Csak Manna

Csak Manna

5Mózes 8,1-3
„Mind azt a parancsolatot, amelyet én e mai napon parancsolok néked, tartsátok meg és teljesítsétek, hogy élhessetek és megsokasodhassatok, bemehessetek és bírhassátok a földet, amely felől megesküdött az Úr a ti atyáitoknak. És emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben; vajjon megtartod-é az ő parancsolatait vagy nem? És megsanyargata téged, és megéheztete, azután pedig enned adá a mannát, amelyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik.

Mindannyian jól ismerjük Izrael 40 éves pusztai vándorlásának történetét, mannát rendelt el nekik az Úr eledelül, mégpedig egyetlen eledelként. Amit feltétlen tudnunk kell a mannáról, hogy nem csupán ételként adatott, hanem jelül és tanítás céljából. Mint ahogyan a kezdő igénkben is olvastuk, a mannán keresztül tudatta Isten, hogy az ember mindazzal él, ami az Úrnak szájából származik, azaz: az Ő igéje által élünk!

A mannáról azt is tudjuk, hogy mindenkinek egyformán adatott, azaz függetlenül attól, hogy ki mennyit igyekezett szedni, többet vagy kevesebbet, végül ugyanannyija lett, mint másnak. Ez is tanít nekünk valamit, például egyenlőséget. Erről Pál is megemlékezik:

2Korintusi levél 8,7-15
„Azért, miképpen mindenben bővölködtök, hitben, beszédben, ismeretben és minden buzgóságban és hozzánk való szeretetben, úgy e jótéteményben is bővölködjetek. Nem parancsképpen mondom, hanem hogy a mások buzgósága által a ti szeretetetek valódiságát is kipróbáljam. Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. Tanácsot is adok e dologban; mert hasznos az néktek, akik nemcsak a cselekvést, hanem az akarást is elkezdtétek tavaly óta. Most hát a cselekvést is vigyétek végbe; hogy amiképpen az akarás készsége, azonképpen a végrehajtás is ahhoz képest legyen, amitek van. Mert ha a készség megvan, aszerint kedves az, amije kinek-kinek van, és nem aszerint, amije nincs. Mert nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, néktek pedig nyomorúságtok legyen, hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségtek pótolja amazoknak fogyatkozását; Hogy amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozástokat, hogy így egyenlőség legyen; Amint meg van írva: aki sokat szedett, nem volt többje; és aki keveset, nem volt kevesebbje.”

Az egyenlőséget több helyen is tanítja nekünk Isten, de most menjünk tovább a manna fonalán. Tanít még valamit, méghozzá azt, hogy amint a manna elérhető volt az egész közösségnek, úgy akképpen elérhető számunkra is Isten igéje. Keresni kell, fel kell szedni, és ami a legfontosabb: táplálkozni!

A mannáról tudjuk, hogy ha nem ették meg aznap, akkor másnapra megkukacosodott (kivéve Shabbat-on). Vajon miért rendelte így az Úr? Isten igéjében férgek? Ez is tanításként adatott. Ugyanis csak az férgesedett meg, amit nem ettek meg, ha megették, akkor nem volt, ami megkukacosodjon. Ez itt a lényeg!

1Sámuel 3,19
„Sámuel pedig fölnevekedék, és az Úr vala ő vele, és semmit az ő ígéiből a földre nem hagy vala esni.

Isten igéje nem tűr halasztást, máskülönben, ha az ige cselekvését elnapoljuk, akkor a férgek tanúskodni fognak ellenünk. Hányan fognak a gyehennára kerülni, mert csupán hallgatói voltak az igének! Őket ezek a férgek fogják emlékeztetni arra, hogy csak szemlélői voltak az igének:

Márk evangéliuma 9,43-48
„És ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre. Ahol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik. És ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre. Ahol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik. És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt: jobb néked félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára. Ahol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.”

Tudják, de nem teszik. Izrael tudomására lett hozva, hogy ne hagyjanak belőle másnapra, de mégis némelyek hagytak belőle (2Mózes 16,19-20)! Most is sokan olvassák Istennek az igéjét, azokban Isten kéréseit, tudják, de nem teszik. A férgek majd emlékeztetik azokat egy örökkévalóságon át, akiknek az Isten igéje nem áldássá, hanem átokká vált (5Mózes 11,26-32).

A mai anyag címe: „Csak Manna”, de tulajdonképpen más szavakkal ez: „Csak az Ige”. Ha csak az ige a mi vezetőnk, akit más néven úgy ismerünk, hogy: Jézus, akkor sosem fogunk letérni arról a keskeny útról, amely a szoros kapun át visz az üdvösségre (Mt. 7,14). Jézusban erő van, vagyis az igében erő van, és tudjátok azért is töltött el 40 napot a pusztában Jézus, hogy azzal egy tanítást adjon nekünk. Tudjuk Isten igéjéből, hogy mikor a kémek elmentek kikémlelni Kánaán földjét, akkor 40 napig voltak távol a kémek, majd visszatérve elbátortalanították a nép szívét azzal, hogy nem győzhetik le a benne lakó népet. Isten ezért a 40 napot 40 évnyi büntetésre váltotta:

4Mózes 14,32-35
„A ti holttesteitek azért a pusztában hullanak el. A ti fiaitok pedig, mint a pásztorok, bujdosnak e pusztában negyven esztendeig, és viselik a ti paráználkodásitoknak büntetését, míglen megemésztetnek a ti holttesteitek e pusztában. A napok száma szerint, amelyeken megkémleltétek a földet, (tudniillik negyven napon, egy-egy napért egy-egy esztendő), negyven esztendeig hordozzátok a ti hamisságotoknak büntetését, és megismeritek az én elfordulásomat. Én, az Úr, szólottam.”

Jézus 40 napig volt a pusztában, majd mikor megéhezett, eljött az Ördög, hogy megkísértse. Tanuljunk Jézustól, hogy miként verte vissza a kísértést:

Máté evangéliuma 4,1-11
„Akkor Jézus viteték a Lélektől a pusztába, hogy megkisértessék az ördögtől. És mikor negyven nap és negyven éjjel bőjtölt vala, végre megéhezék. És hozzámenvén a kisértő, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké. Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, amely Istennek szájából származik. Ekkor vivé őt az ördög a szent városba, és odahelyezé a templom tetejére. És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe. Monda néki Jézus: Viszont meg van írva: Ne kisértsd az Urat, a te Istenedet. Ismét vivé őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsőségét, És monda néki: Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. Ekkor elhagyá őt az ördög. És ímé angyalok jövének hozzá és szolgálnak vala néki.”

Amint látjuk, Jézus nem ment bele a részletekbe, azonnal az igével válaszolt, nem kezdte el magyarázni, hogy miért nem lenne jó, ha a Sátán beszéde szerint cselekedne. Emlékezzünk meg az első emberpár bukásáról, Éva beszélgetéséről a kígyóval:

1Mózes 3,1-5
„A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.”

Éva elkövetett egy végzetes hibát, magyarázni kezdett. Jézus ezt nem tette! Elég lett volna, ha Éva csupán annyit mond, hogy Isten azt mondta, hogy ne együnk! De kibővítette azzal, hogy mert különben meghalunk. Ezzel lehetőséget adott a kígyónak, hogy megingassa a döntésben! Így bukik el a mai kereszténység is! Nem kell megértenünk, nem kell megmagyaráznunk, hogy Isten miért tilt valamitől! Elég legyen nekünk annyi, hogy: NE! Hiszen az Istennek való engedelem a hitünk alapja. Az Ördög pedig kénytelen lesz továbbállni, mert nem a mi gondolatainkkal találja szembe magát, hanem az Istennel. Istennel pedig nem fog vitatkozni, bár a hívek ezt előszeretettel teszik.

{flike}

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Nyomtatás