Kik vagyunk? Mi a célunk?

Megannyi keresztyén felekezetekből kovácsolt össze minket az Úr. Számunkra életbevágóan fontos az Isten igéje, és csakis ez által válhat valóra az igazi szeretet és az igazi egység. Megtalálhatsz bármikor minket a Fórumon írásban, hang általi beszélgetésekben a szerdai és a szombati közösségi összejöveteleken a Skype-on. Személyesen pedig a fórumozók találkozóján! Csatlakozz Te is a családias testvéri közösségünkhöz! Célunk Krisztus egyházának helyreállítása. Lerombolni a felekezetek közötti falakat, eltörölni az ellenségeskedést és helyreállítani a közös célt. Sokan többféle elhívást kaptunk erre különböző szolgálatokban. A cél a valódi ellenség ellen harcolni és nem a megváltott testvéreink ellen. Ideje mindenkinek felismernie, hogy az Isten igéje örök, és ez az a kőszikla, amelyre építkezve megmenekülhetünk. Éppen ezért az Isten igéjét kell olvasnunk, megélnünk és azt hirdetnünk. Megannyi felekezet és megannyi Jézus, és e zavarodott korban csakis Isten igéje lehet a segítségünkre ahhoz, hogy valós Istenképünk legyen az Atyáról, és a Fiáról, Jézusról.
 

Ne adj helyet az ördögnek

Máté evangéliuma 5,38-42
„Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is. És aki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is. És aki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre. Aki tőled kér, adj néki; és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.”

Először is mindenekelőtt egy dolgot gyorsan tisztába kell tenni. Vegyük észre azt, hogy Jézus nem eltörölte a szemet szemért és fogat fogért törvényt, hanem azt mondta erre a törvényre, hogy inkább ne szálljunk szembe az ördöggel. Miért mondta ezt? Azért testvérek, mert az Isten ítélete igazságos, az embereké viszont nem! Vannak, akik ugyanúgy vétkesek hasonló bűnben, és mégis ők akarnak ítélni mások felett. Vagyis ezzel azt mondta Jézus, hogy majd az Atya ítél igazságosan helyettünk! Nem törölte el tehát Jézus, lássuk meg, hogy azóta sem változott meg ez az ítélet:

Jelenések könyve 13,10
Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöletni. Itt van a szentek békességes tűrése és hite.”

Ezt pedig a Jelenések könyvében olvassuk, sok évvel Jézus feltámadása után íródtak ezek a szavak. Ebben is megláthatjuk, hogy nem avult el az Atyának a parancsolatai.

Jézus tanítása tehát egyértelmű, ne gondoljuk magunkat annyira erősnek, hogy belemenjünk egy játékba a Sátánnal. Ugyanis sokan túlságosan erősnek gondolják magukat, olyannyira, hogy biztosak abban, hogy a bűn közelébe mehetnek, és időben el tudják azt kerülni. Ám az esetek túlnyomó többségében ez nem jön össze. Aki Istentől taníttatott, az elég bölcs ahhoz, hogy a kísértés közelébe se menjen, és Isten igéje is ezt tanítja számunkra.

Júdás levele 1,20-25
„Ti pedig szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szent Lélek által, Tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre. És könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén őket. Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből, és útálva még a ruhát is, amelyet a test beszennyezett. Annak pedig, aki titeket a bűntől megőrízhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel, Az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsőség, nagyság, erő és hatalom most és mind örökké. Ámen.”

Mit jelenthet az, hogy utálva még a ruhájukat is, amelyet a testük beszennyezett? A ruha jelöli a cselekedeteinket, olvassunk el néhány példát:

Jelenések könyve 19,8
„És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei.

Olvassunk el egy másik példát:

Zakariás könyve 3,1-7
„Azután megmutatá nékem Jósuát, a főpapot, aki az Úr angyala előtt álla, és a Sátánt, aki jobb keze felől álla, hogy vádolja őt. És mondá az Úr a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszög-é ez? Jósua pedig szennyes ruhába vala öltöztetve, és áll vala az angyal előtt. És szóla és monda az előtte állóknak, mondván: Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged! Azután mondám: Tegyenek fejére tiszta süveget! Feltevék azért fejére a tiszta süveget, és ruhákba öltözteték őt, az Úrnak angyala pedig ott áll vala. És bizonyságot tőn az Úrnak angyala Jósuának, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ha az én útaimban jársz, és ha parancsolataimat magtartod: te is ítélője leszel az én házamnak, sőt őrizni fogod az én pitvaraimat, és ki- s bejárást engedek néked ez itt állók között.”

Akkor sejthetjük, hogy Júdás beszédében nem hófehér ruháról van szó, hanem amint írta is, szennyezett ruháról, amit a test, azaz a testi cselekedetek szennyeztek be. Így már könnyebben összerakhatjuk, hogy mások bűneit is kerüljük el, hogy azokban ne legyünk részes. Pál is említi ezt Timóteusnak:

1Timóteus 5,22
„A kézrátevést el ne hirtelenkedd, se ne légy részes a más bűneiben; tenmagadat tisztán tartsd.

A célját is közli velünk Pál, mégpedig:

„…tenmagadat tisztán tartsd.”

Valahogy a mai korra nem igazán jellemző, hogy az igében tisztántartanák magukat a hívek. Ugyan igyekeznek tisztán tartani a jó hírnevüket, a hívői vagy akár a világi pozíciójukat, vagy például tisztán tartani a kocsijukat, de valahogy az Isten iránt való tisztaságra csak nagyon kevesen törekszenek! Pedig ez égető fontosságú, merthogy bizony égni fognak azok, akik erre nem törekednek. Pedig a szentség, azaz a világi dolgoktól való elkülönülés, az kötelező feltétele az üdvösségünknek. Ez nem választható opció, hanem követelmény! Ezért nem adhatunk lehetőséget a Sátánnak, nem szabad engednünk, hogy fogást találjon rajtunk.

Efézusi levél 4,26-32
„Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon; Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet. Aki oroz vala, többé ne orozzon; hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, ami jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek. Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak. És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt; Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.”

Ahogyan egy példás szülő látni akarja a gyermekében a saját jellemvonásait, akképpen akarja az Isten is látni bennünk az Ő Fiának az ábrázatát. Ahogyan a kezdetekben is volt, mikor Ádámot a saját hasonlatosságára teremtette Isten, akképpen kell nekünk is újra az Isten képmására formálódnunk.

Római levél 13,12-14
„Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit. Mint nappal, ékesen járjunk, nem dobzódásokban és részegségekben, nem bujálkodásokban és feslettségekben, nem versengésben és írigységben: Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

Ha felöltöztük Jézust, akkor többé nincs helye az ó embernek. Ha pedig valósággal Jézus bennünk él, akkor ahogyan a földi életében, úgy a mi életünkben se fog egyetlen bűnt sem elkövetni:

1János levele 5,18
„Tudjuk, hogy valaki Istentől született, nem vétkezik: hanem aki Istentől született, megőrzi magát, és a gonosz nem illeti őt.

Mégsem hisznek az apostoloknak, sőt Jézusnak sem, önáltatósan csak annyit mondanak, hogy elég nekik a kegyelem! Pedig a kegyelmet az értékeli a legjobban, aki Isten akarata szerint él! Mert nagyon elharapódzott az a buta felfogás, miszerint ha valaki Isten törvényét megtartja, az nem a kegyelemből akar üdvözülni. Mi sincsen ennél messzebb! Ugyanis ehhez a buta felfogáshoz az is társul, hogy ők pedig abban élik meg a hitüket, hogy nem Isten törvényének a megtartására igyekeznek, hanem csak a kegyelemben bíznak. Pont ezeknek az embereknek lett hiábavalóvá a kegyelem. Lássuk meg Pál szavaiból, hogy mik a gyümölcsei annak, ha valaki értékeli Isten kegyelmét:

2Korintusi levél 6,1-18
Mint együttmunkálkodók intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét. Mert ő mondja: Kellemetes időben meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja. Senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy a szolgálatunk ne szidalmaztassék. Hanem ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban. Vereségben, tömlöcben, háborúságban, küzködésben, virrasztásban, bőjtölésben. Tisztaságban, tudományban, hosszútűrésben, szívességben, Szent Lélekben, tettetés nélkül való szeretetben, Igazmondásban, Isten erejében; az igazságnak jobb és bal felől való fegyvereivel; Dicsőség és gyalázat által, rossz és jó hír által; mint hitetők, és igazak; Mint ismeretlenek, és mégis ismeretesek; mint megholtak, és ím élők; mint ostorozottak, és meg nem ölöttek; Mint bánkódók, noha mindig örvendezők; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint semmi nélkül valók, és mindennel bírók. A mi szánk megnyílt ti néktek, korinthusiak, a mi szívünk kitárult. Nem mi bennünk vagytok szorosságban, hanem szorosságban vagytok a ti szívetekben. Viszonzásul (mint gyermekeimnek szólok) tárjátok ki ti is szíveteket. Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek. Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.”

Értjük, amit olvasunk? Pál kezdésként inti őket, hogy nehogy hiába vegyék Isten kegyelmét, ezután példát mutatva szemlélteti velük a cselekedetek fontosságát, majd feltárja a bűneiket, miszerint a bűnnel közösséget vállaltak. Isten kegyelme ugyanis azoknak semmit sem ér, akik bár Isten követőinek mondják magukat, de a bűnnel közösséget vállalnak. De olvassuk el a folytatást, legalább egy verset, mert a fejezeti beosztás számunkra nem határvonal!

2Korintusi levél 7,1
„Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelésünket.”

Kerek képet kaptunk igaz? Tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és így vigyük véghez, ily módon legyünk megszentelve, azaz különválasztva a világtól. Végül zárásként:

1Thesszalonikai levél 5,21-23
„Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok! Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek! Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.”