Kik vagyunk? Mi a célunk?

Megannyi keresztyén felekezetekből kovácsolt össze minket az Úr. Számunkra életbevágóan fontos az Isten igéje, és csakis ez által válhat valóra az igazi szeretet és az igazi egység. Megtalálhatsz bármikor minket a Fórumon írásban, hang általi beszélgetésekben a szerdai és a szombati közösségi összejöveteleken a Skype-on. Személyesen pedig a fórumozók találkozóján! Csatlakozz Te is a családias testvéri közösségünkhöz! Célunk Krisztus egyházának helyreállítása. Lerombolni a felekezetek közötti falakat, eltörölni az ellenségeskedést és helyreállítani a közös célt. Sokan többféle elhívást kaptunk erre különböző szolgálatokban. A cél a valódi ellenség ellen harcolni és nem a megváltott testvéreink ellen. Ideje mindenkinek felismernie, hogy az Isten igéje örök, és ez az a kőszikla, amelyre építkezve megmenekülhetünk. Éppen ezért az Isten igéjét kell olvasnunk, megélnünk és azt hirdetnünk. Megannyi felekezet és megannyi Jézus, és e zavarodott korban csakis Isten igéje lehet a segítségünkre ahhoz, hogy valós Istenképünk legyen az Atyáról, és a Fiáról, Jézusról.
 

Igében való egység vagy személyválogatás?

Az egységről már többször beszéltünk, tulajdonképpen valamennyi igehirdetés magában foglalja ezt a témát, de a mai napon egy kicsit terjedelmesebben fogunk beszélni róla. Az egységet, mint sok egyéb igei témát is, többféleképpen értelmeznek, minket viszont az az egység kell hogy érdekeljen, amit Isten megkövetel tőlünk. Ez az egység pedig nem más, mint az igében való egység. Sok egyéb egység létezik, szép számmal található a kereszténység berkein belül is, mint például a tanítók iránti hűség egysége, gyülekezet iránti odaszánás egysége, barátsággal ötvözött testvériség egysége, szolgálati területek egysége. Ezek jók és megtartandók, ámde van itt egy népszerű probléma, ami sok esetben büdössé teszi az egészet, ez pedig a személyválogatás.

A keresztények hatalmas része szenved ebben a kórban, csupán az érett, kipróbált, az Isten iránt való valódi tisztelettel folyamodó, és Isten igéje iránt hű ember teszi mérlegre önmagát, és még kevesebben ítélnek helyesen ezután! Nagy a humanizmus a mai kor egyházában, konkrétabb példával fogalmazva: „én is lopok, ezért nincs baj azzal, ha te is lopsz, hiszen Isten úgy is megbocsát, csak szeressük egymást”. Így mennek kéz a kézben a gyehennára, ahol sírás-rívás lesz, vagyis szenvedés, továbbá fogcsikorgatás, ami az Isten iránti ellenséges indulatot jelenti (merthogy nem oda fognak jutni, ahová készültek)…

Meddig mehetünk el a személyválogatásban, ha az ítéletet említjük? Mi a tűréshatár Isten szemében, amit még elnéz nekünk? A legtöbben a barátságnál már átlépik azt a bizonyos határt. Ismerik egymást hosszú idők óta, régen megtért, nem tudná elképzelni, hogy akár egy légynek is ártana, és ebben a megállapításban már borítékolja is az ártatlanságát. Vagy ott a szolgálók iránti vak odaadás, legyen az lelkipásztor, tanító vagy presbiter, az irántuk való hűség és odaadás következtében, minden cselekedetüket képesek a Szentírás által „igazolni” (belemagyarázni). De beszélhetünk a rokonokról is, a szülők, gyermekek, vér szerinti testvérek iránti szeretet ugyancsak képes görbíteni az élő Isten szavát. De mit mond minderről Isten? Mit gondoltok, mi lesz azzal, aki megveti az Ő igéjét azzal, hogy személyválogató és nem igazságosan ítél és cselekszik?

1Sámuel 15,23
„Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király.”

Ha megvetjük az Úr beszédét/igéjét, akkor mi is megvetésben részesülünk, és ha valaki komolyan gondolja az Istentől kapott elhívását, akkor annak ez a lehető legrosszabb, ami vele megtörténhet.

2Mózes 32,25-29
„És látván Mózes, hogy a nép megvadula, mert Áron megvadítá vala őket, ellenségeik csúfjára. Megálla Mózes a tábor kapujában, és monda: Aki az Úré, ide hozzám! és gyűlének ő hozzá mind a Lévi fiai. És szóla nékik: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, menjetek által és vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig, és kiki ölje meg az ő attyafiát, barátját és rokonságát. A Lévi fiai pedig a Mózes beszéde szerint cselekedének, és elhulla azon a napon a népből úgymint háromezer férfiú. És mondá Mózes: Ma szenteljétek kezeiteket az Úrnak, kiki az ő fia és attyafia ellen, hogy áldása szálljon ma reátok.”

A mai korban ezt el se tudnánk képzelni, a túlnyomó többség úgy jellemzi ezt, hogy: kegyetlenség. Más törvény szerint, ha a szülőknek engedetlen és kicsapongó életű gyermekük volt, akkor meg kellett ölniük őt:

5Mózes 21,18-21
„Ha valakinek pártütő és makacs fia van, aki az ő atyja szavára és anyja szavára nem hallgat, és ha megfenyítik, sem engedelmeskedik nékik: Az ilyet fogja meg az ő atyja és anyja, és vigyék azt az ő városának véneihez és az ő helységének kapujába, És ezt mondják a város véneinek: Ez a mi fiunk pártütő és makacs, nem hallgat a mi szónkra, tobzódó és részeges: Akkor az ő városának minden embere kövekkel kövezze meg azt, hogy meghaljon. Így tisztítsd ki közüled a gonoszt, és az egész Izráel hallja meg, és féljen!”

Ez még nagyobb kegyetlenségnek tűnik? Pedig Jézus sem hozott mást! Olvassuk el:

Máté evangéliuma 10,32-36
„Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt." "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, és így az embernek ellensége lesz a háza népe.

Akkor már értjük azt is, hogy Jézus miért utasította a tanítványait arra, hogy vegyenek kardot maguknak. Olvassuk el:

Lukács evangéliuma 22,36-38
„Majd ezt mondta nekik: "Most azonban, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyát is; és akinek nincs kardja, adja el felsőruháját, és vegyen. Mert mondom nektek, hogy be kell teljesednie rajtam annak, ami meg van írva: És a bűnösök közé sorolták. Mert ami felőlem elrendeltetett, az most beteljesedik." Erre így szóltak: "Uram, íme, van itt két kard." Ő pedig azt felelte: "Elég!"”

Ezt azért is a halála előtti éjszakán mondta Jézus, mert addig velük volt, Ő maga oltalmazta őket, a védelme alatt voltak, de immáron kinevelt tanítványokká lettek, tanuljanak meg az Isten igéjével bánni. A kard jelöli Istennek az igéjét. Nem nézhetjük senkinek sem a személyét, ha az Isten igéjéről van szó. Azaz inkább mindenki legyen halott, de Isten igéje maradjon élő. Akik Isten igéjének nem engedelmeskednek, azokat nevezi az Isten halottaknak. Ezért nekünk élőknek, mindazok halottak, akik Isten igéjének nem engedelmeskednek. Lehet az barát, testvér vagy bármely rokon. Ezért a halottak ne legyenek akadályai az Isten iránt való engedelmességünknek.

Mit gondoltok, ha a mai korban valaki elhagyná a családját Isten igéjéért, az milyen megbélyegzést kapna a hívőktől? Pedig a tanítványok ettől a ponttól kezdték elhívatásukat, innen kezdtek mindent! Elhagyták a munkájukat, azaz a megélhetési forrásukat, elhagyták feleségüket, gyermekeiket, és követték Jézust, azaz az Isten Igéjét! Nekünk mennyire van „kedvünk” követni Isten igéjét? Csak elméletben tartjuk meg, vagy gyakorlatba is öltjük?

Mivel a mai korban az a keresztény divat virágzik, miszerint aki hívővé lesz, annak nincsenek harcai, bármit is tesz minden meg van bocsátva neki, az ige iránti engedelmességet nem tartják fontosnak, akkor mégis hogyan lehetne őket ráébreszteni arra, hogy amit csinálnak, az bálványimádás? Hogyan értethetjük meg velük az Isten akaratát, a tökéletességre való törekvést?

Máté evangéliuma 7,1-5
„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek. Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van? Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!”

Ennek az általános gyakorlata az, hogy tartsuk meg a gerendát a szemünkben, és úgy éljünk egymás mellett. Pedig el kellene távolítani, hogy a testvéreink szeméből is eltávolíthassuk a szálkát. Hogy miért? Azért, mert erre kaptunk elhívást, hogy szeplőtlenek legyünk Isten előtt, ebben pedig segítenünk kellene egymást, nem pedig közös átok alá rekesztenünk magunkat azáltal, hogy a bűnben való élést megtűrjük.

Példabeszédek 27,17-19
„Miképpen egyik vassal a másikat élesítik, akképpen az ember élesíti az ő barátjának orcáját. Mint aki őrzi a fügét, eszik annak gyümölcséből, úgy aki az ő urára vigyáz, tiszteltetik. Mint a vízben egyik orca a másikat megmutatja, úgy egyik embernek szíve a másikat.”

Vajon miért a szemben levő gerendát és szálkát hozta példázatul Jézus? Talán csak szakmai példázat, mivel a nevelőapja is ács volt? Milyen az az ember, akinek szálka vagy gerenda van a szemében? Az az ember nem lát tisztán, nincs tiszta rálátása az Isten dolgaira. Akadályoztatva van a látása, a bűne, vagy a helytelen Istenismerete miatt. Ezért akik eltévelyedtek, azokat vezetni kell. Csakhogy sokan mondják azt vak létükre, hogy látnak, ezért gerendástul verembe esnek.

Valamiért sokan úgy gondolják, hogy velük kivételt tesz Isten, elnézi, ha bűnben élnek, ha a gonosz oldal fegyvereit használják. Pedig az ige nagyon sok helyen egyértelmű történeteket tár elénk, amelyben megbizonyosodhatunk arról, hogy nemcsak a hit nagy embereivel nem kivételezett Isten, hanem Isten saját magát is kötelezte a szavának megtartására. Mégis valamiért sokan azt gondolják, hogy ők kivételesek, különlegesek, és megtehetnek olyan dolgokat, amelyet maga az Isten sem tesz meg.

1Péter levele 2,1-5
„Levetvén azért minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irígykedést, és minden rágalmazást, Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek; Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr. Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz, Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.”

Élő kövek vagyunk, vagy lemetszett gallyak?