Kik vagyunk? Mi a célunk?

Megannyi keresztyén felekezetekből kovácsolt össze minket az Úr. Számunkra életbevágóan fontos az Isten igéje, és csakis ez által válhat valóra az igazi szeretet és az igazi egység. Megtalálhatsz bármikor minket a Fórumon írásban, hang általi beszélgetésekben a szerdai és a szombati közösségi összejöveteleken a Skype-on. Személyesen pedig a fórumozók találkozóján! Csatlakozz Te is a családias testvéri közösségünkhöz! Célunk Krisztus egyházának helyreállítása. Lerombolni a felekezetek közötti falakat, eltörölni az ellenségeskedést és helyreállítani a közös célt. Sokan többféle elhívást kaptunk erre különböző szolgálatokban. A cél a valódi ellenség ellen harcolni és nem a megváltott testvéreink ellen. Ideje mindenkinek felismernie, hogy az Isten igéje örök, és ez az a kőszikla, amelyre építkezve megmenekülhetünk. Éppen ezért az Isten igéjét kell olvasnunk, megélnünk és azt hirdetnünk. Megannyi felekezet és megannyi Jézus, és e zavarodott korban csakis Isten igéje lehet a segítségünkre ahhoz, hogy valós Istenképünk legyen az Atyáról, és a Fiáról, Jézusról.
 

Még egyszer a hitről

Zsidókhoz írt levél 11,1-3
„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. Mert ezzel szereztek jó bizonyságot a régebbiek. Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elő.”
 

A tévtanításoknak, és a kiragadott igék félreértésének, illetve a szelektív igeolvasásnak köszönhetően, ezen igeszakasz az egyik talán legfélreértettebb idézet a Szentírásból. Amennyiben elhangzik az a kérdés, hogy: „miről szól a Zsidókhoz írt levél 11. fejezete?” a válasz: a hithősökről! És ez igaz is, de hogy ezek a hithősök, mi által váltak hit hősökké, nos, azt már nem akarják megérteni a hívők, legalábbis a legtöbbjük. Ha az a kérdés hangzik el: „mi a hit definíciója?”, ezen fejezet imént idézett sorai hangoznak el, de inkább csak mint liturgikus varázsigék, mint valami érthetetlen vagy inkább: meg nem értett (!) idézet kántálása, akár mint az egyiptomi vallási kultusz varázsigéi. Tévtanítás, mert ezen „megvallás”, és ezen „hitbéli elfogadás” még nem követel gyökeres változást az ember életében. Kiragadott igék okozta félreértés, mert ha tovább is olvasnák ezt a fejezetet (is), akkor egyértelművé válna, hogy a hit, valójában miben is nyilvánul meg, és mily változásokat eredményez az ember életében. Szelektív igeolvasás, mert a legtöbb hívő, ha egyáltalán olvassa is a szent tant, akkor csak arra koncentrálódik a figyelem, ami tetszik, amivel még egyet tudnak érteni. Csak a jó dolgok ígéretei, csak az áldások, csak a vigaszok, de a követelmények, a cselekvésre való felszólítások, a számonkérés, na, az már nem közkeletű, az nem nekik szól, meg különben is: kegyelem van vagy mi. Így ebben az értelemben is, a hívők sokasága számára, a hit csak egyfajta: elfogadása és megvallása egy fensőbb hatalomnak, ami testesül meg sokak számára, hogy el kell hinni, hogy van Jézus. Hogy mit jelent a név? Az egyesek szerint nem fontos, mások tudják, de nem értik, hogy miért fontos. Mindjárt utána járunk, és eldönthetjük, hogy fontos-e vagy sem. Ám ha már itt stagnálunk, ennél a fejezetnél, talán foglaljuk össze, hogy a továbbiakban miről is számol be, azaz: ezek az emberek, akiket hithősöknek nevez a szent tan, valójában mitől is lettek hithősök? 

Zsidókhoz írt levél 11,4-40
„Hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Kain, a mi által bizonyságot nyert a felől, hogy igaz, bizonyságot tevén az ő ajándékairól Isten, és az által még holta után is beszél. Hit által vitetett fel Énokh, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten felvitte őt. Mert felvitetése előtt bizonyságot nyert a felől, hogy kedves volt Istennek. Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik. Hit által tisztelte Istent Noé, mikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, házanépe megtartására bárkát készített, a mely által kárhoztatá e világot és a hitből való igazságnak örökösévé lett. Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, a melyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy. Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten. Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szűlt, minthogy hűnek tartotta azt, a ki az ígéretet tette. Azért is egytől, még pedig mintegy kihalttól annyian származtak, mint az égnek csillagai sokaságra nézve, és mint a tenger partja mellett a fövény, mely megszámlálhatatlan. Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön. Mert a kik így szólnak, nyilván jelentik, hogy hazát keresnek. És hogyha eszökbe jutott volna az, a melyből kijöttek, volt volna idejök a visszatérésre. Így azonban jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyenli őket az Isten, hogy Istenöknek neveztessék, mert készített nékik várost. Hit által áldozta meg Ábrahám Izsákot, próbára tétetvén, és az egyszülöttet vitte áldozatul, ő, ki az ígéreteket nyerte, A kinek meg volt mondva: Izsákban neveztetik néked mag; Úgy gondolkozván, hogy az Isten a halálból is képes feltámasztani, miért is őt példaképen visszanyerte. Hit által áldá meg a jövendőkre nézve Izsák Jákóbot és Ézsaut. Hit által áldá meg a haldokló Jákób a József fiainak mindenikét, és botja végére hajolva imádkozott. Hit által emlékezett meg élete végén József az Izráel fiainak kimeneteléről, és az ő tetemeiről rendelkezett. Hit által rejtegették Mózest az ő szülei születése után három hónapig, mivel látták, hogy kellemes a gyermek, és nem féltek a király parancsától. Hit által tiltakozott Mózes, midőn felnövekedett, hogy a Faraó leánya fiának mondják, Inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét; Égyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett. Hit által hagyta oda Égyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant. Hit által rendelte a páskát és a vérnek kiontását, hogy az öldöklő ne illesse az ő elsőszülötteiket. Hit által keltek át a veres tengeren, mint valami szárazföldön, a mit megpróbálván az égyiptomiak, elnyelettek. Hit által omlottak le Jérikónak kőfalai, midőn hét napig köröskörül járták. Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő az engedetlenekkel együtt, befogadván a kémeket békességgel. És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról; A kik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték. Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait. Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; mások kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek. Mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is; Megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve, A kikre nem volt méltó e világ, bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban. És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet. Mivel Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre ne jussanak.”
 

Ha és amennyiben, egy pici figyelmet szentelünk ezen emberek cselekményeinek, akkor megláthatjuk, hogy az általuk megélt és felmutatott hit, egészen más, mint az, amit ma arról széles körben tanítanak. Nézzünk csak egy pár esetet, és mindjárt kezdjük Ábel eseténél. Ábel ugye „első kézből” tudta meg, hogy hogyan született, mi volt a megszületése előtt, miért nem ott, és miért nem úgy élnek immáron, mint a születése előtt. Ugyan ezt a tanítást (elbeszélést) hallhatta, és minden bizonnyal halotta is Kain. Nos, mint a következőkből láthatjuk, Kain „egészen máshogy” értelmezte a helyzetet, így más következtetésre is jutott. Lássuk a történetet: 

1Mózes 4,1-8
„Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, a ki fogad vala méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól. És ismét szűlé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földmívelő. Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből. És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára. Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté. És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta. És szól s beszél vala Kain Ábellel, az ő atyjafiával. És lőn, mikor a mezőn valának, támada Kain Ábelre az ő atyjafiára, és megölé őt.”
 

Nos, ugye azt látjuk, hogy Ábel véráldozatot vitt az Istennek, míg Kain hálaáldozatot. Sokak szerint ezzel Kain bűnt követett el. Pedig valójában nem követett el bűnt, csak nem helyesen járt el. Itt és ezen a ponton kezdődik az Isten ismeretének fontossága, és a helyes Isteni tisztelet kritériuma, amit a mai hívők legtöbbje sem ismer. Ábel a szülei történetének folyományaként látta a maga helyzetét is, és arra a következtetésre juthatott, hogy az Istenhez való közeledés első lépése, a bűnbánat, tehát a bűn rendezése Istennel. Kain pedig arra a következtetésre jutott, hogy amit a szülei, elődei, felmenői (akár hogy is nevezzük őket), elkövettek, ahhoz neki semmi, de semmi köze, hiszen nem ő követte el az engedetlenséget! Neki az Istenhez való közeledés első lépése az, hogy hálát ad az Istennek, hiszen él és megél, ezzel elismerve és felmutatva, hogy hisz Istenben, elismeri, hogy Isten az, aki megáldja őt, és gondot visel rá is. Ha azt vesszük, ma is nagyon sokan Kain tanítását követik, vagyis: adj hálát az Istennek, más dolgod nincs is, fogadd el az Úr kegyelmét. Ha valaki a megtérésről beszél, azt el kell törölni a föld színéről, hiszen tökéletesek vagyunk. Erre és ezekre figyelmeztet bennünket valójában Yuda is a levelében: 

Júdás levele 1,1-16
„Júdás, Jézus Krisztusnak szolgája, Jakabnak pedig atyafia, az elhívottaknak a kik az Atya Istentől megszenteltettek és Jézus Krisztustól megtartattak: Irgalmasság, békesség és szeretet adassék néktek bőségesen. Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak néktek a közös üdvösség felől, kénytelen voltam, hogy intőleg írjak néktek, hogy tusakodjatok a hitért, a mely egyszer a szenteknek adatott. Mert belopózkodtak valami emberek, a kik régen előre beírattak ezen ítéletre, istentelenek, kik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják, és az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják. Emlékeztetni akarlak továbbá titeket, mint a kik egyszer már tudjátok, hogy az Úr, a mikor a népet Égyiptom földéből kiszabadította, viszontag azokat, a kik nem hittek, elvesztette. És az angyalokat is, a kik nem tartották meg fejedelemségöket, hanem elhagyták az ő lakóhelyöket, a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartotta. Miképen Sodoma és Gomora és a körültök lévő városok is, a melyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más test után jártak, például vannak előttünk, örök tűznek büntetését szenvedvén. Hasonlóképen mégis ezek is álomba merülvén, a testet megfertőztetik, a hatalmasságot megvetik, és a méltóságokat káromolják. Pedig Mihály arkangyal, mikor az ördöggel vitatkozván Mózes teste felett vetélkedett, nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondá: Dorgáljon meg téged az Úr! Ezek pedig azokat káromolják, a miket nem tudnak; a miket pedig természet szerint tudnak, mint az oktalan állatok, azok által megromolnak. Jaj nékik! mert Kain útján indultak el, és a Bálám tévelygéseivel bérért szakadtak ki, és a Kóré ellenkezésével vesztek el. Ezek szennyfoltok a ti szeretetvendégségeiteken, tartózkodás nélkül veletek lakmároznak, magokat hízlalják; víztelen, szelektől hányt-vetett fellegek; elhervadt, gyümölcstelen, kétszer meghalt és tőből kiszaggatott fák; Tengernek megvadult habjai, a magok rútságát tajtékozók; tévelygő csillagok, a kiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre. Ezekről is prófétált pedig Énok, a ki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, Hogy ítéletet tartson mindenek felett, és feddőzzék mindazok ellen, a kik közöttök istentelenek, istentelenségöknek minden cselekedetéért, a melyekkel istentelenkedtek, és minden kemény beszédért, a melyet az istentelen bűnösök szóltak ő ellene. Ezek zúgolódók, panaszolkodók, a magok kívánságai szerint járók; szájok kevélységet szól, haszonlesésből személyimádók.”
 

Tehát láthatjuk, hogy Kain önmagáért adott hálát, míg Ábel, nos, Ábel a Teremtő tanítását követte, és a Teremtővel való kapcsolat meglétére törekedett. Miben is követte Ábel a Teremtő tanítását? Nos: 

1Mózes 3,21
„És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket.”
 

Az a „bőr”, amiből azok a ruhák készültek, előzőleg valamely állaton voltak ugyebár? Szóval, amíg valamiért ez a Kainista nézet talál követőkre széles körben, azonban volt egy helyes útra lépő, aki a szülei tanításából helyes Istenismeretre tett szert, nem egoista motívumból építkezve, helyesen kereste az Istennel való közösséget. Tulajdonképpen ezért adatott szent parancsolatban, éspedig az első kőtáblán a szülők tiszteletének követelménye. Hiszen a szülők kötelessége és legfőbb dolga a gyermekeik Isten taníttatására való felkészítése. Ezek után itt van Ábrahám. Ábrahám egy neves és gazdag család sarjaként látott napvilágot, és annak minden vonzatával is élt. De azt az életet, és mindazt, amit az az élet kínált, el tudta hagyni azért, hogy követhesse azt, akit nem látott, de tudta, hogy van! Akiről nem hallott, de felfedezte őt mindenben. Tehát egy oly közegben élt Ávrám, ami bálványimádó, egocentrikus életvitelt folytatott, de velük ellentétben Ávrám tudta, érezte, hogy azok rossz úton tévelyegnek, és ő azokat hátrahagyva igyekezett megtalálni azt, akit „keresni kell”!!! Jézus mondja: 

Máté evangéliuma 7,13-14
„Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.”
 

Jézus azt mondja, hogy: „kevesen vannak, a kik megtalálják azt”. Tehát: keresni kell! Mennyire van elrejtve? Valójában nincs elrejtve, de a testi ember számára a látható dolgok az evidensek. Pál azt mondja ezekről: 

Római levél 1,16-20
„Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidónak először meg görögnek. Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él. Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják. Mert a mi az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik: Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.”
 

Tehát Ábrahám a világból az Istent látta meg, és Őt, illetve a Vele való kapcsolatot kezdte keresni. Elhagyott érte mindent, és eljutott arra a hitre, ahol már semmi nem volt számára fontosabb az Istennél és az Istennek való engedelemnél. Egyszer nem is olyan régen, valaki állítólag (!) azt nyilatkozta az Ábrahámi hitről és annak szükségszerű követéséről: „Hajrá! Lakjunk sátorokban, fektessük le a szobalányt, öljük meg a gyerekeinket...” és ez a „valaki” azt állítja magáról, hogy hívő. Jézus meg ezt állítja: 

Máté evangéliuma 12,36
„De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.”
 

Bizony vannak páran, akik az időtlenség túlnyomó részében, a saját nyelvüket fogják szorgalmasan harapdálni az egykori kijelentéseik miatt. De itt van nekünk Mózes. Mózes esete is több, mint amit róla tudnak általánosságban, vagy amit tudni vélnek róla. Nem biztos, hogy értik a legtöbben, hogy mekkora volt az a gazdagság, hírnév, hatalom, amiről Mózes egy pillanat alatt lemondott a népéért, a testvéreiért. Ma sokan hívőként (ugyan azon hitre hivatkozva nevezik magukat hívőnek) a testvérükért arra sem hajlandóak, hogy megmozdítsák az egyik ujjukat, vagy ha azt meg is teszik, nos, azt inkább nem szeretném kifejteni. De ugyanazon Istenről, ugyanazon hitről, ugyanazon értékrendről neveztetik magukat, mint azok a hithősök, akikről a Zsidó 11 szól. Mózes csak képletesen, vagy csak fellángolásból, esetleg meggondolatlanul adta volna önmagát a népéért? Nos, róla tudjuk a következő történetet: 

2Mózes 32,30-32
„És másnap monda Mózes a népnek: Nagy bűnt követtetek el, most azért felmegyek az Úrhoz, talán kegyelmet nyerhetek a ti bűneiteknek. Megtére azért Mózes az Úrhoz, és monda: Kérlek! Ez a nép nagy bűnt követett el: mert aranyból csinált magának isteneket. De most bocsásd meg bűnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, a melyet írtál.”
 

Ez elég egyértelmű. Jézus mondja: 

János evangéliuma 15,13
„Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.”
 

Na, itt a szent parancsolat, amit a maiak is fennhangon hirdetnek, és Mózesről (mint a törvényeskedő), még kiderül, hogy róla is szólt Jézus. Summa, summarum, ez nem egészen az a hit, mint ami a mai általános hit. De mondjuk megértem, hogy ezek csak zsidók voltak, ezt elég nehéz igazából megérteni, mert például sem Ábel, sem Ábrahám, sem Yichák nem voltak zsidók, csak Yakov-tól kezdődik a „zsidóság”. De ennek ellenére azt szokták mondani: „ezek csak zsidók voltak, és ezen levél is a zsidóknak íródott.” Bár az igazság az, hogy nem egészen. Hiszen létezik a „beoltatás” intézménye is, és azon emberek, akik Ábrahám, Yichák, Yakov Istenében jutnak hitre, beoltatnak a „szelíd olajfába” (Ezekiél 47; Róma 11.) és lészen egy Isten, és egy nép! Ennek fejében, ezen levél is azokhoz íródott, akik „beoltattak” így „részeseivé váltak” a szentek örökségének. De legyen, nézzünk egy másik történetet, ami nem ezen levélből való, hogy megláthassuk, hogy van-e különbség e tekintetben. Legyen mondjuk az a történet, és az a fejezet, amit a legtöbb hívő az evangéliumnak nevez. 

János evangéliuma 3,1-21
„Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda néki: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, a melyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele. Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát. Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é? Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született. Felele Nikodémus és monda néki: Mimódon lehetnek ezek? Felele Jézus és monda néki: Te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket? Bizony, bizony mondom néked, a mit tudunk, azt mondjuk, és a mit látunk, arról teszünk bizonyságot; és a mi bizonyságtételünket el nem fogadjátok. Ha a földiekről szóltam néktek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekről szólok néktek? És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, a ki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, a ki a mennyben van. És a miképen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen ő benne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa. A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának. Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek; A ki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.”
 

Elsőként lássuk meg a felismerés, ráeszmélés, megvallás, hitre jutás szavait. 

„Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda néki: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, a melyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.” 

Ezt megértve, meg fogjuk érteni azt is, hogy miért mondja Pál: 

Római levél 3,30
„Mivelhogy egy az Isten, a ki megigazítja a zsidót hitből és a pogányt hit által.”
 

Ugye a zsidók, mint látjuk is a történelemben, hitre lettek teremtve! Nekik van Istenismeretük, igeismeretük, Istentiszteletük. Ők ezekből igazíttatnak meg. A pogányt előbb hitre, mégpedig az egy igaz Istenben való hitre kell nevelni, ezért ők a hit által jutnak megigazulásra. Szóval Nikodemus megvallása abban áll, hogy a szent tanban leírt, a Messiásra vonatkozó cselekményekből ismerték fel Őt. 

Messiási jelek:

A poklos megtisztulása (3Mózes 14). Bár a törvény megfogalmazza, hogy azokat, akik poklosságból megtisztulnak, pappá is kell választani, ámde ilyen nem történt Izráelben (kivéve a szíriai Naamán esetét, de az inkább csak előjel, csak a törvény felelevenítése volt, de aki által meglett a dolog, nem küldte őt a papokhoz). Ezt Jézus tette meg, akkor a Mózesi törvények értelmében (3Mózes 14) a papoknak el is kellett végezni mind az áldozást, mind pedig a felkenést (ennek már volt visszhangja). 

A vakon született szemeinek a megnyitása! Nem a vakká lett ember szeme világának visszaadása, hanem olyan valakinek ad látást, akinek nem volt soha (két értelemmel bíró kijelentés)! Ugyanis ha valaki vakon születik, annak előbb szemeket kell teremteni! Na, mármost teremteni csak az Isten tud. Első teremtés: 

1Mózes 2,4-7
„Ez az égnek és a földnek eredete, a mikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté, Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten még nem bocsátott vala esőt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje; Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét. És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.”
 

Pára + por = sár. Ezért olvassuk Ézsaiás könyvében: 

Ézsaiás 64,7
„Most pedig, Uram, Atyánk vagy Te, mi sár vagyunk és Te a mi alkotónk, és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan.”
 

Ugyanez Jézusnál: 

János evangéliuma 9,1-6
„És a mint eltávozék, láta egy embert, a ki születésétől fogva vak vala. És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született? Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai. Nékem cselekednem kell annak dolgait, a ki elküldött engem, a míg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik. Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok. Ezeket mondván, a földre köpe, és az ő nyálából sárt csinála, és rákené a sarat a vak szemeire.”

 

Tehát teremtett, csakbúgy, mint az első emberpár esetében. Azután a „süketnéma démon elűzése”. Ezek a Messiási „jelek”, amik általa be lettek töltve, és ezekhez a Messiási próféciák, amik benne szintén és hiánytalanul beteltek. Ilyenek a törvény igaz módon való tanítása, ezen belül, és az Ézsaiás 42-nek megfelelően, a „vakok” szemeinek felnyitása, illetve annak második értelme. A szentírás vakoknak nevezi azokat, akik nem ismerik az igazságot. Sokan azt gondolják, hogy az igazság ismeretének a hiánya, máris az Isten átka. Nos, ez nem igaz! Isten igenis óvja őket a rendelt ideig. Ezért van meg a törvényben: 

5Móz 27,18
„Átkozott, a ki félrevezeti a vakot az úton! És mondja az egész nép: Ámen!”
 

És ezért mondja Yakov a levelében: 

Jakab levele 3,1
„Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen.”
 

Ugyanis a megtévesztés, tévútra vezetés, akkor is átkot von magára, ha valaki tudatlanságból állít hamis dolgot! Jézusról pedig így szól a prófécia: 

Ézsaiás könyve 42,1-16
„Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek. Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására. Így szól az Úr Isten, a ki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, a ki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak: Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává. Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket. Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak. A régiek ímé beteltek, és most újakat hirdetek, mielőtt meglennének, tudatom veletek. Énekeljetek az Úrnak új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azoknak lakói. Emeljék fel szavokat a puszta és annak városai, a faluk, a melyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kősziklák lakói, a hegyeknek tetejéről kiáltsanak. Adják az Úrnak a dicsőséget, és dicséretét hirdessék a szigetekben. Az Úr, mint egy hős kijő, és mint hadakozó felkölti haragját, kiált, sőt rivalg és ellenségein erőt vesz. Régtől fogva hallgattam, néma voltam, magamat megtartóztatám: most mint a szülő nő nyögök, lihegek és fúvok! Elpusztítok hegyeket és halmokat, és megszáraztom minden fűvöket, szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszáraztok. A vakokat oly úton vezetem, a melyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, a melyeket nem tudnak; előttök a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velök, és őket el nem hagyom.”
 

Na tehát ezekre hivatkozott Nikodemus, és ezek azok a jelek, amik Jézusról bizonyságot tesznek, ennek felismerésének fontosságáról Ő is beszélt: 

János evangéliuma 14,1-11
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek. És hogy hová megyek én, tudjátok; az útat is tudjátok. Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat? Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt. Monda néki Filep: Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nékünk! Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? a ki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem.”
 

A kiragadott igének köszönhetően, a 11-es versre utalnak sokan, és azt mondják: nem kell Jézust felismerni, mert jobb, ha el hisszük Neki, hogy Ő az, akinek állítja magát. Csakhogy ugyanez a Jézus mondta azt is: 

János evangéliuma 5,43
„Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok.”
 

Ez ugye történetesen, tökéletesen egybevág a Jn. 14,1-11-ig terjedő igeszakaszának mondanivalójával, miszerint: Jézust az Atyából (!) lehet, és főleg: kell (!!!) felismerni, mert így tesz Jézus bizonyságot az Atyáról, és ez által biztosítja, hogy mindenben az Atya dicsőíttessék! Haladjunk tovább a Jn. 3. fejezetében: 

János evangéliuma 3,11-13
„Bizony, bizony mondom néked, a mit tudunk, azt mondjuk, és a mit látunk, arról teszünk bizonyságot; és a mi bizonyságtételünket el nem fogadjátok. Ha a földiekről szóltam néktek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekről szólok néktek? És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, a ki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, a ki a mennyben van.”
 

Íme egy utalás... hova? Nos, ha meglátjuk, megértjük, hogy miért hívjuk Jézust az Isten igéjének. 

5Mózes 30,10-20
„Hogyha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, megtartván az ő parancsolatait és rendeléseit, a melyek meg vannak írva e törvénykönyvben, és ha teljes szívedből és teljes lelkedből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez. Mert e parancsolat, a melyet én e mai napon parancsolok néked, nem megfoghatatlan előtted; sem távol nincs tőled. Nem a mennyben van, hogy azt mondanád: Kicsoda hág fel érettünk a mennybe, hogy elhozza azt nékünk, és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sem a tengeren túl nincsen az, hogy azt mondanád: Kicsoda megy át érettünk a tengeren, hogy elhozza azt nékünk és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sőt felette közel van hozzád ez íge: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsed azt. Lám elődbe adtam ma néked az életet és a jót: a halált és a gonoszt. Mikor én azt parancsolom néked ma, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, hogy járj az ő útain, és tartsd meg az ő parancsolatait, rendeléseit és végzéseit, hogy élj és szaporodjál, és megáldjon téged az Úr, a te Istened a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt. Ha pedig elfordul a te szíved, és nem hallgatsz meg, sőt elhajolsz és idegen isteneket imádsz, és azoknak szolgálsz; Tudtotokra adom ma néktek, hogy bizony elvesztek: nem éltek sok ideig azon a földön, a melyre a Jordánon általkelvén, bemégy, hogy bírjad azt. Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod; Hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, és hogy hallgass az ő szavára, és ragaszkodjál hozzá; mert ő a te életed és a te életednek hosszúsága; hogy lakozzál azon a földön, a mely felől megesküdt az Úr a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nékik adja azt.”
 

Haladjunk, haladjunk… 

János evangéliuma 3,14-15
„És a miképen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen ő benne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen.”
 

Na, ezt az utalást aztán életbe vágóan fontos megérteni!!! Ha ez megvan, akkor ismeretre juthatunk, ha ezt nem értjük meg ezt, akkor van az az állapot, és ismeretlenség homálya, ami van! 

4Mózes 21,1-9
„Mikor pedig meghallotta a Kananeus, Arad királya, a ki lakozik vala dél felől, hogy jön Izráel a kémeknek útán: megütközék Izráellel, és foglyokat ejte közülök. Fogadást tőn azért Izráel az Úrnak, és monda: Ha valóban kezembe adod e népet, eltörlöm az ő városait. És meghallgatá az Úr Izráelnek szavát, és kézbe adá a Kananeust, és eltörlé őket, és azoknak városait. És nevezé azt a helyet Hormának. És elindulának a Hór hegyétől a veres tengerhez vivő úton, hogy megkerüljék Edom földét. És a népnek lelke megkeseredék útközben. És szóla a nép Isten ellen és Mózes ellen: Miért hoztatok fel minket Égyiptomból, hogy meghaljunk e pusztában? Mert nincsen kenyér, víz sincsen, és e hitvány eledelt útálja a mi lelkünk. Bocsáta azért az Úr a népre tüzes kígyókat, és megmardosák a népet, és sokan meghalának Izráel népéből. Akkor méne a nép Mózeshez, és mondának: Vétkeztünk, mert szólottunk az Úr ellen és te ellened; imádkozzál az Úrhoz, hogy vigye el rólunk a kígyókat. És imádkozék Mózes a népért. És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak tüzes kígyót, és tűzd fel azt póznára: és ha valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben maradjon. Csinála azért Mózes rézkígyót, és feltűzé azt póznára. És lőn, hogy ha a kígyó valakit megmar vala, és az feltekinte a rézkígyóra, életben marada.”
 

Elért sikerek, megélt Isteni csodák. Isten bizonyságot tett már rólunk, ne legyünk már mesügék! Minek ez az önsanyargatás? Miért ez az ájtatos élet? Hiszen Isten már mindent elénk tett! Hagyjatok már az igékkel, azok már lejárt lemez! Meg kell érteni, hogy Isten egyetlen vágya, hogy kiszolgálja a vágyainkat... és jöttek a tüzes kígyók, és osztották a fájdalmas halált. Ez, amiről most beszélünk, még nem a maiak története. Isten valamiért még vár, még tartóztatja magát, még tűr. A régiek, akár a maiak többsége, megelégelte az önmegtartóztató életmódot, az Isten igéjének követését, és fellázadtak Isten ellen, és azok ellen, akik az Isten rendeléseit emlegették. Mana = Isten igéje! 

5Mózes 8,3
„És megsanyargata téged, és megéheztete, azután pedig enned adá a mannát, a melyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, a mi az Úrnak szájából származik.”
 

A félelmes ítélettől, a lázadásuk következményeitől szerettek volna szabadulni, ezért fordultak Mózeshez. Nincs ebben sem változás, hiszen a bajban a lázadó, hamar megbánást tanúsít, csak hát színlelve. 

Ezekiél 33,23-33
„És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! azok, kik amaz elpusztított helyeket lakják Izráel földjén, ezt mondják, mondván: Egyetlen egy volt Ábrahám, mikor örökségül kapta a földet, mi pedig sokan vagyunk, nékünk a föld örökségül adatott. Ezokáért mondjad nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Véreset esztek, és szemeiteket bálványaitokra emelitek, és vért ontotok; és a földet örökségül kapnátok? Fegyveretekben bíztatok, útálatosságot cselekedtetek, és mindenitek az ő felebarátja feleségét megfertéztette; és a földet örökségül kapnátok? Ezt mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Élek én, hogy a kik az elpusztult helyeken vannak, fegyver miatt hullnak el; és a ki a mezőnek színén, azt a vadaknak adtam eledelül, és a kik az erősségekben és a barlangokban vannak, döghalállal halnak meg. És teszem a földet pusztaságok pusztaságává, s megszünik erősségének kevélysége, és puszták lesznek Izráel hegyei, mert nem lesz, a ki átmenjen rajtok. És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor a földet pusztaságok pusztaságává teszem mindenféle útálatosságukért, melyeket cselekedtek. És te, embernek fia, néped fiai beszélgetnek felőled a falak mellett s a házaknak ajtaiban; és egyik a másikkal szól, kiki az ő atyjafiával, mondván: Jertek, kérlek, és halljátok: micsoda beszéd az, amely az Úrtól jő ki? És eljőnek hozzád, a hogy a nép össze szokott jőni, s oda ülnek elődbe, mint az én népem, és hallgatják beszédidet, de nem cselekeszik, hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkokra, szívök pedig nyereség után jár. És ímé, te olyan vagy nékik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs; csak hallják beszédidet, de nem cselekszik azokat. De ha beteljesednek, mert ímé beteljesednek, megtudják, hogy próféta volt közöttök.”
 

Azért ez csak a „maiakra” igaz, mert az akkoriak... de nézzük csak: Izráél népe addigra elég nagy volt szám szerint, és mint ekkora nép, terjedelmes helyet is foglalt. Gondoljuk csak meg, hogy egy oly távolságot kellett legyőzniük, amekkora a kiindulási pont és az érckígyó közötti távolság volt. Ezen közben, lépten-nyomon kígyók marták őket. Le kellett győzniük a halálfélelmet, az emberi menekülési ösztönüket azért, hogy az érckígyóhoz eljuthassanak. Tudták, hogy: csak úgy van menekedés, ha az ösztöneiket, a szem előtt valókat, az érezhető dolgokat sutba vágják, és törekednek a menekedés helyére! És csak ott, és csak akkor van: szabadulás! Na ezért hívják Jézust szabadítónak, mert hatalma van megszabadítani abból, ami minden törvényszerűség szerint járna nekünk. De csak ott, és csak ezen cselekménysor által! Jézus mondja: 

Márk evangéliuma 8,35
„Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.”
 

Mi hát a hit? Hogyan definiálhatnánk ezt az egyszerűnek gondolt, ámde teljesen félreértett szót? Ehhez is „vissza” (!) kell nyúlnunk az „eredethez”! Nos, az eredet ezt a szót úgy definiálja: Emunah, azaz követés teljes engedelemben! Eszembe jut egy régi történet. Egy testvérem azt mondta nekem: „ma még a békesség idejét éljük, és a békesség és a béke szeretés jellemzi a hívők gyülekezeteit.” Azt mondtam neki: testvérem, próbáld csak meg az Isten tanítását követni, szemben az emberi rendelésekkel. Próbáld meg szó szerint értelmezni az Isten szavát, és meglátod, lesz bajod elég, a békeszerető gyülekezeti tagoktól. Megpróbálta. Azóta békességért könyörög az Istenhez. Volt egy másik testvér is, akivel ugyanezen beszélgetés hangzott el. Ő is megpróbálta, azután amikor meglátta, hogy mivé fajulnak a dolgok, kihátrált, és megalkudott, hogy ne legyen céltábla belőle. Jézus mondja: 

Lukács evangéliuma 18,7-8
„Hát az Isten nem áll-é bosszút az ő választottaiért, kik ő hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk? Mondom néktek, hogy bosszút áll értök hamar. Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?”