Kik vagyunk? Mi a célunk?

Megannyi keresztyén felekezetekből kovácsolt össze minket az Úr. Számunkra életbevágóan fontos az Isten igéje, és csakis ez által válhat valóra az igazi szeretet és az igazi egység. Megtalálhatsz bármikor minket a Fórumon írásban, hang általi beszélgetésekben a szerdai és a szombati közösségi összejöveteleken a Skype-on. Személyesen pedig a fórumozók találkozóján! Csatlakozz Te is a családias testvéri közösségünkhöz! Célunk Krisztus egyházának helyreállítása. Lerombolni a felekezetek közötti falakat, eltörölni az ellenségeskedést és helyreállítani a közös célt. Sokan többféle elhívást kaptunk erre különböző szolgálatokban. A cél a valódi ellenség ellen harcolni és nem a megváltott testvéreink ellen. Ideje mindenkinek felismernie, hogy az Isten igéje örök, és ez az a kőszikla, amelyre építkezve megmenekülhetünk. Éppen ezért az Isten igéjét kell olvasnunk, megélnünk és azt hirdetnünk. Megannyi felekezet és megannyi Jézus, és e zavarodott korban csakis Isten igéje lehet a segítségünkre ahhoz, hogy valós Istenképünk legyen az Atyáról, és a Fiáról, Jézusról.
 

Ha az Úr indít…

A mai alkalommal beszéljünk erről a különös kijelentésről és annak gyakorlatáról, hogy miként hiszik és alkalmazzák a maiak többsége. Az Úr általi indíttatásról úgy vélekednek, hogy egy szívhez szóló személyes üzenet, amelyben Isten felkéri az adott személyt, hogy cselekedjen. Erről fogunk beszélni, hogy mennyire elferdült ez a felfogás a mai korban.

Isten elsősorban adta az Ő igéjét, ami által például megtudhatjuk akaratát. Ezért ha az Ő igéje indít, akkor tenni kell, nem pedig arra várni, hogy nekünk külön elismételje. Tehát vannak alapvető rendeletek, amire megerősítésért sem kell várnunk, és még imádkozni is felesleges. Ilyen például a népszerű testvéri szeretet.

1János levele 3,16-18
„Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért. Akinek pedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete? Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal.”

Látunk János szavai között valami olyasmit, hogy: „ha az Úr indít titeket”? Nem ugye? Ez pedig azért van, mert mindazokra vonatkozik, akik az Úr követésére adták magukat és ezen felül lehetőségükben áll jót cselekedni. Láthatjuk egyértelműen azt is, hogy János a cselekedetet a szeretettel kötötte össze, mégpedig a bevezetésben jól érthetően levezetve, hogy a szeretet fogalmát abban ismertük meg, hogy Jézus az életét adta miértünk. Aki pedig nem cselekszik jót a hívő testvérével, de cselekedhetne, abban nem lett teljessé a szeretet. Akkor most nézzük meg, hogy miként lehetünk teljessé a szeretetben, ugyancsak Jánostól idézve:

1János levele 2,3-7
„És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk. Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság. Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk; Aki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt. Atyámfiai, nem új parancsolatot írok néktek, hanem régi parancsolatot, amely előttetek volt kezdettől fogva; a régi parancsolat az íge, amelyet hallottatok kezdettől fogva.

Annyi minden van ebben a néhány versben, hogy órákat lehetne beszélni róla. Ezért is szoktam mondani, hogy aki kíváncsi az igaz evangéliumra, az röviden, tömören és egyértelműen megtudhatja csupán János leveleiből. De most menjünk tovább. Tehát még egyszer:

„Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete.”

Láthatjuk, hogy a szeretetre úgy juthatunk el, ha megtartjuk Isten beszédét, igéjét, vagyis parancsolatját. Ezért van az, hogy akiben valóssággal él Isten szeretete, azt Isten igéje fogja vezetni, vagyis segít a testvérén. Nem vár, hogy majd más segítsen, nem azt nézi, hogy csak egy kicsit segíthet, hanem azonnal segítségére indul, mert ezzel van telve a szíve! Úgy is mondhatnám: mi sem lenne természetesebb ennél! De ha mégsem segít, akkor ott baj van, ott nincs igében való járás. Nem véletlenül mondja az ige a következőt:

Jakab levele 4,17
„Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekeszik, bűne az annak.”

Ez az ige súlyosan ítél meg ma is sokakat! De akkor jöhet a kérdés: akkor osszam szét az egész vagyonomat a szegények között? Időzzünk ennél a kérdésnél egy kicsit. Egyetlen helyen olvashatunk arról, mikor Jézus utasít valakit, hogy adja oda a vagyonát a szegényeknek. Ez a gazdag fiú története (Márk 10,17-22). De ezt nem azért kérte tőle Jézus, mert ez az elvárása mindenkitől. Hanem azért, mert a történetben szereplő gazdag ifjú szívét, a gazdagsága ehhez a földhöz kötötte. És tudjuk jól, hogy ahol a kincsünk, ott a szívünk is!

Máté evangéliuma 6,19-21
„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.

Isten törvényében láthatjuk, hogy a testvérek között Isten az egyenlőséget tanította, ezért volt például törvénybe adva az elengedés éve is. De van más hasonló törvény:

3Mózes 25,35
„Ha a te atyádfia elszegényedik, és keze erőtlenné lesz melletted, segítsd meg őt, akár jövevény, akár zsellér, hogy megélhessen melletted.”

De a kulcsszó itt is az, hogy: atyádfia. Vagyis: testvér! Az idegenek, azaz a nem hívők csoportja egy másik kategóriába esik, majd erről kicsit később. Isten tehát a testvérek között egyenlőséget hirdetett, és ezt láthatjuk az apostoli időkben is, olvassunk el néhány igét ezzel kapcsolatban:

Apostolok Csel. 2,41-45
„Akik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek. És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala. Mindnyájan pedig, akik hivének, együtt valának, és mindenük köz vala; És jószágukat és marháikat eladogaták, és szétosztogaták azokat mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége vala.”

Tehát nem mondott senki semmit sem magának (a közösségen belül), mert mindenük közös volt! Pál is megemlékezik erről:

2Korintusi levél 8,11-15
„Most hát a cselekvést is vigyétek végbe; hogy amiképpen az akarás készsége, azonképpen a végrehajtás is ahhoz képest legyen, amitek van. Mert ha a készség megvan, aszerint kedves az, amije kinek-kinek van, és nem aszerint, amije nincs. Mert nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, néktek pedig nyomorúságtok legyen, hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségtek pótolja amazoknak fogyatkozását; Hogy amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozástokat, hogy így egyenlőség legyen; Amint meg van írva: aki sokat szedett, nem volt többje; és aki keveset, nem volt kevesebbje.”

A végén hivatkozik Pál a mannára, ami csakugyan egyenlően jutott mindenkinek, bármennyit is próbáltak szedni (2Móz.16,18). De nem csak az apostoli időkben állt helyére Istennek ez a törvénye, hiszen már Jézus is erre tanította tanítványait. Volt egy pénztárosuk, Júdás Iskáriótes, és az erszényben levő pénzösszeg nem a gyülekezet vezetőjévé volt, azaz Jézusé, hanem a tanítványoké is. Egyenlőség volt közöttük is, és láthatjuk azt is, hogy volt „anyagi hátterük”, mert ha minden pénzüket odaadták volna a szegényeknek, akkor se erszényre, se pénztárosra nem lett volna szükség. Most akkor térjünk vissza a hitetlenekre, azaz az idegenek csoportjára, akikre más törvény vonatkozott:

5Mózes 15,1-11
„A hetedik esztendő végén elengedést mívelj. Ez pedig az elengedésnek módja: Minden kölcsönadó ember engedje el, amit kölcsönadott az ő felebarátjának; ne hajtsa be az ő felebarátján és atyjafián; mert elengedés hirdettetett az Úrért. Az idegenen hajtsd be; de amid a te atyádfiánál lesz, engedje el néki a te kezed. De nem is lesz közötted szegény, mert igen megáld téged az Úr azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül, hogy bírjad azt. De csak úgy lesz ez, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, megtartván és teljesítvén mind azt a parancsolatot, amelyet én ma parancsolok néked. Mert az Úr, a te Istened megáld téged, amiképpen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak. Ha mégis szegénynyé lesz valaki a te atyádfiai közül valamelyikben a te kapuid közül a te földeden, amelyet az Úr, a te Istened ád néked: ne keményítsd meg a te szívedet, be se zárjad kezedet a te szegény atyádfia előtt; Hanem örömest nyisd meg a te kezedet néki, és örömest adj kölcsön néki, amennyi elég az ő szükségére, ami nélkül szűkölködik. Vigyázz magadra, hogy ne legyen a te szívedben valami istentelenség, mondván: Közelget a hetedik esztendő, az elengedésnek esztendeje; és elfordítsd szemedet a te szegény atyádfiától, hogy ne adj néki; mert ő ellened kiált az Úrhoz, és bűn lesz benned. Bizonyára adj néki, és meg ne háborodjék azon a te szíved, mikor adsz néki; mert az ilyen dologért áld meg téged az Úr, a te Istened minden munkádban, és mindenben, amire kezedet veted. Mert a szegény nem fogy ki a földről, azért én parancsolom néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet a te szűkölködő és szegény atyádfiának a te földeden.”

Gondoltam olvassuk végig, hogy ne csak az idegenek felé megadott rendelet lássuk, hanem erősödjön bennünk a közös vagyon tana is. Így olvastuk:

„Az idegenen hajtsd be; de amid a te atyádfiánál lesz, engedje el néki a te kezed.”               

Egy elég éles különbséget látunk a hívők és a hitetlenek között. Ez pedig azért van, mert az ige tanítása szerint elsősorban a testvéreinkről kell gondoskodjunk! Ezért láthatjuk, hogy mint az Apostolok cselekedeteiben, úgy az apostolok leveleiben, az atyafiak iránti gondoskodásra hívják fel a figyelmet. Vagyis hogy ha a szívük nyitva van feléjük, akkor azzal egyetemben a pénztárcájuk is legyen nyitva feléjük. Nem egy külön Isteni indíttatásra kell várni, nem jelre, hanem csak egyszerűen cselekedni kell azt, amit már Isten rég megmondott. De nem csak a testvérek iránti valódi szeretet tartozik ebbe, hanem az Isten iránt való engedelmesség is, ami bár egy, de sok minden adódik abból. Ha Isten megmond valamit, akkor ne várjunk arra, hogy nekünk külön benyújtja kérését, ha megértettük, hogy Isten nem változik és Jézus is az Atya parancsolatait tanította, akkor cselekedjük Isten akaratát és ne jelekre várjunk, vagy érzelmeink által döntsünk. Jézus, azaz Isten Igéje a mi pásztorunk, nem a jelek és csodák, vagy az érzelmeink, mert ezeket a gonosz oldal is tudja befolyásolni.

Van még egy fontos dolog, amit meg kell említeni, ami „ha majd az Úr indít” kategóriába tartozik. Ez pedig Pálnak a szavai, amelyet sokan félreértenek:

Filippi levél 2,12-15
„Annakokáért, szerelmeseim, amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek; Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon.”

Nem úgy van ez, hogy ha az Úr nem munkálja bennünk az akarást, akkor azért nem cselekszünk akarata szerint. Hanem úgy van ez, hogy Isten mindenkiben munkálja az akarást, mivel akik valósággal a gyermekei, azok hallgatnak Őrá. Sokan kívánják, hogy az Úr szóljon hozzájuk, felfedve akaratát. Majd csodálkoznak és elszomorodnak, mikor ezt nem követi valami különleges megnyilvánulás Istentől. Nagyon egyszerű ugyanis, de egyben sokaknak unalmas is, de Isten adta az Ő igéjét, ezért követni kell Őt (Jézust).