közé keveredik. Ha valaki eljár egy közösségbe, ahol az Istenért égnek a tagok, az csak azt jelenti, hogy közéjük jár, és nem azt, hogy ő is ég az Istenért. De más kérdés az, hogy azokra nem biztos, hogy jó fényt vet az, hogy közönségesek is vannak köztük. Ezért mondja Pál: 

2Korinthusi levél 6,14
„Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel?”
 

Volt egyszer egy ismerősöm, aki azt mondta: „úgy szeretek táncolni, még a ritmustól sem hagyom zavartatni magam...” Ezen ott és akkor és ebben a tekintetben jót derültem, de sajnos ez sokak gyakorlata is, és sajnos a Szentírás vonzatában is. Ezt az iménti Páli igét sokan a házasságra vonatkoztatják, mondván, hogy a hívő ne legyen hitetlennel közösségben, tehát a hívő fél váljon el a hitetlen házastárstól! Meg sem gondolva, hogy szövetségszegésre buzdítják az Isten népét. Pedig ha az igét visszahelyezzük a maga környezetébe, akkor láthatjuk, hogy nem erről van szó: 

2Korinthusi levél 6,1-18
„Mint együttmunkálkodók intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét. Mert ő mondja: Kellemetes időben meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja. Senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy a szolgálatunk ne szidalmaztassék. Hanem ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban. Vereségben, tömlöczben, háborúságban, küzködésben, virrasztásban, bőjtölésben. Tisztaságban, tudományban, hosszútűrésben, szívességben, Szent Lélekben, tettetés nélkül való szeretetben, Igazmondásban, Isten erejében; az igazságnak jobb és bal felől való fegyvereivel; Dicsőség és gyalázat által, rossz és jó hír által; mint hitetők, és igazak; Mint ismeretlenek, és mégis ismeretesek; mint megholtak, és ím élők; mint ostorozottak, és meg nem ölöttek; Mint bánkódók, noha mindig örvendezők; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint semmi nélkül valók, és mindennel bírók. A mi szánk megnyílt ti néktek, korinthusiak, a mi szívünk kitárult. Nem mi bennünk vagytok szorosságban, hanem szorosságban vagytok a ti szívetekben. Viszonzásul (mint gyermekeimnek szólok) tárjátok ki ti is szíveteket. Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek. Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.”
 

Ez tehát azt jelenti, hogy az Isten népe közé ne engedjenek hitetlent, vagy más istenben hívőt. Ez pedig Istentől adatott törvény, miszerint: 

II Mózes 12,43-49
„És monda az Úr Mózesnek és Áronnak: Ez a Páskha rendtartása: Egy idegen származású se egyék abból. Akárkinek is pénzen vett szolgája akkor egyék abból, ha körűlmetélted. A zsellér és a béres ne egyék abból. Egy házban egyék meg; a házból ki ne vígy a húsból, és csontot se törjetek össze abban. Izráel egész gyülekezete készítse azt. És ha jövevény tartózkodik nálad, és páskhát akarna készíteni az Úrnak: metéltessék körűl minden férfia, és úgy foghat annak készítéséhez, és legyen olyan, mint az országnak szülötte. Egy körűlmetéletlen se egyék abból. Egy törvénye legyen az ott születettnek és a jövevénynek, a ki közöttetek tartózkodik.”
 

A páska szidráját említi Pál is, amikor azt mondja: 

1Korinthusi levél 11,23-26
„Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.”
 

Vagyis a menekülésünk záloga a Messiás halála! Ő adta önmagát értünk, tehát csak azokkal vállalunk közösséget ebben a tekintetben, akik szintén így gondolkodnak, éspedig ennek minden vonzatával együtt! Tehát egyfelől: 

2Korinthusi levél 5,15-17
„Úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy a kik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, a ki érettök meghalt és feltámasztatott. Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük. Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.”
 

Tehát új szabályok szerint élünk! És mi lehet új szabály, ha a régi szabály az emberi természet??? Míg más felől: 

Galátzia levél 2,20
„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.”
 

Ez tehát az alapja a szentek közösségének. Ebben a közösségben tehát minden egyes egyénnek szentnek kell lennie! Nem a közösségi tagság szenteli meg a tagokat, hanem attól válik szenté a közösség, hogy minden egyes tagja szent! Isten pedig megadta: 

IV. Mózes 15,37-41
„És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire az ő nemzetségeik szerint, és tegyenek a szeglet bojtjára kék zsinórt. És arra való legyen néktek a bojt, hogy mikor látjátok azt, megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek a ti szívetek után, és a ti szemeitek után, a melyek után ti paráználkodtok. Hogy megemlegessétek, és megcselekedjétek minden én parancsolatomat, és legyetek szentek a ti Istenetek előtt. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy legyek néktek Istenetekké. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.”
 

Ebben az egységben a tagok, a szentségben való részvételüket erősítik egymásban!  Ha az egyik a támadás idején ránézett a másikra a cicett láttán, Istenre emlékezett és az elszentelt életre! 

V. Mózes 4,1-8
„Most pedig hallgass ó Izráel a rendelésekre és végzésekre, a melyekre én tanítlak titeket, hogy azok szerint cselekedjetek, hogy élhessetek, és bemehessetek, és bírhassátok a földet, a melyet az Úr, a ti atyáitoknak Istene ád néktek. Semmit se tegyetek az ígéhez, a melyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, a melyeket én parancsolok néktek. Szemeitekkel láttátok, a mit cselekedett az Úr Baal-Peór miatt; hogy minden embert, a ki Baal-Peór után járt, kipusztított az Úr, a te Istened te közüled. Ti pedig, a kik ragaszkodtatok az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mindnyájan éltek e napig. Lássátok, tanítottalak titeket rendelésekre és végzésekre, a mint megparancsolta nékem az Úr, az én Istenem, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, a melybe bementek, hogy bírjátok azt. Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcseségtek és értelmetek a népek előtt, a kik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! Mert melyik nagy nemzet az, a melyhez olyan közel volna az ő Istene, mint mi hozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk? És melyik nagy nemzet az, a melynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, a melyet én ma adok elétek?!”
 

Nem elég tehát a világi élettel szembeni kritika. Hiszen meg van írva: 

2Timótheus 2,5
„Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd.”
 

Küzdelem = harc. Ezért az e világi dolgok elleni küzdelem tesz bennünket Isten harcosaivá, azaz egy szóval: Yisráél-é. Tehát és ezen a ponton visszatérve az első gondolatmenethez, azokat, akik e szabályok szerint küzdenek, nem ítélgetjük. De azokat, akik eltaszítják maguktól az Isten által felvetett szabályokat, kiközösítjük. Ennek az iménti mondatnak komoly tanítása is van testvérek! Nem azt mondtam: akik nem tudják, nem ismerik vagy nem értik a szabályokat, azokat közösítjük ki, hanem azt, hogy azokat akik elvetik! Ez egyben az elszeparálódás is, de a szentség alapja is. És ezzel kapcsolatban egy nagyon fontos figyelmeztetés: egykor adatott az Istentől, a papok számára egy törvény: 

IV. Mózes 3,5-10
„Szóla pedig az Úr Mózesnek, mondván: Hozd elő Lévi törzsét, és állassad Áron pap elé, hogy szolgáljanak néki. És ügyeljenek az ő ügyére, és az egész gyülekezet ügyére a gyülekezet sátora előtt, hogy végezhessék a hajlék körül való szolgálatot. Ügyeljenek pedig a gyülekezet sátorának minden eszközére is, és Izráel fiainak ügyeire is, hogy végezhessék a hajlék körül való szolgálatot. És adjad a lévitákat Áronnak és az ő fiainak; mert valóban néki adattak Izráel fiaitól. Áront pedig és az ő fiait rendeld föléjök, hogy őrizzék az ő papságukat; és ha idegen járulna oda, haljon meg.”
 

A hajlék körül való szolgálat pedig a „közbenjárás”. Na most az Ároni főpapság alatt, csak a Levi törzse lehetett papi szolgálatban, ámde a tökéletesség beálltával immáron a Melki Cedek főpapság ideje van, és a megváltás, kiváltás által, akik Őt követik, tehát az Övéi adják a papságot. Ezért mondja Péter: 

1Péter 2,9-10
„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; A kik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok; a kik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok.”
 

Tehát azok, akik Isten hívására igennel feleltek, megtörtént a felszentelés, tehát a pappá szentelés is egyben. A papok tehát élhetnek az Istennek szentelt dolgokkal, mint dicsőítés, hálaadás, közbenjárás, sőt, nemcsak hogy élhetnek ezekkel, de kötelességük is! De mi van akkor, ha valaki miután az Isten hívására igennel felel, de azután a maga életét folytatja? Nos, itt van a válasz tanítás formájában, az Isten igéjében: 

Dániel könyve 5,1-31
„Belsazár király nagy lakomát szerze az ő ezer főemberének, és az ezer előtt bort ivék. Borozás közben mondá Belsazár, hogy hozzák elő az arany és ezüst edényeket, a melyeket elvive Nabukodonozor, az ő atyja a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai. Akkor előhozák az arany edényeket, a melyeket elvivének az Isten házának templomából, mely Jeruzsálemben vala, és ivának azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai. Bort ivának, és dicsérék az arany-, ezüst-, ércz-, vas-, fa- és kőisteneket. Abban az órában emberi kéznek ujjai tünének fel, és írának a gyertyatartóval szemben a király palotájának meszelt falán, és a király nézé azt a kézfejet, a mely ír vala. Ekkor a király ábrázatja megváltozék, és az ő gondolatai megháboríták őt, és derekának inai megoldódának és az ő térdei egymáshoz verődének. Erősen kiáltozék a király, hogy hozzák elő a varázslókat, a Káldeusokat és jövendölőket. Szóla a király és monda a babiloni bölcseknek: Akárki legyen az az ember, a ki elolvassa ezt az írást, és annak értelmét megjelenti nékem, bíborba öltöztetik és aranyláncz lesz a nyakában, és mint harmadik parancsol az országban. Akkor bemenének a király bölcsei mind, de nem tudták elolvasni az írást, sem annak értelmét megfejteni a királynak. Akkor Belsazár király igen megrettene, és az ő ábrázatja elváltozék rajta, és az ő főemberei is megzavarodának. A királyasszony a király és az ő főembereinek beszédei miatt beméne a lakoma házába, és szóla a királyasszony, és monda: Király, örökké élj! Ne rettentsenek téged a te gondolataid, és a te ábrázatod ne változzék el! Van egy férfiú a te országodban, a kiben a szent isteneknek lelke van, és a te atyád idejében értelem, tudomány, és az istenek bölcseségéhez hasonló bölcseség találtaték benne, és a kit Nabukodonozor király, a te atyád, az írástudók, varázslók, Káldeusok és jövendölők fejévé tőn; igen, a te atyád, a király; Mivelhogy Dánielben, a kit a király Baltazárnak nevezett, nagyobb lélek, tudomány és értelem, álmoknak magyarázata és titkok megjelentése és rejtélyek megfejtése találtatott. Most azért hivattassék elő Dániel, és ő megjelenti az értelmet. Erre Dániel a király elé viteték. Szóla a király, és monda Dánielnek: Te vagy-é ama Dániel, a ki a júdabeli foglyok fiai közül való, a kit ide hozott a király, az én atyám, Júdából? És a ki felől hallottam, hogy az isteneknek lelke van benned, és értelem és tudomány és kiváló bölcseség találtatott te benned? Csak imént hozatának elém a bölcsek és varázslók, hogy elolvassák ezt az írást és jelentését tudassák velem; de nem tudják a dolog értelmét megjelenteni. De felőled azt hallottam, hogy te tudod az értelmet megfejteni és a titkokat megoldani; most azért, ha el tudod olvasni ezt az írást és értelmét nékem megmondani, bíborba öltöztetel és aranyláncz lesz a nyakadon, és mint harmadik uralkodol az országban. Erre Dániel felele, és monda a királynak: Ajándékaid tiéid legyenek, és adományaidat másnak adjad, mindazáltal az írást elolvasom a királynak, és jelentését megmondom néki. Te, oh király! A felséges Isten birodalmat és méltóságot, dicsőséget és tisztességet ada Nabukodonozornak, a te atyádnak; És a méltóság miatt, a melyet ada néki, a népek, nemzetek és nyelvek mind féltek és rettegtek tőle; megölt, a kit akart; és életben tartott a kit akart; felemelt, a kit akart; és megalázott, a kit akart; De mikor a szíve felfuvalkodott, és a lelke megkeményedett megátalkodottan: levetteték az ő birodalmának királyi székéből, és dicsőségét elvevék tőle; És az emberek fiai közül kivetteték, és az ő szíve olyanná lőn, mint a barmoké; és a vadszamarakkal lőn az ő lakása, és fűvel etették őt, mint az ökröket, és a teste égi harmattal öntöztetett, míg megismeré, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek országán, és azt helyezteti arra, a kit akar. És te, Belsazár, az ő fia, nem aláztad meg a szívedet, noha mindezt tudtad. Sőt felemelkedtél az egek Ura ellen, és az ő házának edényeit elődbe hozták, és te és a te főembereid, a te feleségeid és a te ágyasaid bort ittak azokból; és az ezüst- és arany-, ércz-, vas-, fa- és kőisteneket dícséréd, a kik nem látnak, sem nem hallanak, sem nem értenek; az Istent pedig, a kinek kezében van a te lelked, és előtte minden te útad, nem dicsőítetted. Azért küldetett ő általa ez a kéz, és jegyeztetett fel ez az írás. És ez az írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak. Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál. Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek és persáknak. Akkor szóla Belsazár, és öltöztették Dánielt bíborba, és aranylánczot vetének nyakába, és kikiálták felőle, hogy ő parancsol mint harmadik az országban. Ugyanazon az éjszakán megöleték Belsazár, a Káldeusok királya. És a méd Dárius foglalá el az országot mintegy hatvankét esztendős korában.”
 

Az ima, a közbenjárás, a hálaadás, ez mind mind a szentek szent dolgai, eszközei, ha valaki közönségesen él ezekkel, továbbra is átok alá esik: 

IV. Mózes 3,8-10
„Ügyeljenek pedig a gyülekezet sátorának minden eszközére is, és Izráel fiainak ügyeire is, hogy végezhessék a hajlék körül való szolgálatot. És adjad a lévitákat Áronnak és az ő fiainak; mert valóban néki adattak Izráel fiaitól. Áront pedig és az ő fiait rendeld föléjök, hogy őrizzék az ő papságukat; és ha idegen járulna oda, haljon meg.”
 

Ezért haltak meg oly sokan a kivonulás után, és a bemenetel közötti időkben, ezért haltak meg Ananiél és Safirah, és ezért halnak meg még az idő eljövetelével a maiak közül is sokan! A szent eszközökhöz csak szentek nyúlhatnak! Tehát a szentség fogalma az e világi normatívák elvetése, az Isten által elvárt normákkal szemben. Ez kizárólag az engedelmesség által mehet végbe, hiszen mi magunk képtelenek vagyunk az Istennek tetsző életre. A hitbéli ősatyánk ugye Ábrahám, hisz a szent tan azokat nevezi Ábrahám magvának, akik ugyan azt a hitet mutatják fel, amit Ábrahám is felmutatott! Ábrahám hívása: 

I. Mózes 12,1-3
„És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked. És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz. És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.”
 

Tehát hagyd el a neveltetésedet, az atyai hagyományokat és a veled szemben történő elvárásokat, és kövess engem! Szólt az Isten. És Ábrahám követte az Istent, egy oly élettérbe, amiről nem tudott, és oly helyre, amit nem ismert. Ezt nevezzük az Istentől való függelemnek, hisz egy oly útra lépett, amit nem ismert. Majd ez út követése folytán eljutott egy oly szintre, amit Morijának nevez a szent tan. 

I. Mózes 22,1-18
„És lőn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok. És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közűl egyen, a melyet mondándok néked. Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az ő szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az ő fiát Izsákot, és fát hasogatott az égő áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala. Harmadnapon felemelé az ő szemeit Ábrahám, és látá a helyet messziről. És monda Ábrahám az ő szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok. Vevé azért Ábrahám az égő áldozathoz való fákat, és feltevé az ő fiára Izsákra, ő maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt. És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda Izsák: Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány? És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt. Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az ő fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére. És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát. Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem. És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett. És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés. És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égből. És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.”
 

Ám ebben a történetben sokkal több van, mint amit első pillanatra meglátunk. Először is itt van Ábrahám lemondása! Ábrahám úgy döntött, hogy lemond a fiáról, arról, akire annyira vágyott, és akit igen nagyon szeretett, Isten számára. Ezzel bizonyítva, hogy: 

1.)    Semmi sem lehet fontosabb Istennél, és Isten kérésének teljesítésénél!

2.)    Mivel hogy az ígéretek a magban jutnak teljesítésre, és a magnak adattak, az Isten vissza fogja adni majd valamikor. Ez pedig az Istenben való, és az Isten szavaiban való bizalom! És ezt már nem önmagáért teszi Ábrahám, hanem az ígéret népéért! 

De van még mélyebb tanítás is. Mert itt van a „fiú engedelmessége” is. Sokan gondolják, hogy Yichak valami naiv kis tudatlan fiúcska volt itt, pedig Yichák itt már nagyon is felnőtt volt, és nagyon is tudatában volt a vele kapcsolatos dolgoknak. Tehát engedelmes volt, éspedig az önmaga ellenére. Ereszkedjünk még mélyebbre, ahogyan azt a zsoltáros is mondja: 

Zsoltárok könyve 42,8
„Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára; minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem!” 

Ábrahám nevének jelentése: Nemzetek Atyja. De ki szülte a népeket, nemzeteket? Ki teremtette az embert? Hiszen ez Isten jelzője. Yichák nevének jelentése: Isten az, aki mosolyoghat. Vagyis Istennek legyen öröme. Ez tehát a fiú jelzője. Csak Isten örömét keresni. És mentek ketten, és a fiú engedelmeskedett az Atyjának, az ígéret népéért. Tehát a világ megváltásának előjelének lehetünk tanúi ezen történetben! De van még mélyebb szint is, a hegy neve: Mórijjá. És erről a történet szerint arra következtetünk, hogy ez az önfeladás, önátadás csúcsa is, a hitben követés tekintetében. És a Történet szerint: 

I. Mózes 22,9-14
„Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az ő fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére. És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát. Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem. És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett. És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.”
 

Ez pedig azt jelenti, hogy azoké a helyettesítő áldozat, akik eljutnak erre a hegyre, tehát erre a szintre! Hiszen Ábrahám ezt mondta: 

„És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett. És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.” 

Jézus mondja: 

Márk evangéliuma 8,35
„Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.”