Jelek, csodák

2Mózes 4,1-31
„Felele Mózes és monda: De ők nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra, sőt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr. Az Úr pedig monda néki: Mi az a kezedben? S ő monda: Vessző. Vesd azt - úgymond - a földre. És veté azt a földre és lőn kígyóvá; és Mózes elfutamodék előle. Monda pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet és fogd meg a farkát! És kinyújtá kezét és megragadá azt, és vesszővé lőn az ő kezében. Hogy elhigyjék, hogy megjelent néked az Úr, az ő atyáik Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. És ismét monda néki az Úr: Nosza dugd kebeledbe a kezed; és kebelébe dugá kezét és kihúzá: ímé az ő keze poklos vala, olyan mint a hó. És monda: Dugd vissza kebeledbe a kezed: és visszadugá kezét kebelébe és kivevé azt kebeléből és ímé ismét olyanná lőn mint teste. És ha úgy lenne, hogy nem hisznek néked és nem hallgatnak az első jel szavára, majd hisznek a második jel szavának. És ha úgy lenne, hogy ennek a két jelnek sem hisznek és nem hallgatnak szavadra: akkor meríts vizet a folyóvízből és öntsd a szárazra, és a víz, a mit a folyóvízből merítettél, vérré lesz a szárazon. És monda Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesenszóló sem tegnaptól, sem tegnap előttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell. Ő pedig monda: Kérlek, Uram, csak küldd, a kit küldeni akarsz. És felgerjede az Úr haragja Mózes ellen és monda: Nemde atyádfia néked a Lévi nemzetségből való Áron? Tudom, hogy ő ékesenszóló és ímé ő ki is jő elődbe s mihelyt meglát, örvendezni fog az ő szívében. Beszélj azért vele, és add szájába a beszédeket, és én lészek a te száddal és az ő szájával és megtanítlak titeket arra, a mit cselekedjetek. És ő beszél majd helyetted a néphez és ő lesz néked száj gyanánt, te pedig leszesz néki Isten gyanánt. Ezt a vesszőt pedig vedd kezedbe, hogy véghez vidd vele ama jeleket. És méne Mózes és visszatére az ő ipához Jethróhoz és monda néki: Hadd menjek és térjek vissza az én atyámfiaihoz Égyiptomba, hogy meglássam, ha élnek-e még? És monda Jethró Mózesnek: Eredj el békességgel. Az Úr pedig monda Mózesnek Midiánban: Eredj, térj vissza Égyiptomba; mert meghaltak mindazok a férfiak, a kik téged halálra kerestek vala. És felvevé Mózes az ő feleségét és az ő fiait és felülteté őket a szamárra és visszatére Égyiptom földére. Az Isten vesszejét pedig kezébe vevé Mózes. És monda az Úr Mózesnek: Mikor elindulsz, hogy visszatérj Égyiptomba, meglásd, hogy mindazokat a csudákat véghez vidd a Faraó előtt, melyeket kezedbe adtam; én pedig megkeményítem az ő szívét, és nem bocsátja el a népet. Ezt mondd azért a Faraónak: Így szólt az Úr: Elsőszülött fiam az Izráel. Ha azt mondom néked: Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem és te vonakodol elbocsátani: ímé én megölöm a te elsőszülött fiadat. És lőn az úton, egy szálláson, eleibe álla az Úr és meg akarja vala őt ölni.De Czippora egy éles követ veve és lemetszé az ő fiának előbőrét és lába elé veté mondván: Bizony, vérjegyesem vagy te nékem! És békét hagya néki. Akkor monda: Vérjegyes a körűlmetélkedésért. Áronnak pedig monda az Úr: Eredj Mózes eleibe a pusztába! És elméne és találkozék vele az Isten hegyénél és megcsókolá őt. Mózes pedig elbeszélé Áronnak az Úr mindama szavait, melyekkel őt elküldötte vala és mindazokat a jeleket, melyeket reá bízott vala. És méne Mózes és Áron és egybegyűjték Izráel fiainak minden véneit. És elmondá Áron mindazokat a beszédeket, melyeket mondott vala az Úr Mózesnek és megcselekedé a jeleket a nép szemei előtt. És hitt a nép, és megértette, hogy meglátogatta az Úr Izráel fiait és megtekintette nyomorúságukat. És meghajták magokat és leborulának.”
 

Áldott testvérek, a Tóra e fejezete, mint bármely fejezete, oly mélységeket fed fel számunkra, hogy az hihetetlen. A mai alkalommal innen induljunk el, vizsgálódásainkban. Mindenekelőtt, vizsgáljuk meg azon jeleket, és jelentéseiket, melyekről azt gondolják sokan, hogy csupán jelek és csodák jelentés nélkül. 

„Felele Mózes és monda: De ők nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra, sőt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr. Az Úr pedig monda néki: Mi az a kezedben? S ő monda: Vessző. Vesd azt - úgymond - a földre. És veté azt a földre és lőn kígyóvá; és Mózes elfutamodék előle. Monda pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet és fogd meg a farkát! És kinyújtá kezét és megragadá azt, és vesszővé lőn az ő kezében.” 

Az Afrikában élő kígyó fajok, melyek Egyiptomban is fellelhetőek, azon túl, hogy mérges kígyók, csellel, alattomosan ejtik el áldozataikat. Vannak oly vipera fajták, melyek a sivatag homokjában rejtőzködnek és így várják áldozataikat, és vannak kobra fajták, melyek az este sötétjében osonnak a házakba, meleget keresve, és ágyaikban álmukban marják halálra az embert. Ezen kígyókról, ha mást nem is, de az mindenki által ismert tény, hogy ha mindenképpen meg kell fogni, nem szabad a farkánál, mert vissza marnak! A fej alatt kell megfogni, mert akkor nem tud marni. Az Örökkévaló azonban azt mondta Mósénak: 

„Nyújtsd ki kezedet és fogd meg a farkát!” 

És a történetből tudjuk, hogy ismét pálcává-bottá lett a kígyó, ahelyett hogy vissza mart volna. Jézus szavait idézzük fel erről: 

Márk evangéliuma 16,16-18
„A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik. Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.”
 

Ez eddig rendben is van, de mit jelent ez? Nos, az ezt megelőző fejezetben, azaz a 2Mózes 3-ban, az Örökkévaló az ő szabadításának igéit közli Mózessel. Majd jelül adja a kígyó esetét. Ennek jelentése pedig: ha valaki megveti az Úr szavát, az előtte földre hullt ige, mint átok kígyó formájában fog végezni a megvető személyével! Ézsaiásnál olvashatunk erről: 

Ézsaiás könyve 14,28-32
„A mely esztendőben meghalt Akház király, akkor lőn e jövendölés. Ne örvendj oly nagyon Filisztea, hogy eltört a téged verőnek vesszeje, mert a kígyó magvából baziliskus jő ki, a melytől szárnyas sárkány származik. És legelnek a szegényeknek elsőszülöttei, és a szűkölködők bátorsággal nyugosznak; és én kivesztem gyökeredet éhséggel, és maradékodat megölik. Jajgass kapu, kiálts város! remeg egész Filisztea, mivel füst jő észak felől; és nem marad el seregeiből egy sem! És mit felelnek a népek követei? Azt, hogy az Úr veté meg a Sion alapját, és abban bíznak népe szegényei.”
 

Ugye azt mondja: az Úr tette le Cion alapját. Nos, az erről szóló prófécia: 

Ézsaiás könyve 28,16-17
„Ezért így szól az Úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, a ki benne hisz, az nem fut! És a jogosságot mérőkötéllé tevém, és az igazságot színlelővé, és jég söpri el a hazugság oltalmát, és vizek ragadják el a rejteket.”
 

Cion jelentése: bástya, erősség! Nos, az Úr igéjéről van tehát szó! Erősség, vígasz, bátorítás azok számára, akik engedelemmel hallgatják, átok azok számára, akik megvetik! A kígyó azonban, amit Mózes második könyvében olvasunk vissza mart, éspedig úgy, ahogyan rendeltetett. Azokat marta meg, akik megvetették az Úr igéjét. 

4Mózes 21,5-9
„És szóla a nép Isten ellen és Mózes ellen: Miért hoztatok fel minket Égyiptomból, hogy meghaljunk e pusztában? Mert nincsen kenyér, víz sincsen, és e hitvány eledelt útálja a mi lelkünk. Bocsáta azért az Úr a népre tüzes kígyókat, és megmardosák a népet, és sokan meghalának Izráel népéből. Akkor méne a nép Mózeshez, és mondának: Vétkeztünk, mert szólottunk az Úr ellen és te ellened; imádkozzál az Úrhoz, hogy vigye el rólunk a kígyókat. És imádkozék Mózes a népért. És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak tüzes kígyót, és tűzd fel azt póznára: és ha valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben maradjon. Csinála azért Mózes rézkígyót, és feltűzé azt póznára. És lőn, hogy ha a kígyó valakit megmar vala, és az feltekinte a rézkígyóra, életben marada.”
 

Ugye ezek, akiket megmartak a kígyók, mind megvetették Isten igéjét, melyet az Úr Mózessel küldött. Jézus is azt mondta, csak azokra nem halálos, akik „hisznek” Mit is jelent a hit? Engedelemben való követés! Tehát Jézus által is helyben hagyott átok ez, hiszen az 5Mózes 30-ban leírtak róla szólnak! 

5Mózes 30,10-20
„Hogyha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, megtartván az ő parancsolatait és rendeléseit, a melyek meg vannak írva e törvénykönyvben, és ha teljes szívedből és teljes lelkedből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez. Mert e parancsolat, a melyet én e mai napon parancsolok néked, nem megfoghatatlan előtted; sem távol nincs tőled. Nem a mennyben van, hogy azt mondanád: Kicsoda hág fel érettünk a mennybe, hogy elhozza azt nékünk, és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sem a tengeren túl nincsen az, hogy azt mondanád: Kicsoda megy át érettünk a tengeren, hogy elhozza azt nékünk és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sőt felette közel van hozzád ez íge: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsed azt. Lám elődbe adtam ma néked az életet és a jót: a halált és a gonoszt. Mikor én azt parancsolom néked ma, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, hogy járj az ő útain, és tartsd meg az ő parancsolatait, rendeléseit és végzéseit, hogy élj és szaporodjál, és megáldjon téged az Úr, a te Istened a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt. Ha pedig elfordul a te szíved, és nem hallgatsz meg, sőt elhajolsz és idegen isteneket imádsz, és azoknak szolgálsz; Tudtotokra adom ma néktek, hogy bizony elvesztek: nem éltek sok ideig azon a földön, a melyre a Jordánon általkelvén, bemégy, hogy bírjad azt. Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod; Hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, és hogy hallgass az ő szavára, és ragaszkodjál hozzá; mert ő a te életed és a te életednek hosszúsága; hogy lakozzál azon a földön, a mely felől megesküdt az Úr a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nékik adja azt.”
 

A második jel a poklosság volt. 

2Mózes 4,6-8
„És ismét monda néki az Úr: Nosza dugd kebeledbe a kezed; és kebelébe dugá kezét és kihúzá: ímé az ő keze poklos vala, olyan mint a hó. És monda: Dugd vissza kebeledbe a kezed: és visszadugá kezét kebelébe és kivevé azt kebeléből és ímé ismét olyanná lőn mint teste. És ha úgy lenne, hogy nem hisznek néked és nem hallgatnak az első jel szavára, majd hisznek a második jel szavának.”
 

Hiszen a poklosság gyógyíthatatlan és halálos „betegség”. Érdekessége, hogy valójában nem ez visz halálba, hanem érzéketlenné teszi az embert, így az érzéketlenség miatt történő sérülések okozzák végül a halált! Ebből láthatjuk a poklosság (lepra) a testnek olyan, mint a bűn a léleknek. Érzéketlenné válás, amikor az ember már nem is fogja fel, hogy mily bűnöket követ el. A bűn zsoldja pedig a halál! Nos, a bűnt nem lehet lemosni, nem lehet megtisztítani a bűnöst. Erre kizárólag a Messiás képes, hiszen egy alapjában rossz életet csak az Isten újíthat meg! Az Örökkévaló mondja Mózesnek: 

2Mózes 4,10-16
„És monda Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesenszóló sem tegnaptól, sem tegnap előttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell. Ő pedig monda: Kérlek, Uram, csak küldd, a kit küldeni akarsz. És felgerjede az Úr haragja Mózes ellen és monda: Nemde atyádfia néked a Lévi nemzetségből való Áron? Tudom, hogy ő ékesenszóló és ímé ő ki is jő elődbe s mihelyt meglát, örvendezni fog az ő szívében. Beszélj azért vele, és add szájába a beszédeket, és én lészek a te száddal és az ő szájával és megtanítlak titeket arra, a mit cselekedjetek. És ő beszél majd helyetted a néphez és ő lesz néked száj gyanánt, te pedig leszesz neki Isten gyanánt.
 

A leprából, azaz a poklosságból megtisztultak számára azonban a későbbiekben adatott a törvény! (3Mózes 14) Ez pedig kimondja, akit az Úr ebből a gyógyíthatatlan kórból kigyógyított, (megtisztított, új életre szült) az tartozik, hogy a továbbiakban ne magának éljen, hanem annak, aki megmentette! Vagyis, pappá kell avatni azt, és élete hátra levő részét, papként élje le! Az Úr mondja: 

2Mózes 19,5-6
„Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyim az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép. Ezek azok az ígék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak.”
 

(Ezért és ezek alapján nevezzük Istent így: J.H.V.H. Mekkades, az Úr a mi megszentelőnk!) És erről, és ezért mondja Péter: 

1Péter levele 2,9
„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket...”
 

Tehát, mindezekből láthatjuk, hogy az Istennel való szövetség, az Istennel való kapcsolat, az Isten igéje által állhat fenn! Ezt tudták „valahonnan” Isráél fiai, ezért kérték az addig hiányzó kapcsot: 

5Mózes 26,15-19
„Tekints alá a te szentségednek lakóhelyéből a mennyekből, és áldd meg Izráelt, a te népedet, és a földet, a melyet nékünk adtál, a mint megesküdtél vala a mi atyáinknak, a tejjel és mézzel folyó földet. E mai napon az Úr, a te Istened parancsolja néked, hogy e rendelések és végzések szerint cselekedjél: tartsd meg azért és cselekedjed azokat teljes szívedből és teljes lelkedből! Azt kívántad ma kimondatni az Úrral, hogy Isteneddé lesz néked, hogy járhass az ő útain, megtudhassad az ő rendeléseit, parancsolatait és végzéseit, és engedhess az ő szavának; Az Úr pedig azt kívánja ma kimondatni veled, hogy az ő tulajdon népévé leszesz, a miképen szólott néked, és minden ő parancsolatát megtartod, Hogy feljebb valóvá tegyen téged minden nemzetnél, a melyeket teremtett, dícséretben, névben és dicsőségben, és hogy szent népévé lehess az Úrnak, a te Istenednek, a mint megmondta vala.
 

Honnan tudhatták ezek, hogy van egy hiányzó kapocs, ami Istenhez köt? Nos, nem nehéz ez a kérdés, mint ahogy a válasz sem az. 

1Mózes 15,8-17
„És monda: Uram Isten, miről tudhatom meg, hogy öröklöm azt? És felele néki: Hozz nékem egy három esztendős üszőt, egy három esztendős kecskét, és egy három esztendős kost, egy gerliczét és egy galambfiat. Elhozá azért mind ezeket, és kétfelé hasítá azokat, és mindeniknek fele részét a másik fele része átellenébe helyezteté; de a madarakat nem hasította vala kétfelé. És ragadozó madarak szállának e húsdarabokra, de Ábrám elűzi vala azokat. És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy setétség szálla ő reá. És monda az Úr Ábrámnak: Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annakutánna kijőnek nagy gazdagsággal. Te pedig elmégy a te atyáidhoz békességgel, eltemettetel jó vénségben. Csak a negyedik nemzedék tér meg ide; mert az Emoreusok gonoszsága még nem tölt be. És mikor a nap leméne és setétség lőn, ímé egy füstölgő kemencze, és tüzes fáklya, mely általmegyen vala a húsdarabok között.”
 

Nem Ávrám ment át a felvagdalt darabok között az Úrral. Akkor ki lehetett Ő? Nos, a prófétánál olvassuk: 

Ézsaiás könyve 62,1
„Sionért nem hallgatok és Jeruzsálemért nem nyugszom, míg földerül, mint fényesség az Ő igazsága, és szabadulása, mint a fáklya tündököl.”
 

Cion = erősség, bástya, Yerusálem = Istennel kötött béke megalapítása (a Béke városa) szabadulás = világosság, ismeret. Erről szintén olvashatunk utalásokban, a Messiási próféciákban: 

Ézsaiás könyve 42,6-7
„Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává. Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket...”
 

Ki tudhatja az igazságot, a hazugságban? Ki adhat világosságot, a sötétségben? Ki vezethet oly úton, amit nem ismerünk? Nos, ezt az Isten már előre jelezte számunkra: 

1Mózes 1,1-4
„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől...
 

Kezdetben tehát, van a sötétség. Ez nem múlt idő, ez van minden e földre született ember számára elsőként, hisz minden ember testileg, testinek születik, az igazságtól és Istentől elválasztva. Azután azt olvassuk: 

„És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.” 

Tehát, kell nekünk az Isten igéje! Mert az Isten igéje számunkra a fény, a világosság a sötétségben, az élet a halálban. A cél és értelem, az értelmetlen tudatlanságban. A harmadik meg nem értett, és méltánytalanul ismeretlenségben hagyott jel a vér volt, ugye? 

2Mózes 4,8-9
„És ha úgy lenne, hogy nem hisznek néked és nem hallgatnak az első jel szavára, majd hisznek a második jel szavának. És ha úgy lenne, hogy ennek a két jelnek sem hisznek és nem hallgatnak szavadra: akkor meríts vizet a folyóvízből és öntsd a szárazra, és a víz, a mit a folyóvízből merítettél, vérré lesz a szárazon.”
 

Az első roppant fontos dolog, hogy megérthessük, hogy ez első sorban mit jelent picit vissza kell olvasnunk az előzményeket: 

2Mózes 1,22
„Parancsola azért a Faraó minden ő népének, mondván: Minden fiút, a ki születik, vessetek a folyóvízbe, a leányt pedig hagyjátok mind életben.”
 

Tehát első sorban azt jelenti, ahogyan azt Mózes picit később meg is fogalmazza: 

5Mózes 32,43
„Ujjongjatok ti nemzetek, ő népe! Mert ő megtorolja az ő szolgáinak vérét, bosszút áll az ő ellenségein, földjének és népének megbocsát!”
 

Tehát egy figyelmeztetés, hogy Isten nem felejt, és bosszút áll az övéiért! De van tovább is, hiszen a vér az élet. (3Mózes 17,14.) Ez tehát egyben egy új életet is jelenti. És egy „aprócskának” tűnő érdekesség. Kikhez is szólt Mózes? Kiknek is adattak a jelek? A fáraónak, vagy a? Népnek! 

2Mózes 4,1
„Felele Mózes és monda: De ők nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra, sőt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr.”
 

Plusz, ugyanezen fejezet, 28-31-ig terjedő szaka, teljesen világosan elmondja, hogy végül is kikhez küldte Isten ezeket a jeleket és csodákat bizonyságul. Az előző fejezet vetíti előre a kérdést, mi van ha a nép, akik szabadítására küldetett Mózes, ha ők nem hisznek majd? Kikhez szól a tanítás? Kikért adattak a jelek? Egy király mondta, és szava ebben a tekintetben prófécia és magyarázat is volt: 

Ézsaiás könyve 38,1-22
„Azon napokban halálos betegségbe esék Ezékiás, és eljött hozzá Ésaiás Ámós fia, a próféta, és mondá néki: Ezt mondja az Úr: rendeld el házadat, mert meghalsz és meg nem gyógyulsz! És Ezékiás arczczal a falnak fordulván, könyörge az Úrnak, És monda: Oh Uram, emlékezzél meg arról, hogy én előtted jártam, igazságban és egész szívvel, és hogy a mi jó előtted, azt műveltem! és sírt Ezékiás keservesen. És lőn az Úr beszéde Ésaiáshoz, mondván: Menj el, és mondd Ezékiásnak: így szól az Úr, Dávidnak, atyádnak Istene: Hallottam imádságodat, láttam könyeidet, ímé, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok. És az assiriai király kezéből megszabadítlak téged és e várost; megoltalmazom e várost! Ez legyen jel néked az Úrtól, hogy teljesíti azt az Úr, a mit mondott: Ímé, visszatérítem az árnyékot, azokon a fokokon, a melyeken az Akház napóráján a nap már átvonult, tíz fokkal; és visszatért az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, a melyeken már átvonult. Ezékiásnak, Júda királyának följegyzése, mikor megbetegedett, és betegségéből fölgyógyult. Én azt mondám: hát napjaimnak nyugalmában kell alászállanom a sír kapuihoz, megfosztva többi éveimtől! Mondám: nem látom az Urat, az Urat az élők földében, nem szemlélek embert többé a nyugalom lakói közt. Porsátorom lerontatik, és elmegy tőlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltől estig végzesz velem! Reggelig nyugton vártam; mint oroszlán, úgy törte össze minden csontjaimat; reggeltől estig végzesz velem! Mint a fecske és a daru, sipogtam, nyögtem mint a galamb, szemeim a magasságba meredtek: Uram! erőszak rajtam, szabadíts meg! Mit mondjak? hogy szólott nékem és Ő azt meg is cselekedé! Nyugton élem le éveimet lelkem keserűsége után! Oh Uram! ezek által él minden! és ezekben van teljességgel lelkem élete. Te meggyógyítasz és éltetsz engemet! Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet! Mert nem a sír dicsőít Téged, és nem a halál magasztal Téged, hűségedre nem a sírverembe szállók várnak! Ki él, ki él, csak az dicsőít Téged, mint ma én! Az atya a fiaknak hirdeti hűségedet! Az Úr szabadított meg engemet; azért énekeljük énekimet éltünk minden napjaiban az Úrnak házában! Akkor mondá Ésaiás, hogy vegyenek egy fügekalácsot, és dörzsöljék rá a fekélyre, hogy meggyógyuljon. És mondá Ezékiás: Mi lesz a jele, hogy fölmegyek az Úr házába?
 

„Akkor mondá Ésaiás, hogy vegyenek egy fügekalácsot, és dörzsöljék rá a fekélyre, hogy meggyógyuljon.” 

Fekély? Nos, akkor lepra pusztított éppen.