Emunah

Tanulmányok Találatok: 1472

Emunah
 

Zsidókhoz írt levél 11,1-3
„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. Mert ezzel szereztek jó bizonyságot a régebbiek. Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elő.”
 

Áldott testvérek. Ez az igerész, a hitünk alapjának megvallása. Nem ez a hit fogalma, hanem csak annak alapjául tekintendő. Többször beszéltünk már arról, hogy mi a hit. A hit, mint Emunah jelentése, a tökéletes engedelemben való követés. De ehhez az engedelemben való követéshez, azért szükség van a meggyőződésre, bizonyságra, mert hát kit is kövessen az ember? Nos ahhoz, hogy az élő Istent követhessük, mindenekelőtt szükséges a hitre hívás, mégpedig az Istentől, mert az ember nem juthat hitre az Isten kegyelme nélkül. Erről mondta Jézus: 

János evangéliuma 6,44
„Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.”
 

Hiszen az ember, az Ádámi természetet örökölve, testi emberként születik erre a világra, elválasztva-elválasztódva az Istentől, elidegenülve az Isteni, tehát az Isten szerinti élettől, ami nem más, mint az engedelem. Figyeljük meg a következőket: 

I Mózes 2,15-25
„És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt. És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz. És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt. És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve. És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala. Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté. Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala.”
 

Ebben az Édeni állapotban megfigyelhető, hogy amit az Isten „kimondott”, tehát amiről, vagy ami felől „szólt” az Isten, az szerint történt minden. Ezt másként úgy is mondhatnánk: az Isten szavának, igéjének engedelmeskedtek mindenek a teremtés hajnalán. Az a szó, hogy teremtés hajnala, vagy teremtés kezdete, nem egészen pontos kifejezés azonban. Hiszen az a szó, hogy „kezdet” magában hordozza a változás tényét is, valami elkezdődik és a célja felé közeledve változáson megy át. Ám az Isten ezt eredetileg mégsem úgy rendelte, hogy a Neki, illetve a szavának való engedelem, mint a teremtményeivel való közössége változáson menjen keresztül. Tessék megfigyelni: 

I Mózes 1,11-12
„Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn. Hajta tehát a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, a melynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.”
 

I Mózes 1,20-22
„És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó. És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön.”
 

I Mózes 1,26-28
„És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.”
 

Ezekben két dolgot is megfigyelhetünk. Minden, amit az Isten teremtett, ereje teljében termett, tehát nem kezdeti életciklusban, hanem felnőttként. A halak nem ikraként lettek, hanem nyüzsögni kezdtek és szaporodó állapotban, a füvek maghozó állapotban, a gyümölcsfák gyümölcsöztek, hiszen arra rendeltettek. Az ember, vagyis Ádám férfiként kezdte már az életét, tehát felnőttként. Éppen ez okból kifolyólag van az, hogy a zsidó gondolkodás szerint, a teremtés ősszel ment végbe, és az Isten által teremtett dolgok, élőlények, már a végleges formában láttak napvilágot. Ugyanakkor és ugyanitt azt is megláthatjuk, hogy ezzel a „létformával” kapcsolatban nem határozott az Isten elmúlást, nem szólt az idő múlásáról sem a végéről. Tehát az Isten nem rendelte ideig tartóra, ideiglenesre a teremtményeit. De az is megfigyelendő, hogy csak az engedelemre mondta az Isten hogy ! A sötétségre például nem mondta, hogy jó. És ha ősz, akkor értelemszerűen eszünkbe jutnak az őszi ünnepek, mint Roshasónó, Yom Kippur, majd Szukkoth. Az első ünnep, amikor elé járulunk, majd a második, amikor megítél, és a harmadik, amikor is azokkal akiket „jónak” ítélt, közösséget gyakorol (ez a harmadik Szukkoth = sátoros ünnep - Jel.21,3). Majd erre az állapotukra mondta az Isten, hogy Jó, és ebben az állapotukban mondta az Isten, hogy szaporodjanak és sokasodjanak. Tehát egyszer s mind ezt az állapotot örökítsék tovább. A második megfigyelendő dolog, itt tehát még mindenek tökéletes engedelemben voltak az Isten előtt. Tehát az az állítás, hogy a hívő a szentírás tanulmányozása közben, elsőként a Máté evangéliumában olvashat Jézusról, nos, ez az állítás ugye megdőlt!(?) Az ember ebben az állapotában, még tökéletes közösségben volt az Istennel, hiszen olvassuk is: 

I Mózes 3,8-9
„És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy?”
 

Tehát az Isten közösséget gyakorolt az emberrel és az, hogy az Isten az Édenbe ment, nem egyéb okból történt, hanem kifejezetten az emberért (hiszen az embert kereste)! Ma is hányakat, ész hányakat keres... Minthogy az ember, ezt az Édeni állapotot elhagyta, éspedig pontosan az engedetlenség által, tehát egyszersmind kilépett az engedelemből, ezáltal el is szakadt az Istennel való közösségtől (ezt nevezi a szent tan úgy, hogy halál). Nos, ennek az új formának, ami valójában nem új, hanem az Isten nélküli állapot, tehát a sötétség. Nos, ennek már igenis véget is határozott az Isten. 

I Mózes 6,3
„És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő.”
 

Az ember tehát, amikor megszületik erre a világra, testi emberként születik, Istentől elidegenedve, Istentelen állapotban és érték rendel, Isten számára holtan születik. Ezért mondja az apostol és mondjuk mi vele együtt a megérésünk előtti cselekedeteinkre, hogy: 

Zsidókhoz írt levél 9,14
„Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.”
 

Tehát a holt létformának értelemszerű, hogy a cselekedetei is holtak. Nos, a halálból nem születhet semmi jó, ám az Isten az aki egyedül képes a halálból újjászülni. A megtérésünk ezért lehetetlen az Isten nélkül. 

Mózes I. könyve 1,1-4
„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.”
 

Föld = Ádámá, Ember = Ádám. Ez az új teremtés. És most itt az elején tegyük gyorsan hozzá, hogy mindez az Isten szava, Isten igéje által történik, hiszen olvassuk is: „És monda Isten”. Ezért mondta Jézus, aki az Isten Igéje: 

János evangéliuma 6,27-48
„Munkálkodjatok ne az eledelért, a mely elvész, hanem az eledelért, a mely megmarad az örök életre, a melyet az embernek Fia ád majd néktek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten. Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük? Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higyjetek abban, a kit ő küldött. Mondának azért néki: Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higyjünk néked? Mit művelsz? A mi atyáink a mannát ették a pusztában; a mint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniök. Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Istennek kenyere, a mely mennyből száll alá, és életet ád a világnak. Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret! Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha. De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, még sem hisztek. Minden, a mit nékem ád az Atya, én hozzám jő; és azt, a ki hozzám jő, semmiképen ki nem vetem. Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem. Az pedig az Atyának akarata, a ki elküldött engem, hogy a mit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámaszszam azt az utolsó napon. Az pedig annak az akarata, a ki elküldött engem, hogy mindaz, a ki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámaszszam azt azt utolsó napon. Zúgolódának azért a zsidók ő ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá. És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, a kinek mi ismerjük atyját és anyját? mimódon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá? Felele azért Jézus és monda nékik: Ne zúgolódjatok egymás között! Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő. Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, a ki Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony mondom néktek: A ki én bennem hisz, örök élete van annak. Én vagyok az életnek kenyere.”
 

Ezek után visszatérve a kezdő igéhez: 

Zsidókhoz írt levél 11,1-3
„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. Mert ezzel szereztek jó bizonyságot a régebbiek. Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elő.”
 

Tehát a testi ember számára, ez az újjászületés és ide kell visszatérni, megtérni. A testi ember ismérve, hogy azt hiszi, amit lát, amit megfoghat. De nem így a hívő. Ellenben a hívő, ha meggyőződik a láthatatlan dolgok valóságáról, akkor el is hagyja a láthatókért való küzdelmet, a láthatóknak való alárendelődést. És ez megnyilvánul mindenben is. Mindenekelőtt kész lemondania látható dolgokról, úgymint vágyak, célok, kívánságok, testi szükségletek. Kész a világi követelményeknek hátat fordítani azért, hogy az ígéreteket elnyerhesse. Kész a testi eledelről lemondani böjt gyanánt azért, hogy az Isten előtt nyilván vallást tegyen arról, hogy a lelki állapota számára fontosabb, mint a testi élete. Kész az életét lelki táplálékkal biztosítani, ami nem is lehet más, mint az Isten igéjének olvasása, és az annak való engedelmes követés(!!!). Mindezek testileg, testi akarattal nem érhetőek el! Úgy is mondhatnánk: akikben ezek megvannak, akár csak kívánság gyanánt is, azok azok, akik újjászülettek, akik ezekről nem így gondolkodnak, nos esetükben az újjászületés még várat magára. Most erről olvassuk el a következőket: 

Korinthusbeliekhez írt II. levél 4,1-18
„Annakokáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk, a mint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el; Hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint a kik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az Isten ígéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt. Ha mégis leplezett a mi evangyéliomunk, azoknak leplezett, a kik elvesznek: A kikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát, a ki az Isten képe. Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért. Mert az Isten, a ki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arczán való világoltatása végett. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való. Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk; Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben. Mert mi, a kik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben. Azért a halál mi bennünk munkálkodik, az élet pedig ti bennetek. Mivelhogy pedig a hitnek mi bennünk is ugyanaz a lelke van meg, a mint írva van: Hittem és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk; Tudván, hogy a ki feltámasztotta az Úr Jézust, Jézus által minket is feltámaszt, és veletek együtt előállít. Mert minden ti érettetek van, hogy a kegyelem sokasodva sokak által a hálaadást bőségessé tegye az Isten dicsőségére. Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk; Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.”
 

Az evangélium, tehát az örömhír pedig nem más, mint az, hogy ezt az újjászületést Jézusban lehetővé is tette az Isten! Ugye mindeközben észrevettük a 6-os verset is? 

„Mert az Isten, a ki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arczán való világoltatása végett.” 

Az eddigiekben ugyanis pontosan erről volt szó. A teremtés „hajnala”, azaz és még inkább az előbb tárgyalt dolgok miatt: az Édeni állapot tehát nem csecsemőkorba vezetnek, hanem: érett, felnőtt korba, azaz tudatos és felelősség teljes követésbe, tudva azt az írások bizonysága által, hogy a cselekedeteinknek milyen vonzatával számolhatunk. Azt mondja erről Pál: 

Galátzia levél 6,7-8
„Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is. Mert a ki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; a ki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet.”
 

És erről beszél nyíltan Jézus: 

János evangéliuma 3,19
„Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának.”
 

Tehát a dolgok summája ez: az Istennek való engedelem, a világosság. - míg a testi élet a sötétség. 

Péter Apostol II. levele 1,1-21
„Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, a kik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában: Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében. Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, a ki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott; A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon. Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve. Mert a kiben ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, elfelejtkezvén a régi bűneiből való megtisztulásáról. Annakokáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erőssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha. Mert ekképen gazdagon adatik majd néktek a mi Urunknak és megtartónknak, a Jézus Krisztusnak örök országába való bemenetel. Annakokáért nem mulasztom el, hogy mindenkor emlékeztesselek titeket ezekre, hogy tudjátok ezeket, és erősek vagytok a jelenvaló igazságban. Méltónak vélem pedig, a míg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket; Mint a ki tudom, hogy hamar leteszem sátoromat, a miképen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette nékem. De igyekezni fogok azon, hogy ti az én halálom után is mindenkor megemlékezhessetek ezekről. Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint a kik szemlélői voltunk az ő nagyságának. Mert a mikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az én szeretett Fiam, a kiben én gyönyörködöm: Ezt az égből jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen. És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben; Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.”
 

Mely prófétai szó? Nos, az eddigiek figyelembe vételével a folytatás: 

Ésaiás próféta könyve 60,1-22
„Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez. Emeld fel köröskörül szemeidet és lásd meg: mindnyájan egybegyűlnek, hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, és leányaid ölben hozatnak el. Akkor meglátod és ragyogsz örömtől, és remeg és kiterjed szíved, mivel hozzád fordul a tenger kincsözöne, és hozzád jő a népeknek gazdagsága. A tevék sokasága elborít, Midján és Éfa tevecsikói, mind Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicséreteit hirdetik. Kédár minden juhai hozzád gyűlnek, Nebajóth kosai néked szolgálnak, felmennek kedvem szerint oltáromra, és dicsőségem házát megdicsőítem. Kik ezek, kik repülnek, mint a felleg, s mint a galambok dúczaikhoz? Igen, engem várnak a szigetek; és elől jönnek Társis hajói, hogy elhozzák fiaidat messziről, és ezüstjöket és aranyokat azokkal együtt, a te Urad és Istened nevének és Izráel Szentjének, hogy téged megdicsőített. Az idegenek megépítik kőfalaidat, és királyaik szolgálnak néked; mivel haragomban megvertelek, és kegyelmemben megkönyörültem rajtad. És nyitva lesznek kapuid szüntelen, éjjel és nappal be nem zároltatnak, hogy behozzák hozzád a népek gazdagságát, és királyaik is bevitetnek. Mert a nép és az ország, a mely néked nem szolgáland, elvész, és a népek mindenestől elpusztulnak. A Libánon ékessége hozzád jő, cziprus, platán, sudar czédrus, mind együtt szenthelyemnek megékesítésére, hogy lábaim helyét megdicsőítsem. És meghajolva hozzád mennek a téged nyomorgatók fiai, és leborulnak lábad talpainál minden megútálóid, és neveznek téged az Úr városának, Izráel Szentje Sionának. A helyett, hogy elhagyott és gyűlölt valál és senki rajtad át nem ment, örökkévaló ékességgé teszlek, és gyönyörűséggé nemzetségről nemzetségre. És szopod a népek tejét, és a királyok emlőjét szopod, és megtudod, hogy én vagyok az Úr, megtartód és megváltód, Jákóbnak erős Istene. Réz helyett aranyat hozok, vas helyett ezüstöt hozok, és a fák helyett rezet, és a kövek helyett vasat, és teszem fejedelmeiddé a békességet, és előljáróiddá az igazságot. Nem hallatik többé erőszaktétel földeden, pusztítás és romlás határaidban, és a szabadulást hívod kőfalaidnak, és kapuidnak a dicsőséget. Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed, Napod nem megy többé alá, és holdad sem fogy el, mert az Úr lesz néked örök világosságod, és gyászod napjainak vége szakad. És néped mind igaz lesz, és a földet mindörökké bírják, plántálásom vesszőszála ők, kezeim munkája dicsőségemre. A legkisebb ezerre nő, és a legkevesebb hatalmas néppé. Én az Úr, idején, hamar megteszem ezt.”
 

És hogy ez mennyire biztos? Nos, tudjuk, hogy a Szentírásban a fontosság fokozása az, ha megismétlődik a kijelentés. 

Jelenések könyve 22,1-21
„És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, a mely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki Az ő utczájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók. És semmi elátkozott nem lesz többé; és az Istennek és a Báránynak királyiszéke benne lesz; és ő szolgái szolgálnak néki; És látják az ő orczáját; és az ő neve homlokukon lesz. És ott éjszaka nem lesz; és nem lesz szükségök szövétnekre és napvilágra; mert az Úr Isten világosítja meg őket, és országolnak örökkön örökké. És monda nékem: E beszédek hívek és igazak: és az Úr, a szent próféták Istene bocsátotta el az ő angyalát, hogy megmutassa az ő szolgáinak azokat, a miknek meg kell lenni hamar. Ímé eljövök hamar. Boldog, a ki megtartja e könyv prófétálásának beszédeit. És én János vagyok az, a ki ezeket hallottam és láttam: és mikor hallottam és láttam, leborulék az angyal lábai előtt, hogy őt imádjam, a ki nékem ezeket megmutatta vala. Az pedig monda nékem: Meglásd, ne tedd; mert szolgatársad vagyok néked, és a te atyádfiainak a prófétáknak, és azoknak, a kik megtartják e könyvnek beszédeit. Az Istent imádd. Azután monda nékem: Be ne pecsételd e könyv prófétálásának beszédeit, mert az idő közel van. A ki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és a ki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és a ki igaz, legyen igaz ezután is; és a ki szent, szenteltessék meg ezután is. És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, a mint az ő cselekedete lesz. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó. Boldogok, a kik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. De kinn maradnak az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind a ki szereti és szólja a hazugságot. Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag. És a Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És a ki hallja, ezt mondja: Jövel! És a ki szomjúhozik, jőjjön el; és a ki akarja, vegye az élet vizét ingyen. Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, a ki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra; És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, a mik e könyvben megírattak. Ezt mondja, a ki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen, bizony jövel Uram Jézus! A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen mindnyájan ti veletek. Ámen.”

{flike}

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyomtatás