Kik vagyunk? Mi a célunk?

Megannyi keresztyén felekezetekből kovácsolt össze minket az Úr. Számunkra életbevágóan fontos az Isten igéje, és csakis ez által válhat valóra az igazi szeretet és az igazi egység. Megtalálhatsz bármikor minket a Fórumon írásban, hang általi beszélgetésekben a szerdai és a szombati közösségi összejöveteleken a Skype-on. Személyesen pedig a fórumozók találkozóján! Csatlakozz Te is a családias testvéri közösségünkhöz! Célunk Krisztus egyházának helyreállítása. Lerombolni a felekezetek közötti falakat, eltörölni az ellenségeskedést és helyreállítani a közös célt. Sokan többféle elhívást kaptunk erre különböző szolgálatokban. A cél a valódi ellenség ellen harcolni és nem a megváltott testvéreink ellen. Ideje mindenkinek felismernie, hogy az Isten igéje örök, és ez az a kőszikla, amelyre építkezve megmenekülhetünk. Éppen ezért az Isten igéjét kell olvasnunk, megélnünk és azt hirdetnünk. Megannyi felekezet és megannyi Jézus, és e zavarodott korban csakis Isten igéje lehet a segítségünkre ahhoz, hogy valós Istenképünk legyen az Atyáról, és a Fiáról, Jézusról.
 

A biztos siker záloga

Példabeszédek 4,1-27
„Halljátok meg, fiaim, atyátok erkölcsi tanítását, és figyelmezzetek az értelemnek megtudására. Mert jó tanulságot adok néktek; az én tudományomat el ne hagyjátok. Mert én atyámnak fia voltam, gyenge és egyetlenegy az én anyám előtt. Tehát tanított engem, és mondá nékem: tartsa meg az én beszédemet a te elméd, hogy megtartván az én parancsolatimat, élj; Szerezz bölcseséget, szerezz eszességet; ne felejtkezzél el, se el ne hajolj az én számnak beszéditől. Ne hagyd el azt, és megtart téged; szeresd azt, és megőriz téged. A bölcseség kezdete ez: szerezz bölcseséget, és minden keresményedből szerezz értelmet. Magasztald fel azt, és felmagasztal téged; tiszteltté tesz téged, ha hozzád öleled azt. Ád a te fejednek kedvességnek koszorúját; igen szép ékes koronát ád néked. Hallgasd, fiam, és vedd be az én beszédimet; így sokasulnak meg néked a te életednek esztendei. Bölcseségnek útára tanítottalak téged, vezettelek téged az igazságnak ösvényin. Mikor jársz, semmi nem szorítja meg a te járásodat; és ha futsz, nem ütközöl meg. Ragaszkodjál az erkölcsi tanításhoz, ne hagyd el; őrizd meg azt, mert az a te életed. A hitetleneknek útjára ne menj, se ne járj a gonoszok ösvényén. Hagyd el, át ne menj rajta; térj el tőle, és menj tovább. Mert nem alhatnak azok, ha gonoszt nem cselekesznek: és kimegy szemükből az álom, ha mást romlásra nem juttatnak. Mert az istentelenségnek étkét eszik, és az erőszaktételnek borát iszszák. Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig. Az istentelenek útja pedig olyan, mint a homály, nem tudják miben ütköznek meg. Fiam, az én szavaimra figyelmezz, az én beszédimre hajtsad füledet. Ne távozzanak el a te szemeidtől, tartsd meg ezeket a te elmédben. Mert életök ezek azoknak, a kik megnyerik, és egész testöknek egészség. Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet. Vesd el tőled a száj hamisságát, és az ajkak álnokságát távoztasd el magadtól. A te szemeid előre nézzenek, és szemöldökid egyenest magad elé irányuljanak. Egyengesd el lábaid ösvényit, s minden te útaid állhatatosak legyenek. Ne térj jobbra, se balra, fordítsd el a te lábadat a gonosztól.”
 

Áldott testvérek. A mai alkalmunk irányadóigéje ez legyen, és lássuk, mily mélységeket rejtenek magukban ezek a sorok, melyek hasonlóan a Szenttan többi írásához méltánytalanul sekélyes értelmet nyertek, a felületes olvasás miatt. Ugye tehát ezen írás, a bölcs Salamontól származik, és természetesen róla is szól. De biztos ez? Kezdjük az elején: 

Példabeszédek 4,1-3
„Halljátok meg, fiaim, atyátok erkölcsi tanítását, és figyelmezzetek az értelemnek megtudására. Mert jó tanulságot adok néktek; az én tudományomat el ne hagyjátok. Mert én atyámnak fia voltam, gyenge és egyetlenegy az én anyám előtt...”
 

Elsőként kezdjük is egy apró pontosítással, erre a fordítás okozta félreértés miatt van szükség! A tanach-ban az első vers így szól: „Halljátok fiúk (fiak) az Atya oktatását s figyeljetek, hogy megösmerjétek az értelmességet...” így azért más egy picit ugye? Tehát nem Salamon szól a gyermekeihez, hanem? És innentől kezdve, azonnal Jézusra gondolhatnánk, ahogy magáról tesz bizonyságot az Atyára hivatkozva. Csak a hármas vers ne zavarna meg bennünket. 

„Mert én atyámnak fia voltam, gyenge és egyetlenegy az én anyám előtt...” 

Nézzük az eredeti írást, hátha itt is pusztán a fordítás tompítja a látásunkat. „Mert fia voltam Atyámnak- gyöngéd és egyetlen az anyám előtt.” De ha Jézusról van szó, neki ki az anyja? Jézus mondja ezt meg nekünk: 

Máté evangéliuma 12,46-50
„Mikor pedig még szóla a sokaságnak, ímé az ő anyja és az ő testvérei állanak vala odakünn, akarván ő vele szólni. És monda néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid odakünn állanak, és szólni akarnak veled. Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És kinyujtván kezét az ő tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim! Mert a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám.”
 

Hogy miért nevezi ezeket így? Nos, mert hiszen tudjuk is, a Messiás önmagát az ember fiának is nevezi: 

Máté evangéliuma 13,36-43
„Ekkor elbocsátván a sokaságot, beméne Jézus a házba. És az ő tanítványai hozzámenének, mondván: Magyarázd meg nékünk a szántóföld konkolyáról való példázatot. Ő pedig felelvén monda nékik: A ki a jó magot veti, az az embernek Fia; A szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai. Az ellenség pedig, a ki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok. A miképen azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik: akképen lesz a világnak végén. Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, a kik gonoszságot cselekesznek, És bevetik őket a tüzes kemenczébe: ott lészen sírás és fogcsikorgatás. Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjoknak országában. A kinek van füle a hallásra, hallja.”
 

De nem férfi magvából született, hanem az asszony magvából, a Szentlélek által. Így születhetett romlatlannak, mert így nem örökölte a romlott, Ádámi természetet. Visszatérve a Példabeszédekhez innentől már tisztán látjuk is, hogy az Isten Igéjétől való vezettetésről és annak áldásairól van szó: 

Példabeszédek 4,4-9
„Tehát tanított engem, és mondá nékem: tartsa meg az én beszédemet a te elméd, hogy megtartván az én parancsolatimat, élj; Szerezz bölcseséget, szerezz eszességet; ne felejtkezzél el, se el ne hajolj az én számnak beszéditől. Ne hagyd el azt, és megtart téged; szeresd azt, és megőriz téged. A bölcseség kezdete ez: szerezz bölcseséget, és minden keresményedből szerezz értelmet. Magasztald fel azt, és felmagasztal téged; tiszteltté tesz téged, ha hozzád öleled azt. Ád a te fejednek kedvességnek koszorúját; igen szép ékes koronát ád néked...”
 

A 6-os versen megéri hosszan merengeni. A 9-es vers, pedig maga az írástörténelem, hiszen oly mélyre nyúlik vissza, annyi titkot rejt magában. Tudom, hogy beszéltünk már erről, de talán megéri újra beszélni róla: 

„Ád a te fejednek kedvességnek koszorúját; igen szép ékes koronát ád néked...” 

Haladjunk visszafelé az írásokban, megértsük ennek nagyságát, mélységét, és eredetét. Erről a koronáról/koszorúról beszél természetesen Pál is: 

2Timóteus 4,1-8
„Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, a ki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában. Hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással. Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök; És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak. De te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangyélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd. Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott. Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését.”
 

Igazság koronája/koszorúja tehát ugyebár. Valójában ugyanerről szól a Példabeszédek 4,9-is, pláne ha tudjuk, hogy az Isten igéje az igazság, és az az szerint való járás, a megigazulás. Valójában erről szól a Példabeszédek 4,18 amikor is azt mondja: „az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig.” A dél, a nap csúcspontja. De talán a legfontosabb ebben a tekintetben, hogy délben nincs árnyék, hiszen a nap pontosan középen áll! Tehát ebben a tekintetben a dél, azt jelenti: a megigazulás valahonnan kivezet, és elvezet arra a pontra, ahol már nem vetünk árnyékot, azaz a tökéletességre! És erről számol be az Ézsaiás 55 is, miszerint: 

Ézsaiás könyve 55,1-13
„Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet. Miért adtok pénzt azért, a mi nem kenyér, és gyűjtött kincseteket azért, a mi meg nem elégíthet? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben. Hajtsátok ide füleiteket és jertek hozzám; hallgassatok, hogy éljen lelketek, és szerzek veletek örök szövetséget, Dávid iránt való változhatatlan kegyelmességem szerint. Ímé, bizonyságul adtam őt a népeknek, fejedelmül és parancsolóul népeknek. Ímé, nem ismert népet hívsz elő, és a nép, a mely téged nem ismert, hozzád siet az Úrért, Istenedért és Izráel Szentjéért, hogy téged megdicsőített. Keressétek az Urat, a míg megtalálható, hívjátok őt segítségül, a míg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban. Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál! Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem. Mert örömmel jöttök ki, és békességben vezéreltettek; a hegyek és halmok ujjongva énekelnek ti előttetek, és a mező minden fái tapsolnak. A tövis helyén cziprus nevekedik, és bogács helyett mirtus nevekedik, és lesz ez az Úrnak dicsőségül és örök jegyül, a mely el nem töröltetik.”
 

„Keressétek az Urat, a míg megtalálható, hívjátok őt segítségül, a míg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban.” 

Nos, igen. Keresni, amíg elérhető, ugyanis tudjuk, hogy nem lesz mindig az! 

Ámos könyve 8,11-12
„Ímé, napok jőnek, azt mondja az Úr Isten, és éhséget bocsátok e földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után. És vándorolni fognak tengertől tengerig és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Úrnak beszédét, de nem találják meg.”
 

Ez az az idő, amiről Pál is prófétált: 

2Thesszalonikai levél 2,1-12
„Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve, Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát. Nem emlékeztek-é, hogy megmondtam néktek ezeket, a mikor még ti nálatok valék? És most tudjátok, mi tartja vissza, a miért csak a maga idejében fog az megjelenni. Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, a ki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével; A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, a kik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre. És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak; Hogy kárhoztattassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.”
 

Az Isten igéje az igazság! (Jn.17,17) Az igazság, szabadságra vezeti azokat, akik követik őt, Messiást, Krisztust. Ami ellene mond az Istennek az a hazugság. Bűn, törvény taposó, vagyis Antikrisztus. Amikor beteljesedik az Ámosi prófécia, akkor tehát nem az igazságot fogják hirdetni és hallgatni, hanem a hazugságot, hamisított igét, és mivel azt hirdetik, azt is fogják követni sokan. Ekkor kerül a hazugság hatalomra azokban, akik elvileg az Isten követésére adták volna magukat. Mivelhogy Pál megmondta: 

1Korintusi levél 3,16
„Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.”
 

Ez valójában az a bizonyos harmadik templom, aminek felépülését várják sokan, pedig ezt Jézus már több mint kétezer éve felépítette. Amikor a hívő ember szívében a hazugság ver tanyát, akkor tehát beült az Antikrisztus az Isten templomába, Istenként mutogatván magát. Ezért mondja a Példabeszédek: 

Példabeszédek 4,23
„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.”
 

Mit fogadsz el? Mit engedsz a szívedbe? Mi van a szívedben? Isten igéje, vagy valami egyéb? Mert akik és főleg az újszövetség idejében vannak, azokra jellemző: 

Ezékiel könyve 36,23-28
„És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertéztetett a pogányok között, melyet ti fertéztettetek meg köztök; és megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ezt mondja az Úr Isten, mikor megszentelem magamat rajtatok az ő szemök láttára. És fölveszlek titeket a pogányok közül, s egybegyűjtelek titeket minden tartományból, és beviszlek titeket a ti földetekre. És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságtoktól és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket. És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek. És laktok azon a földön, melyet adtam atyáitoknak, és lesztek nékem népem s én leszek néktek Istenetek.”
 

Ugyanerről ad bizonyságot, a Jeremiás 31,31-38ig. De most még picit térjünk vissza a koszorú/korona kérdéshez: 

„Ád a te fejednek kedvességnek koszorúját; igen szép ékes koronát ád néked.” 

Ugye Pálon át eljutottunk az Ézsaiás 55-ig, és azt olvassuk végezetül: 

Ézsaiás könyve 55,13
„A tövis helyén cziprus nevekedik, és bogács helyett mirtus nevekedik, és lesz ez az Úrnak dicsőségül és örök jegyül, a mely el nem töröltetik.”
 

Tövis helyén, bogács helyén. Lássuk csak e dolgok eredetét: 

1Mózes 3,17-19
„Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek fűvét. Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.”
 

Mivel az ember elhagyta az Istennek való engedelmességet, ezért átok alá lett rekesztve. Ádám = földi, földből vétetett, ember. Föld = Ádámá. Amikor az Örökkévaló átok alá rekesztette a földet, akkor az is átok alá lett rekesztve, ami abból lett. Az ember életében a bűn tehát pontosan olyan, mint a föld értelmében a gaz. A gazért nem kell dolgozni, az jön, csak úgy magánszorgalomból, ugyanígy az ember életében a bűn is. Ám amikor az ember az Isten igéje által visszatér az Istennek való engedelemhez, akkor az átok helyett áldás következik, éspedig így: tövis helyén cziprus. A cziprus az egyik legnemesebb, legtartósabb fa, és nem véletlenül, ezen fa volt a béjt hamikdásh berendezéseinek anyaga is. Bogács helyén mirtus. Nos, legyen elég erről annyi, hogy a mirtus, a győzelmi koszorú anyaga. És az Ézsaiás 55, így végződik: 

„...és lesz ez az Úrnak dicsőségül és örök jegyül, a mely el nem töröltetik.” 

Ugyanis az örökkévalóságban semmi tisztátalanság nem lesz! 

Jelenések könyve 21,27
„És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem a ki útálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak a kik beírattak az élet könyvébe, a mely a Bárányé.”
 

Na, akkor haladjunk tovább: 

Példabeszédek 4,10-27
„Hallgasd, fiam, és vedd be az én beszédimet; így sokasulnak meg néked a te életednek esztendei. Bölcseségnek útára tanítottalak téged, vezettelek téged az igazságnak ösvényin. Mikor jársz, semmi nem szorítja meg a te járásodat; és ha futsz, nem ütközöl meg. Ragaszkodjál az erkölcsi tanításhoz, ne hagyd el; őrizd meg azt, mert az a te életed. A hitetleneknek útjára ne menj, se ne járj a gonoszok ösvényén. Hagyd el, át ne menj rajta; térj el tőle, és menj tovább. Mert nem alhatnak azok, ha gonoszt nem cselekesznek: és kimegy szemükből az álom, ha mást romlásra nem juttatnak. Mert az istentelenségnek étkét eszik, és az erőszaktételnek borát iszszák. Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig. Az istentelenek útja pedig olyan, mint a homály, nem tudják miben ütköznek meg. Fiam, az én szavaimra figyelmezz, az én beszédimre hajtsad füledet. Ne távozzanak el a te szemeidtől, tartsd meg ezeket a te elmédben. Mert életök ezek azoknak, a kik megnyerik, és egész testöknek egészség. Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet. Vesd el tőled a száj hamisságát, és az ajkak álnokságát távoztasd el magadtól. A te szemeid előre nézzenek, és szemöldökid egyenest magad elé irányuljanak. Egyengesd el lábaid ösvényit, s minden te útaid állhatatosak legyenek. Ne térj jobbra, se balra, fordítsd el a te lábadat a gonosztól.”
 

„Mikor jársz, semmi nem szorítja meg a te járásodat; és ha futsz, nem ütközöl meg. Ragaszkodjál az erkölcsi tanításhoz, ne hagyd el; őrizd meg azt, mert az a te életed.” 

Hányszor hallottam azt a mondatot hívőktől is: „pedig jót akartam, és ez lett belőle...” Ez akkor van, mikor az ember bizonyos dolgokban, saját szándék által, vagy emberileg próbál jót tenni. Jézus mondja: 

János evangéliuma 15,4-5
„Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképen ti sem, hanemha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.”
 

Ugyanis ha az ige követői vagyunk, akkor nem szaladhatunk a vezetőnk elé. Viszont ha Őt követjük, akkor minden rendben lesz! Most nézzük a következőt: 

„Ragaszkodjál az erkölcsi tanításhoz, ne hagyd el; őrizd meg azt, mert az a te életed.” 

Lássunk szintén a bölcs által egy félelmes mondást, ami arról szól, mekkora bajba kerülhetünk a figyelmetlenségünk okán. 

Prédikátor 10,1-5
„Mikor a fejedelemnek haragja felgerjed te ellened, a te helyedet el ne hagyjad; mert a szelídség nagy bűnöket lecsendesít. Van egy gonosz, a melyet láttam a nap alatt, mintha tévedés volna, a mely a fejedelemtől származik. Hogy a bolondság nagy méltóságra helyeztetett, a gazdagok pedig alacsony sorsban ülnek. Láttam, hogy a szolgák lovakon ültek; a fejedelmek pedig gyalog mentek a földön, mint a szolgák. A ki vermet ás, abba beesik; és a ki a gyepűt elhányja, megmarja azt a kígyó.”
 

Elsőként nézzük a szándékosok dolgát: 

„Van egy gonosz, a melyet láttam a nap alatt, mintha tévedés volna, a mely a fejedelemtől származik. Hogy a bolondság nagy méltóságra helyeztetett, a gazdagok pedig alacsony sorsban ülnek. Láttam, hogy a szolgák lovakon ültek; a fejedelmek pedig gyalog mentek a földön, mint a szolgák.” 

Nos, ide most beilleszthetnénk a 73as zsoltárt, mely pont erről szól. De röviden csak az érintett részt nézzük: 

Zsoltárok 73,1-20
„Aszáf zsoltára. Bizony jó Izráelhez az Isten, azokhoz, a kik tiszta szívűek. De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak. Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét. Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az ő erejök állandó. A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak. Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erőszak borítja őket. A kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik, elméjök gondolatjai csaponganak. Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással. Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet. Azért fordul az ő népe ide, hogy tele pohár vizet szürcsölnek; És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem? Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyűjtenek! Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet; Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel! Ha azt mondom: Ilyen módon szólok: Ímé, a te fiaid nemzedékét árulom el. Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben. Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát. Bizony síkos földön helyezted el őket; pusztaságokra vetetted ki őket. Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől. Mint álmot, ha felserkenünk: te Uram, ha felserkensz, úgy veted meg képöket...”
 

Ez tehát azokra vonatkozik, akik szándékosan ellenkeznek az Istennel, és gazdagságot, örökséget gyűjtenek ott, ami számunkra csak átmeneti hely. Következő azonban nagyon félelmes rész: 

Prédikátor 10,5-6
„A ki vermet ás, abba beesik; és a ki a gyepűt elhányja, megmarja azt a kígyó. A ki a köveket helyökből kihányja, fájdalmat szenved azok miatt; a ki hasogatja a fát, veszedelemben forog a miatt.”
 

Aki vermet ás... De miért is ásnak vermet? Nos, a verem ebben az aspektusban a csapda alliterációja. Márpedig adatott törvényül, hogy: 

5Mózes 27,18
„Átkozott, a ki félrevezeti a vakot az úton! És mondja az egész nép: Ámen!”
 

Vakoknak nevezi a Szenttan azokat, akik nem látják, nem tudják az igazságot. Igazság = világosság! Tudatlanság = Sötétség, vakság! Valakit félre vezetni tehát, csapdába csalni, és aki ezt megteszi, önként vonult az Isten átka alá. 

„Beesik; és aki a gyepűt elhányja, megmarja azt a kígyó.” 

Aki a gyepűt elhányja. Nos, a gyepü, az a kerítés, telek határ, falu határ vonala. Elhányni az azt jelenti: megszüntetni, azaz valaki részét elvenni, kisebbíteni. Véletlenül adatott egy ilyen törvény is: 

5Mózes 27,17
„Átkozott, a ki elmozdítja az ő felebarátjának határát! És mondja az egész nép: Ámen!”
 

Tehát ez az „apróság” is Isten átka alá lett rekesztve. Aki ezt nem veszi figyelembe, azaz megveti az Isten igéjét. Nos, rémlik mintha ez a kígyó régen is tizedelt volna az Isten igéjének megvetése miatt. 

4Mózes 21,5-6
„És szóla a nép Isten ellen és Mózes ellen: Miért hoztatok fel minket Égyiptomból, hogy meghaljunk e pusztában? Mert nincsen kenyér, víz sincsen, és e hitvány eledelt útálja a mi lelkünk. Bocsáta azért az Úr a népre tüzes kígyókat, és megmardosák a népet, és sokan meghalának Izráel népéből.”
 

Az a megvetett és utált eledel, az Isten igéje volt ugyanis. (5Mózes 8,3) Ugye mindez a Példabeszédek 4ből származó és kifejetett ige. Ismétlésül: 

Példabeszédek 4,11-13
„Bölcseségnek útára tanítottalak téged, vezettelek téged az igazságnak ösvényin. Mikor jársz, semmi nem szorítja meg a te járásodat; és ha futsz, nem ütközöl meg. Ragaszkodjál az erkölcsi tanításhoz, ne hagyd el; őrizd meg azt, mert az a te életed.”
 

Folytassuk akkor: 

Példabeszédek 4,20-27
„Fiam, az én szavaimra figyelmezz, az én beszédimre hajtsad füledet. Ne távozzanak el a te szemeidtől, tartsd meg ezeket a te elmédben. Mert életök ezek azoknak, a kik megnyerik, és egész testöknek egészség. Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet. Vesd el tőled a száj hamisságát, és az ajkak álnokságát távoztasd el magadtól. A te szemeid előre nézzenek, és szemöldökid egyenest magad elé irányuljanak. Egyengesd el lábaid ösvényit, s minden te útaid állhatatosak legyenek. Ne térj jobbra, se balra, fordítsd el a te lábadat a gonosztól.”
 

Az idő szűke miatt, csak egyetlen gondolatmenet erejéig, csak a 25-ös igét emelném ki. Tehát: 

„A te szemeid előre nézzenek, és szemöldökid egyenest magad elé irányuljanak.” 

Előre nézni, azaz kizárólag a célt szem előtt tartva, arra összpontosítva élni, járni. Nem kitűzni menetközben valami egyéb mellékes célt/célokat, mint pl.: siker, elismertség, hatalom, anyagi dolgok, hanem csak a célra koncentrálva. Mert csak az tud célba érni, aki így is él! Erről beszél Pál, mikor azt mondja: 

1Korintusi levél 9,24-27
„Nem tudjátok-é, hogy a kik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. Mindaz pedig a ki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint a ki nem levegőt vagdos; Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.”
 

Ne az akadályokra, esetleges szenvedésekre, megvetettségre, szűkölködésre, gyalázásra, nehézségekre, fájdalmakra, félelmekre figyeljünk, mert amire figyelünk, az válik célunkká. Hanem a célra, ami ezek után következik! Az értelmére és eredőztetőjére annak, amiből mindezek adódnak. Amikor az ember valami áramvonalas testet szeretne magának, le tud mondani a táplálkozásról, tud időt szakítani magának a konditeremre, pénzt és energiát vesztegetni annak eléréséért, vállal rengeteg fájdalmat és kínt, szenvedést azért, hogy... de tényleg miért is? Hogy a rothadó húst formássá tegye ideiglenesen? De Istenért és az örökért nem lehet vállalni ugyanezeket? A nők epilálják a lábaikat, testrészeiket, ez fájdalommal jár ugye? És miért is? Hogy maximum egy hétig ne legyen szőr olyan helyeken, amit normális helyzetben más nem is láthat. A sportolók egész éveket rendelnek a cél elérése érdekének. Nem ehetnek akármit, nem élhetnek akárhogy, nem tehetnek meg bármit. És miért? A testvéremnek annyi érme van, hogy már nem fért el a lakásukban, ezért többségét a teremben tartja. Van EU bajnokságról szóló plakett, világbajnokságról szóló plakettei, (ezek arany plakettek) a múltkor nem is tudta megmondani hány országos, európai, és világbajnoki bajnokságot nyert eddig. És? Még azokat sem érdekli, akik tudnak róla. Ennek rendelte alá az életét, erről szól minden napja és minden órája. De mit ért el ezzel? Néhány percig tartó örömöt és ünneplést. Azután minden feledésbe merül szép csendesen. Nekünk azért nem ily cél adatott! Mi nem az enyészetért és a feledésért élünk! Ha egész életünkkel és egész lényünkkel, ezért a célért küzdünk, szenvednünk, ha kell, tűrünk, akkor a cél elérése igenis biztos, mert Isten ígérte ezt! Aki kihívott bennünket, az be is visz! Aki elkezdte a jót bennünk, az be is végzi! Aki ígérte nekünk a biztos sikert, az meg is adja csak, akarjuk-e? Követjük-e? Mindezért mondja a Prédikátor: 

Prédikátor könyve 7,1-8
„Jobb a jó hír a drága kenetnél; és a halálnak napja jobb az ő születésének napjánál. Jobb a siralmas házhoz menni, hogynem a lakodalomnak házához menni; mivelhogy minden embernek ez a vége, és az élő ember megemlékezik arról. Jobb a szomorúság a nevetésnél; mert az orczának szomorúsága által jobbá lesz a szív. A bölcseknek elméje a siralmas házban van, a bolondoknak pedig elméje a vígasságnak házában. Jobb a bölcsnek dorgálását hallani, hogynem valaki hallja a bolondoknak éneklését. Mert olyan a bolondnak nevetése, mint a tövisnek ropogása a fazék alatt; ez is hiábavalóság! Mert a zsarolás megbolondítja a bölcs embert is, és az elmét elveszti az ajándék. Jobb akármi dolognak vége annak kezdetinél; jobb a tűrő, hogynem a kevély.”
 

„Jobb a jó hír a drága kenetnél;” 

Jobb az, ha az Isten tesz rólunk bizonyságot, mintha mi magunk bizonygatnánk a szentségünket. 

„és a halálnak napja jobb az ő születésének napjánál.” 

Mert az, aki pályafutása végére ért, az elérte a célját. Már ha hívőről beszélünk. És nyert egy bizonyságot az Istentől, hogy most már célba jutott. Ezért mondta Pál is oly biztosan: 

2Timóteus 6-8
„Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott. Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését...”
 

Míg az, aki csak megszületik, rááll az útra, még csak a lehetőségeivel tud számolni ugyanis, de az még csak esetleges dolog. És pont erről ad számot a prédikátor a 2-es versben, miszerint: 

„Jobb a siralmas házhoz menni, hogynem a lakodalomnak házához menni; mivelhogy minden embernek ez a vége, és az élő ember megemlékezik arról.” 

Hiszen amikor, elköltözik egy igaz ember erről a földről, akkor egy igazzal kevesebb marad. Őt már nem keresheted fel tanácsért, tanításért. Hozzá már nem fordulhatsz a dolgaiddal. Már nem láthatod a napjait, amik által is bizonyságot tett előtted és mások előtt a hitéről. Ezért ugyan siratod, de egyben örülsz is, hiszen ahogy ő elment, te is elmész. Láttad a hiteles életét, és a hitelt adó végét. Nem esett kétségbe, nem tagadta meg a hitét, nem aggodalmaskodott, még a vég előtt is, a hitről és az Úrról beszélt. Jó példa hiteles bizonyság! Jobb a bizonyosság, mint a bizonytalanság tehát. A vég = célba érés! Kezdet (születés) esetlegesség, bizonytalanság. Ezért mondja: 

„mivelhogy minden embernek ez a vége, és az élő ember megemlékezik arról.” 

Ha tehát valaki a célba érésnek rendeli alá az életét, és így és ezért éli a napjait, az nem csalódik majd, nem kételkedik. Az biztosra fut. Pál mondja: 

1Korintusi levél 9,24-27
„Nem tudjátok-é, hogy a kik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. Mindaz pedig a ki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint a ki nem levegőt vagdos; Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.”
 

A Prédikátor 7,8 azt mondja: 

„Jobb akármi dolognak vége annak kezdetinél; jobb a tűrő, hogynem a kevély.” 

Jobb a célba érés, mint a lehetőségek latolgatása, és a célért és annak eléréséért jobb tűrni, mint követelőzni. Ha a célunk az Isten örömébe való bejutás, akkor e célunkat, csak az Isten igéjének követése által érhetjük el! 

János evangéliuma 14,6
„Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”
 

Az Ő követése által, lehetünk biztosak a sikerben!