Kik vagyunk? Mi a célunk?

Megannyi keresztyén felekezetekből kovácsolt össze minket az Úr. Számunkra életbevágóan fontos az Isten igéje, és csakis ez által válhat valóra az igazi szeretet és az igazi egység. Megtalálhatsz bármikor minket a Fórumon írásban, hang általi beszélgetésekben a szerdai és a szombati közösségi összejöveteleken a Skype-on. Személyesen pedig a fórumozók találkozóján! Csatlakozz Te is a családias testvéri közösségünkhöz! Célunk Krisztus egyházának helyreállítása. Lerombolni a felekezetek közötti falakat, eltörölni az ellenségeskedést és helyreállítani a közös célt. Sokan többféle elhívást kaptunk erre különböző szolgálatokban. A cél a valódi ellenség ellen harcolni és nem a megváltott testvéreink ellen. Ideje mindenkinek felismernie, hogy az Isten igéje örök, és ez az a kőszikla, amelyre építkezve megmenekülhetünk. Éppen ezért az Isten igéjét kell olvasnunk, megélnünk és azt hirdetnünk. Megannyi felekezet és megannyi Jézus, és e zavarodott korban csakis Isten igéje lehet a segítségünkre ahhoz, hogy valós Istenképünk legyen az Atyáról, és a Fiáról, Jézusról.
 

Öröm

Ez a téma is egy azok közül, amelyet igen félreértenek, kicsavarnak és tévesen tanítanak. Mert az Istentől adatott öröm nem összeegyeztethető a világ által nyújtott örömmel, mégis széles körben azt tanítják, hogy az Úr gondtalan és sikeres életet ad a követőinek, pedig ez nem igaz! Mégis sokan tanítják ezt, és a hallgatóságban egy helytelen istenkép alakul ki, majd ebből adódóan elkezdik vádolni Istent, vagy önmagukat, ha nem úgy alakul, ahogyan azt tanították nekik. Mennyi olyan történetet hallottam már, mikor a problémákban azt a következtetést vonták le a hívek, hogy Isten átka van rajtuk, vagy épp Istenen kérték számon, hogy miért kell az adott helyzeten átmenniük! Pedig a problémák arra adattak, hogy formálódjunk általa, a próbák és nehézségek következtében megtanuljunk kitartani Isten mellett. Kitartani Isten mellett pedig azt jelenti, hogy nem vétkezni ellene!

Jakab levele 1,2-4
„Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek, Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez. A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül.”

Mi lett volna, ha Pál és Szilász a börtönben a helyzetükre néztek volna és nem Istenre? Akkor nem úgy alakult volna a történet, ahogyan amúgy alakult! De mit is tettek a nehézség közepette? Dicsőítettek, és ennek gyümölcseként a rabok ott maradtak velük ahelyett, hogy elszöktek volna, a tömlöctartó, és az ő háza népe pedig megtértek!

Apostolok Csel. 16,23-32
„És miután sok ütést mértek rájok, tömlöcbe veték őket, megparancsolva a tömlöctartónak, hogy gondosan őrizze őket. Ki ilyen parancsolatot vévén, veté őket a belső tömlöcbe, és lábaikat kalodába szorítá. Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala őket. És hirtelen nagy földindulás lőn, úgyannyira, hogy megrendülének a tömlöc fundamentomai; és azonnal megnyílának az ajtók mind, és mindnyájoknak a bilincsei feloldódának. Fölserkenvén pedig a tömlöctartó, és látván, hogy nyitva vannak a tömlöcnek ajtai, kivonva fegyverét, meg akará magát ölni, azt gondolván, hogy elszöktek a foglyok. Pál azonban nagy fenszóval kiáltá, mondván: Semmi kárt ne tégy magadban; mert mindnyájan itt vagyunk! Az pedig világot kérve beugrott, és remegve borult Pál és Silás elé, És kihozván őket, monda: Uraim, mit kell nékem cselekednem, hogy idvezüljek? Azok pedig mondának: Higyj az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a te házadnépe! És hirdeték néki az Úrnak ígéjét, és mindazoknak, kik az ő házánál valának.”

Vagy ott vannak az apostolok, akik megverettetést állottak ki a hitükért, róluk mit is olvasunk?

Apostolok Csel. 5,27-42
„Előhozván pedig őket, állaták a tanács elé; és megkérdé őket a főpap, Mondván: Nem megparancsoltuk-é néktek parancsolattal, hogy ne tanítsatok ebben a névben? És ímé betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal, és mi reánk akarjátok hárítani annak az embernek vérét. Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek. A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek. Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát. És mi vagyunk néki bizonyságai ezen beszédek felől, és a Szent Lélek is, kit Isten adott azoknak, akik néki engednek. Azok pedig ezeket hallván, fogukat csikorgaták, és arról tanácskozának, hogy megölik őket. Felkelvén azonban a tanácsban egy farizeus, névszerint Gamáliel, az egész nép előtt tisztelt törvénytudó, parancsolá, hogy egy kis időre vezessék ki az apostolokat. És monda azoknak: Izráel férfiai, vigyázzatok magatokra ez emberekkel szemben, mit akartok cselekedni! Mert ez időnek előtte felkelt Theudás, azt mondván, hogy ő valaki, kihez mintegy négyszáz embernyi tömeg csatlakozott; ő megöletett, és mindnyájan, akik csak követték őt, eloszlottak és semmivé lettek. Ezután felkelt ama Galileus Júdás az összeírás idején, és sok népet maga után csábított: ez is elveszett; és mindazok, akik őt követték, szétszórattak. Mostanra nézve is mondom néktek, álljatok el ez emberektől, és hagyjatok békét nékik: mert ha emberektől van e tanács, vagy e dolog, semmivé lesz; Ha pedig Istentől van, ti fel nem bonthatjátok azt; nehogy esetleg Isten ellen harcolóknak is találtassatok. Engedének azért néki; és miután előszólították az apostolokat, megveretvén, megparancsolák, hogy a Jézus nevében ne szóljanak, és elbocsáták őket. Ők annakokáért örömmel menének el a tanács elől, hogy méltókká tétettek arra, hogy az ő nevéért gyalázattal illettessenek. És mindennap a templomban és házanként nem szűnnek vala meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust.”

Hogy mi volt az örömük gyökere? Az, hogy igazságtalanul szenvedhettek az igazságért! Ugyanis jól tudták, hogy jó úton járnak, a megverettetésük is ezt igazolta, hiszen Jézus ezt meg is mondta már nekik előzőleg:

Márk evangéliuma 13,9
„…Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert törvényszékeknek adnak át titeket, és gyülekezetekben vernek meg titeket, és helytartók és királyok elé állítanak én érettem, bizonyságul ő nékik.”

Mert ha jogosan kapunk büntetést, akkor annak semmi haszna. De hogyha igazságtalanul, akkor tudjuk, hogy Isten majd kárpótol a sérelem miatt.

1Péter levele 2,19-25
„Mert az kedves dolog, ha valaki Istenről való meggyőződéséért tűr keserűségeket, méltatlanul szenvedvén. Mert micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arcul veretve tűrtök? de ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök, ez kedves dolog Istennél. Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek: Aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott: Aki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre: Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg. Mert olyanok valátok, mint tévelygő juhok; de most megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához.”

Akik elhatározták, hogy életük árán is kitartanak Isten mellett, azokat Isten megpróbálja, a saját képmására formálja őket. Akiket tehát ily módon Isten kiválaszt, azoknak próbatétel lesz az egész életük. Akik pedig inkább választják az élvezeteket, azok ezen a világon kapják meg az osztályrészüket, de a jövendő világban pedig kárhozatra lesznek ítélve.

Izsáknak bár elsőszülöttje volt Ézsau, mégis Jákób lett az Isten áldásának az örököse. Milyen élete is volt Jákóbnak?  

1Mózes 47,7-10
„Bevivé József Jákóbot is az ő atyját, és állítá őt a Faraó elé. És köszönté Jákób a Faraót. És monda a Faraó Jákóbnak: Hány esztendős vagy? Monda pedig Jákób a Faraónak: Az én bujdosásom esztendeinek napjai száz harminc esztendő; kevesek és nyomorúságosak voltak az én életem esztendeinek napjai, és nem érték el az én atyáim élete esztendeinek napjait, ameddig ők bujdostak. És megáldá Jákób a Faraót, és kiméne a Faraó elől.”

Nem tűnik örvendetesnek igaz? Mégis Jákób ilyen életet kapott Istentől, mégpedig azért, mert a nyomorúságon keresztül formálta őt a saját képmására. Ézsaunak pedig másképpen alakult az élete, pedig ő megvetette Istent, a mának élt, ahogyan ezt meg is mondta:

1Mózes 25,29-34
„Jákób egyszer valami főzeléket főze, és Ézsaú megjövén elfáradva a mezőről, Monda Ézsaú Jákóbnak: Engedd, hogy ehessem a veres ételből, mert fáradt vagyok. Ezért nevezék nevét Edomnak. Jákób pedig monda: Add el hát nékem azonnal a te elsőszülöttségedet. És monda Ézsaú; Ímé én halni járok, mire való hát nékem az én elsőszülöttségem? És monda Jákób: Esküdjél meg hát nékem azonnal, és megesküvék néki és eladá az ő elsőszülöttségét Jákóbnak. S akkor Jákób ada Ézsaúnak kenyeret, és főtt lencsét, és evék és ivék, és felkele és elméne. Így veté meg Ézsaú az elsőszülöttséget.”

Így vetette meg az elsőszülöttségi jogát, amihez járt az áldás is. Ezért nem csak az elsőszülöttségi jogot vetette meg, hanem azzal egyetemben az Istent is, akitől az áldás jön. Végül mi lett Ézsau és Jákób, azaz Izrael sorsa? Ézsau már régen megkapta a földet Istentől, mikor még Izrael népe a pusztában bolyongott:

5Mózes 2,1-8
„Annakutána megfordulánk, és indulánk a pusztába a Veres tenger felé, amiképpen szólott vala nékem az Úr, és kerülgettük a Szeir hegyét sok ideig. De szóla az Úr nékem, mondván: Elég már e hegyet kerülgetnetek, forduljatok észak felé. Parancsolj azért a népnek, mondván: Mikor általmentek a ti atyátokfiainak, az Ézsaú fiainak határán, akik Szeirben lakoznak: jóllehet félnek tőletek, mindazáltal igen vigyázzatok! Ne ingereljétek őket, mert nem adok az ő földjükből néktek egy talpalatnyit sem; mert Ézsaúnak adtam a Szeir hegyét örökségül. Pénzen vásároljatok tőlük enni valót, hogy egyetek, és vizet is pénzen vegyetek tőlük, hogy igyatok, Mert az Úr, a te Istened megáldott téged a te kezednek minden munkájában; tudja, hogy e nagy pusztaságon jársz; immár negyven esztendeje veled van az Úr, a te Istened; nem szűkölködtél semmiben. És általmenénk a mi atyánkfiai között, az Ézsaú fiai között, akik lakoznak vala Szeirben, a síkság útján Eláthtól és Écjon-Gebertől fogva. Azután megfordulánk és általmenénk a Moáb pusztájának útjára.”

Ézsau népét, az edomitákat nem küldte el Egyiptomba, nem próbálta és sanyargatta őket 40 évig a pusztában. Ez kell a mai kereszténységnek is, megkapni azt amit akarnak, a próbatételekről, nehézségekről pedig hallani se akarnak. Megkapják amit akarnak, de ennyit és nem többet! Így válnak sokan fattyakká.

Zsidó levél 12,1-11
„Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült. Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván. Mert még végig nem állottatok ellent, tusakodván a bűn ellen. És elfeledkeztetek-é az intésről, amely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged; Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad. Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, akit meg nem fenyít az apa? Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak. Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-é a lelkek Atyjának, és élünk! Mert ám azok kevés ideig, tetszésök szerint fenyítettek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk. Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak.”