Csak gondolkodom...
Csak gondolkodom.... Tartsatok velem egy rövid ideig a merengésemben... hátha valami érdekes dolog születik ebből...
Áldott Testvérek.
Jó ideje kering a köztudatban egy prófécia, ami így vagy úgy sokakhoz eljutott, és többen állást is foglaltak a dologban, míg mások az elöljáróikra bízzák a döntést, amit ők mély alázatnak-mégpedig az Úr rendelése szerinti alázatnak mondanak... / Én egyszerűen álalázatnak,gyávaságnak, és lelki vakságnak nevezem egyébbként./
Hiszen Isten Igéje mindenkinek is adatott, és a Szövetség jelen szakaszában, az Ő Igérete szerint, az Ő Tanítványai vagyunk, vagy legalábbis: Kellene lennünk!
Jer 31,34
„És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.”
Hogy miért lehetséges ez a lelki vakság? Nos arról mindjárt beszélek... Ezen "Prófécia" részben mennyei-részben pedig a pokolbéli látogatás alkalmával született meg... hosszasan bírálta a gyülekezeti szokásokat-hamisságokat, és ellebbentette a fátylat az Isten rendelésétől eltérő gyülekezeti dogmák helytelenségéről... Testvérek: Ti engem már ismertek annyira, hogy ezen ítéletek nekem nem okoznak problémát, sőt... meglehetős élharcosa vagyok én magam is az Isten Igéjétől eltérő felekezeti dogmák lerombolásának, és a.... De erről később.
Szóval az üzenet lényegével hosszú ideig teljesen egyet tudtam érteni, egészen addig a pontig, amikor is egy szörnyű kijelentés szíven ütött... Ez a szörnyű kijelentés, olyan volt nekem, mint nyáron a ragyogó napfényben, váratlanul egy vastag felhő úszik a nap elé, és sötétséggé teszi a ragyogást...
Erről a kijelentésről beszélek, Idézem: "„ És mégis hogyan menekülhetünk meg akkor a pokoltól” Kérdezi ... Jézustól. „Látod, ez a baj, emberi erővel akarjátok megoldani, márpedig úgy nem lehet, csak egyedül Én Jézus tudlak megmenteni a kárhozattól benneteket, nem segít sem a Biblia, sem az Egyház, csak egyedül Én, Jézus”. Nos tehát ez volt az a pont, ahol teljesen bezáródtam ez előtt a "prófétai" üzenet előtt... Azt ugye ti már tudjátok, hogy a Sátán nem teljes hazugságokkal támad, hanem amit állít, úgy kb. 90 százalékban igaz, és csak egy pici része a hazugság... Azt monja Pál:
I Thessz.5,21-22
„Mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt megtartsátok! Mindentől, a mi gonosznak látszik, őrizkedjetek!”
Akkor ezt a "Próféciai" részletet kivesézem, ti pedig legyetek a tanúim... Hogyan menekülhetünk meg a pokoltól? tehát a kérdés... és a válasz:"csak egyedül Én Jézus tudlak megmenteni a kárhozattól benneteket, nem segít sem a Biblia, sem az Egyház, csak egyedül Én, Jézus". Nos tehát a gondom ezzel az Üzenettel a következő: "Nem segít a Szetírás"..."nem segít az egyház"... csak egyedül Jézus... És erre mondanok oly sokan: Ámen-t. Figyeljetek Testvérek, elsőként az egyszerűbb és röviden cáfolható kijelentéssel kezdenék: Az egyház... Ugye tudjuk hogy csak egyetlen egyház létezik, ezt Isten alkotja, mégpedig azonképpen, hogy az egyház alkotó részei nem a különböző felekezetek, hanem a Messiásban hívő emberek összessége! Igei magyarázat:
I Kor.12,12-27
„Mert a miképen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképen a Krisztus is. Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. Mert a test sem egy tag, hanem sok. Ha ezt mondaná a láb: mivelhogy nem kéz vagyok, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-é azért? És ha a fül ezt mondaná: mivelhogy nem vagyok szem, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-é azért? Ha az egész test szem, hol a hallás? ha az egész hallás, hol a szaglás? Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindeniket, a mint akarta. Ha pedig az egész egy tag volna hol volna a test? Így azonban sok tag van ugyan, de egy test. Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem. Sőt sokkal inkább, a melyek a test legerőtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek: És a melyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és a melyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek; A melyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségök. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván, Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok. És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind. Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.”
Az Anyaszentegyházba pedig az Isten általi beoltatás már a végállomás... aki ott van, az megfutotta a pályáját. És most a legmegrázóbb kijelentésre koncentrálnék: "Nem ment meg a Szent írás, hanem csak Jézus... Azt kérdezitek megütközve: Hol itt a tréfli? Megmutatom: A Szentírás, az Isten Igéje! Erről így írt János:
János Evangyélioma 1,1-4
„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága;”
Ez a János-ez a János... hát miről beszél ő? Nos talán erről:
Mózes I. könyve 1,1-4
„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.”
Megfigyelendő egyébbként, hogy a világító testeket majd csak a harmadik napon teremtette az Örökkévaló! Had beszéljek egy picit az én Uramról, az én Messiásomról: Az én megváltóm A Testté lett Ige! Az Ige azt jelenti Isten beszéde, Isten szava... És Ő nekem Testté lett! János is erről tett bizonyságot:
Jn 1,14
„És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.”
Amióta elolvastuk és megértettük az V Mózes 30-at, tudjuk, hogy Isten beszéde által-Isten kijelentésében, Isten szava szerint van nekünk megmenekedésünk, szabadulásunk, gyógyulásunk,segítségünk... hovatovább: Világosságunk!
Mózes V. könyve 30,1-20
„És ha majd elkövetkeznek reád mind ezek: az áldás és az átok, a melyet elődbe adtam néked; és szívedre veszed azt ama nemzetek között, a kik közé oda taszított téged az Úr, a te Istened; És megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez, és hallgatsz az ő szavára mind a szerint, a mint én parancsolom néked e napon, te és a te fiaid teljes szívedből és teljes lelkedből: Akkor visszahozza az Úr, a te Istened a te foglyaidat, és könyörül rajtad, és visszahozván, összegyűjt majd téged minden nép közül, a kik közé oda szórt téged az Úr, a te Istened. Ha az ég szélére volnál is taszítva, onnét is összegyűjt téged az Úr, a te Istened, és onnét is felvesz téged; És elhoz téged az Úr, a te Istened a földre, a melyet bírtak a te atyáid, és bírni fogod azt; és jól tesz veled, és inkább megsokasít téged, mint a te atyáidat. És körülmetéli az Úr, a te Istened a te szívedet, és a te magodnak szívét, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élj. Mind ez átkokat pedig rábocsátja az Úr, a te Istened a te ellenségeidre és gyűlölőidre, a kik üldöztek téged. Te azért térj meg, és hallgass az Úr szavára, és teljesítsd minden parancsolatát, a melyeket én e mai napon parancsolok néked. És bővölködővé tesz téged az Úr, a te Istened kezeidnek minden munkájában, a te méhednek gyümölcsében, a te barmodnak gyümölcsében és a te földednek gyümölcsében, a te jódra. Mert hozzád fordul az Úr és öröme lesz benned a te jódra, a miképen öröme volt a te atyáidban. Hogyha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, megtartván az ő parancsolatait és rendeléseit, a melyek meg vannak írva e törvénykönyvben, és ha teljes szívedből és teljes lelkedből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez. Mert e parancsolat, a melyet én e mai napon parancsolok néked, nem megfoghatatlan előtted; sem távol nincs tőled. Nem a mennyben van, hogy azt mondanád: Kicsoda hág fel érettünk a mennybe, hogy elhozza azt nékünk, és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sem a tengeren túl nincsen az, hogy azt mondanád: Kicsoda megy át érettünk a tengeren, hogy elhozza azt nékünk és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sőt felette közel van hozzád ez íge: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsed azt. Lám elődbe adtam ma néked az életet és a jót: a halált és a gonoszt. Mikor én azt parancsolom néked ma, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, hogy járj az ő útain, és tartsd meg az ő parancsolatait, rendeléseit és végzéseit, hogy élj és szaporodjál, és megáldjon téged az Úr, a te Istened a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt. Ha pedig elfordul a te szíved, és nem hallgatsz meg, sőt elhajolsz és idegen isteneket imádsz, és azoknak szolgálsz; Tudtotokra adom ma néktek, hogy bizony elvesztek: nem éltek sok ideig azon a földön, a melyre a Jordánon általkelvén, bemégy, hogy bírjad azt. Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod; Hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, és hogy hallgass az ő szavára, és ragaszkodjál hozzá; mert ő a te életed és a te életednek hosszúsága; hogy lakozzál azon a földön, a mely felől megesküdt az Úr a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nékik adja azt.”
Az Örökkévaló nekünk az Ő Szavát adta, út gyanánt, ami Őhozzá vezet! Jézus ezt mondja önmagáról:
Jn 14,6
„Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”
Tudjuk azt is, hogy a Szövetséget az Örökkévaló végül is nem Ábrahámmal kötötte, hanem...
I Mózes 15,12-17
„És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy setétség szálla ő reá. És monda az Úr Ábrámnak: Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annakutánna kijőnek nagy gazdagsággal. Te pedig elmégy a te atyáidhoz békességgel, eltemettetel jó vénségben. Csak a negyedik nemzedék tér meg ide; mert az Emoreusok gonoszsága még nem tölt be. És mikor a nap leméne és setétség lőn, ímé egy füstölgő kemencze, és tüzes fáklya, mely általmegyen vala a húsdarabok között.”
Az Örökkévaló tehát az Ő szavával kötötte a szövetséget! az Ő Kijelentésével... Megeggyeztünk már, hogy ez azt jelenti, hogy bár ki részese lehet ennek a szövetségnek, aki követi Ábrahám hitbeli engedelmességét, és az Isten beszéde által! Mert az adatott út gyanánt! És ez egyben a "szelíd olajfa" plántálása is, hiszen az Örökkévaló mondta ezt:
I Mózes 22,16-18
„És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.”
Ábrahá magva pedig az Igéret szerint az yisráél... Ennek tudatában válik pedig számunkra értelmezhetővé a róma 11! Míg tehát a Szövetség első felében az Isteni rendelés ez volt hatályban:
Mózes V. könyve 6,1-19
„Ezek pedig a parancsolatok, a rendelések és a végzések, a melyek felől parancsolta az Úr, a ti Istenetek, hogy megtanítsam azokat néktek, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, a melyre átmenőben vagytok, hogy bírjátok azt; Hogy féljed az Urat, a te Istenedet, és megtartsad minden ő rendelését és parancsolatát, a melyeket én parancsolok néked: te és a te fiad, és a te unokád, teljes életedben, és hogy hosszú ideig élhess. Halld meg azért Izráel, és vigyázz, hogy megcselekedjed, hogy jól legyen dolgod, és hogy igen megsokasodjál a tejjel és mézzel folyó földön, a miképen megigérte az Úr, a te atyáidnak Istene néked. Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. És ez ígék, a melyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben. És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz. És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra. És mikor bevisz téged az Úr, a te Istened a földre, a mely felől megesküdt a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy ad néked nagy és szép városokat, a melyeket nem építettél; És minden jóval telt házakat, a melyeket nem te töltöttél meg, és ásott kutakat, a melyeket nem te ástál, szőlő- és olajfakerteket, a melyeket nem te plántáltál; és eszel és megelégszel: Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a ki kihozott téged Égyiptom földéről, a szolgaságnak házából! Féljed az Urat, a te Istenedet, ő néki szolgálj, és az ő nevére esküdjél. Ne járjatok idegen istenek után, azoknak a népeknek istenei közül, a kik körültetek vannak; (Mert az Úr, a te Istened féltőn szerető Isten te közötted), hogy az Úrnak, a te Istenednek haragja fel ne gerjedjen reád, és el ne törüljön téged a föld színéről. Meg ne kísértsétek az Urat, a ti Isteneteket, miképen megkísértettétek Maszszában! Szorosan megtartsátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, az ő bizonyságait és rendeléseit, a melyeket parancsolt néked. És azt cselekedjed, a mi igaz és jó az Úrnak szemei előtt, hogy jól legyen dolgod, és bemehess és bírhasd azt a jó földet, a mely felől megesküdött az Úr a te atyáidnak. Hogy elűzzed minden ellenségedet a te színed elől, a mint megmondotta az Úr.”
És az Örökkévalótól elrendelt időben íly szintre emelkedett:
Jer.31,31-37
„Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem. Ezt mondja az Úr, a ki adta a napot, hogy világítson nappal, a ki törvényt szabott a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel, a ki felháborítja a tengert és annak habjai zúgnak, Seregek Ura az ő neve: Ha eltünnek e törvények előlem, azt mondja az Úr, az Izráelnek magva is megszakad, hogy soha én előttem nép ne legyen. Ezt mondja az Úr: Ha megmérhetik az egeket ott fenn, és itt alant kifürkészhetik a föld fundamentomait: én is megútálom Izráelnek minden magvát, mindazokért, a miket cselekedtek, azt mondja az Úr!”
Mindezek pedig összefoglalva: Tanuld és gyakorold magad abban, majd amit megtanultál, azt az Örökkévaló a szívedbe,és elmédbe írja, azokat pedig megeleveníti tebenned, így él az Ige benned, te pedig élsz az Ige által ( Gal.2,20)! Jézus ezt mondja:
Jn.5,37-47
„A ki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát nem láttátok. Az ő ígéje sincs maradandóan bennetek: mert a kit ő elküldött, ti annak nem hisztek. Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam; És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen! Dicsőséget emberektől nem nyerek. De ismerlek benneteket, hogy az Istennek szeretete nincs meg bennetek: Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok. Mimódon hihettek ti, a kik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, a mely az egy Istentől van, nem keresitek? Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van a ki vádol titeket, Mózes, a kiben ti reménykedtetek. Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő.”
Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek? Majd ez mondta:
Jn.8,31-32
„Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok; És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.”
A János 5.-felyezetében azt firtatja Jézus, hogy Mózesnek nem hisznek, hiszen Mózes róla írt... A Mózesi könyveket nevezzük a Tórának! A Mózesi Tan pedig a 613 micvát tartalmazza ami összefoglalható 10 parancsolatban, ami pedig két főparancsolatban foglaltatik össze! Mi lenne ha Jézust úgy neveznénk mindezek tekintetében, hogy a Testté lett Tóra? És ha ezt megértettük, akkor fogjuk megérteni a Jn.8-at is... Jézus ezt mondta:
Márk.3,24-26
„És ha egy ország önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az az ország. És ha egy ház önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az a ház. És ha a Sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott, nem maradhat meg, hanem vége van.”
Sátán ezt el is szenvedte, ezért akarja hogy mi is beleessünk ebbe a csapdába! Amelyik ház tehát meghasonlik, az összedől! Ezért siet segítsénkre Sátán, hogy az ostoba őrjöngésben sikerüljön a balfék hívőknek Jézus személyét az Atya Istentől elszakítani! Mert amikor azt propagálják, hogy a Tóra ideje lejárt, és Jézus mindennek ellenére üdvözít, éppen arra tesznek kísérletet... Hiszen ezt mondják ezek által: AZ Örökkévaló mondott ugyan dolgokat, de Jézus jusztis üdvözít... Hova tovább azt célozzák, hogy Istentől elszakítsák a beszédét, és a Beszédet szembefordítsák azzal aki Őt küldte! Nyugodjunk bele Testvérek: A Mi jövőnk-sorsunk Isten szava szerint lesz! És ez az pont, amit oly félelmesen ellentétesnek találtamm a prófécia szerint... „Nem az Isten beszéde ment meg” Ha elhagyjuk az Isten beszédét, akkor mi alapján járjunk? Mi alapján pozícionáljuk magunkat? Mi alapján Ismerhetnénk meg az Igazságot? Úgy értitek Testvérek?
Általános nézet pedig a Hívők társadalmában, hogy azt vélik "Ismerik" az Ő Igéjét... Jézus azonban azt mondja hogy nagyon sokan közüllük NEM ISMERIK-ÉS Ő SEM ISMERI ŐKET"
Tisztázandó fogalom: mit jelent ez: Ismerni? Nos az Ismerni szó tehát nem azt jelenti az Örökkévaló szerint, amit számunkra jelent! Az Ismeret a Szentírás bizonysága szerint, egy pár egyesülése-eggyé vállása, amely frigyből egy "új termtés" születik! És ebben a megvilágításban válik bennünk érthetővé és kijelentéssé hogy mi a módja az Újjászületésnek! Mert amíg a szövetség első felére vonatkozó törvény kiegészítések, ( áldozati rend) A Törvényt betölthetővé tették az embereknek, addig a Szövetség jelen időre vonatkozó követelményeit Testi ember be nem töltheti! Ezért mondja Jézus többször is:
Jn 3,7
„Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.”
Az Ige megelevenedik bennem, én pedig az által élek, így születik meg az Új teremtés... az Isten Fia!
Rm 8,19
„Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.”
Ráadásul, az Isten Igéje, egyszer s mind a Világ világossága is! Erről van szó ugye a Termtés könyvében is, erről beszél János is, erről szól Ézsaiási prófécia is...
Ésaiás próféta könyve 9,1-2
„De nem lesz mindig sötét ott, a hol most szorongatás van; először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját és a pogányok határát. A nép, a mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; a kik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök!”
És ezek után az ígéret arra nézve hogy az Örökkévaló visszahozza az eredeti állapotokat:
Ézsaiás 60,19-20
„Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed, Napod nem megy többé alá, és holdad sem fogy el, mert az Úr lesz néked örök világosságod, és gyászod napjainak vége szakad.”
Ha pedig Jézus a világosság is, akkor ha benne vagyunk, és Ő bennünk, akkor ugye a tévelygés kizárva, mert a világosságban járunk, és nem a falat tapogatva, utat keresgélve, vezetők után kapkodva mint a vakok... Minden esetre ma is de sokan vannak akik azzal hivalkodnak, hogy ők nem vakok, és tökéletesen ismerik az Igét... Ha tudnák hogy maguk ellen szólnak ilyenkor... Mert nekik is szól Jézus figyelmeztetése:
Jn.9,39-41
„És monda Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra, hogy a kik nem látnak, lássanak; és a kik látnak, vakok legyenek. És hallák ezeket némely farizeusok, a kik vele valának, és mondának néki: Avagy mi is vakok vagyunk-é? Monda nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad.”
Látjátok mekkora bajt okoz, ha az eredetit nem ismerve, új próféciákra éhezve, megvizsgálás nélkül fogyasztják ezeket a …. valamiket. Most pedig pillanatokban seretném előttetek felvillantani ezen kijelentések értelmében, mely igen mélységes, és koránt sem biztos hogy Ismert az Isten Igéje sokak számára: Lássuk ezek fényében az Éneke énekét, avagy a szerelmesek énekét: Ezen írásról elterjedt az a hamis képzet, hogy itt Salamon önmagáróll ír, mint aki nagy hódolója a testi gyönyöröknek... Mondom hamis és ostoba tévképzet ez... A Megértéshez egy kis kiruccanásra hívlak benneteket:
II.Mózes 4,14-16
„És felgerjede az Úr haragja Mózes ellen és monda: Nemde atyádfia néked a Lévi nemzetségből való Áron? Tudom, hogy ő ékesenszóló és ímé ő ki is jő elődbe s mihelyt meglát, örvendezni fog az ő szívében. Beszélj azért vele, és add szájába a beszédeket, és én lészek a te száddal és az ő szájával és megtanítlak titeket arra, a mit cselekedjetek. És ő beszél majd helyetted a néphez és ő lesz néked száj gyanánt, te pedig leszesz néki Isten gyanánt.”
Ez azért fontos, hogy megértsük, annak amit most mutatok nektek, igen is volt már Istentől adatott előjele! Salamon ugye Dávid fia... Dávidról tudjuk, hogy Isten az Ő Székéről ezt mondta:
II.Sámuel 7,8-17
„Most azért ezt mondd meg az én szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Én hoztalak ki téged a kunyhóból, a juhok mögül, hogy légy fejedelem az én népem felett, az Izráel felett; És veled voltam mindenütt, valahová mentél, és kiirtottam minden ellenségeidet előtted; és nagy hírnevet szerzettem néked, mint a nagyoknak hírneve, a kik e földön vannak. Helyet is szerzék az én népemnek Izráelnek, és ott elplántálám őt, és lakozék az ő helyében, és többé helyéből ki nem mozdíttatik, és nem fogják többé az álnokságnak fiai nyomorgatni őt, mint annakelőtte, Attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem az én népem az Izráel felett. Békességet szereztem tehát néked minden ellenségeidtől. És megmondotta néked az Úr, hogy házat csinál néked az Úr. Mikor pedig a te napjaid betelnek, és elaluszol a te atyáiddal, feltámasztom utánad a te magodat, mely ágyékodból származik, és megerősítem az ő királyságát: Az fog házat építeni az én nevemnek, és megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké. Én leszek néki atyja, és ő lészen nékem fiam, a ki mikor gonoszul cselekszik, megfenyítem őt emberi veszszővel és emberek fiainak büntetésével; Mindazáltal irgalmasságomat nem vonom meg tőle, miképen megvonám Saultól, a kit kivágék előtted. És állandó lészen a te házad, és a te országod mindörökké tiéd lészen, és a te trónod erős lészen mindörökké. Mind e beszéd szerint, és mind e látás szerint szóla Nátán Dávidnak.”
Dávid királyi széke tehát mint az Örökkévalóság Királyi széke...és az Ő magva, aki felépíti az Úr házát... Mivan ha ezek előjelek? Hiszen tudjuk:
Rm 15,4
„Mert a melyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.”
Ha tehát Dávid az Örökkévaló előképe, akkor az Ige szerint Salamon a Messiás előképe! Figyeljük csak meg:
"feltámasztom utánad a te magodat, mely ágyékodból származik, és megerősítem az ő királyságát: Az fog házat építeni az én nevemnek, és megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké."
Ugye Jézus beszédére is emlékszünk:
Jn.2,18-22
„Felelének azért a zsidók és mondának néki: Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed? Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt. Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt? Ő pedig az ő testének templomáról szól vala. Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt mondta; és hivének az írásnak, és a beszédnek, a melyet Jézus mondott vala.”
Salamon tehát megépítette a Béjt ha Midrást, azaz a Templomot, és mindenben az Örökkévaló, Mózesnek adott utasításai szerint járt el...egyetlen kivétellel, a Templom bejárata elé két oszlopot emelt... A Jákint és a Boázt. Mit jelentenek ezek az Oszlopok? Hogy megtudjuk, azt kell megfigyelnünk hogy kik voltak ezek az emberek, és miről lettek ismertek. Jákimról ezt tudjuk:
Ésaiás próféta könyve 22,1-25
„Jövendölés a látás völgye ellen. Mi lelt most, hogy mindenestől felmenél a házak tetejére? Te lármával teljes, zajos város, örvendező város, megöletteid nem fegyverrel ölettek meg, és nem harczon hullottak el! Hadnagyaid mind elszaladtak a kézív előtt, de megkötöztettek; a kik benned találtattak, mind megkötöztettek, midőn futni akartak messzire. Ezért mondom: Ne nézzetek reám, hadd kesergessem magamat sírással; ne siessetek vígasztalni engem, népem leánya romlása felett. Mert rémülésnek és eltapodtatásnak és zavarnak napja jő Istentől, a seregeknek Urától a látás völgyére, a mely ledönti a kőfalat, és a hegyeken kiáltás hallatik. És Élám fölvette a tegezt, és jő szekeren emberekkel és lovagokkal, és Kir paizst meztelenít. És lészen, hogy szép völgyeid betelnek szekerekkel, és a lovagok nyomulnak a kapu felé. És fölfedi Júdának fátyolát, és tekintesz ama napon az erdő házának fegyverzetére, És meglátjátok, hogy Dávid városán sok repedés van, és összegyűjtitek az alsó tó vizét. És megszámláljátok Jeruzsálem házait, és némely házat lerontotok, hogy a kőfalat megerősíthessétek; És árkot csináltok a két kőfal között a régi tó vizének; és nem tekintetek arra, a ki ezt cselekvé, és a ki régen elvégzé ezt, Őt nem látjátok! És fölhív az Úr, a seregek Ura ama napon sírásra és gyászolásra, ti magatok megkopaszítására és gyászruha-öltésre, És ímé öröm és vígasság; barmok ölése, juhok levágása, húsevés és borivás; együnk, igyunk, mert holnap meghalunk! És megjelenté magát füleimben a seregek Ura: Meg nem bocsáttatik e bűn tinéktek, míg meg nem haltok; szól az Úr, a seregek Ura. Így szólt az Úr, a seregek Ura: No, menj el a kormányzóhoz, Sébnához, a királyi ház főemberéhez, és mondd meg néki: Mi dolgod itt, és ki lesz itten tied, hogy sírt vágatsz itten magadnak? mint a ki sírját magas helyen vágatja, és sziklába véset hajlékot magának! Ímé az Úr elhajít téged erős hajítással, és megragadván megragad, Hempelygetvén hempelyget, mint gombolyagot, mint labdát, nagy messze földre, ott halsz meg, oda mennek dicsőséged szekerei, te, urad házának gyalázata! És kivetlek állásodból és lerántlak helyedről. És lesz ama napon, hogy elhívom szolgámat, Eliákimot, a Hilkiás fiát, S felöltöztetem őt öltözetedbe, és öveddel megerősítem, és uralmadat kezébe adom, és ő lesz atyjok Jeruzsálem lakosainak és a Júda házának; S az ő vállára adom a Dávid házának kulcsát, és a mit megnyit, senki be nem zárja, és a mit bezár, nem nyitja meg senki; S beverem őt, mint szeget erős helyre, és lészen dicsőséges székül az ő atyja házának; S reá függesztik atyja házának minden dicsőségét: fiakat és unokákat, minden kicsiny edényt, a csészeedényektől a tömlőknek minden edényeiig. Ama napon, azt mondja a seregeknek Ura, kiesik a szeg, mely erős helyre veretett, és levágatik és leesik és összetörik a teher, mely rajta volt, mert az Úr mondá.”
A 14-es versig a Testiesség leírása, és a 14-es vers annak büntetéséről ad hírt... Ezért kell ugye ujjá születni! Az is meg van írva:
1Kor 15,50
„Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.”
Utána pedig az előző tisztség elvetése, és a jog szerint való igérete ami EliJákim-ról szól... mint véglegesről! Boázról ugye Rúth könyvéből tudunk... tudjuk azt is róla hogy Igazság szerint járt el Rúth-al kapcsolatban, mert a törvény Igazságát töltötte be, és csak az után vette feleségül! Összerakva tehát ezen dolgokat: Igazság és jogosság! Ez tehát a két oszlop, ami a Béjt ha Midrash bejárata előtt van! És most értettük meg azt is, hogy csak ezek között mehetünk az Örökkévaló elé! Ezért mondta Jézus:
Mt 7,14
„Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.”
És mindezt meg is láthatjuk:
Zsolt 97,2
„Felhő és homályosság van körülte; igazság és jogosság az ő székének erőssége.”
/ azért tudhatott valamit ez a Salamon.../
Salamon ról tudjuk, hogy Isteni Bölcsességet adott neki az Örökkévaló! Azt is tudjuk hogy erre az Isteni bölcsességre tanított: Hiszen meg is írta a Kohelet, vagyis a Példabeszédek könyvét. Valamiért dereng talán hogy Jézus is a Bölcsességéről híres, sőt, Őt bölcsességben meg sem foghatták, bár többször is kísértették... A Prédikátor könyve, amit természetesen Salamon írt, az miatt kifogásolt sokak számára, hogy többször mondja:
Préd 1,14
„Láttam minden dolgokat, melyek lesznek a nap alatt, és ímé minden csak hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!”
És ezen kijelntése vonul végig az íráson, azaz a prédikátor könyvén. ezért illetik őt azzal, hogy olyan mint egy az élettől megcsömörlött kiégett ember szöszögése... De a szövegkörnyezetében hogyan festenek ezek a kijelentések? Mert a szöveg környezete a Testi igyekezet, és a testi életért tett dolgok hiába valóságáról számolnak be! Nemde Jézus is ezt tanította oly hosszú ideig?! Hisze ezt is mondja:
Jn.3,6-7
„A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.”
Ha tehát mindezek tekintetében elfogadjuk csak ideiglenesen is, hogy Salamon az Úr előképe volt, akkor ennek tekintetében meg érthetjük hogy Salamon miért választott magának a Királyi törvény ellenére is Idegen nemzetekből asszonyokat... Hiszen az Úr engesztelő áldozata által a nemzetek is megtérhettek az Örökkévalóhoz az Ábrahámnak tett Isteni Igéret szerint, és annak beteljesedéseként! és mindezek tekintetében kijelenthetjük: Az Énekek éneke Az egyház és az Úr kapcsolatáról szól! (Salamon egyébbként több esetben is nevén nevezi önmagát is ezen írásban, tehát nem ő énekel...) Most pedig figyeljetek Testvérek, mert rázós szakasz jön:
Énekek Éneke 5,1-6
„Bementem az én kertembe, én húgom, jegyesem, szedem az én mirhámat, az én balzsamommal, eszem az én lépesmézemet az én mézemmel, iszom az én boromat az én tejemmel. Egyetek barátim, igyatok, és részegedjetek meg, szerelmesim! Én elaludtam, de lelkemben vigyázok vala, és ímé az én szerelmesemnek szava, a ki zörget, mondván: Nyisd meg nékem, én húgom, én mátkám, én galambom, én tökéletesem; mert az én fejem megrakodott harmattal, az én hajam az éjszakának harmatjával! Felelék én: Levetettem ruhámat, hogy-hogy öltözhetném fel? Megmostam lábaimat, mimódon keverném azokat a porba? Az én szerelmesem kezét benyujtá az ajtónak hasadékán, és az én belső részeim megindulának ő rajta. Felkelék én, hogy az én szerelmesemnek megnyissam, és az én kezeimről mirha csepeg vala, és az én ujjaimról folyó mirha a závár kilincsére. Megnyitám az én szerelmesemnek; de az én szerelmesem elfordult, elment; az én lelkem megindult az ő beszédén: keresém őt, de nem találám, kiáltám őt, de nem felele nékem!”
Ami erről általánosan a hívők eszébe jut konklúzióként, az az, hogy ez a szerencsétlen menyasszony nem szeret takarítani, mert ezért nem akar felkelni az ágyából, hiszen ezt mondja:
"Megmostam lábaimat, mimódon keverném azokat a porba?"
Ráadásul a cica elvitte a papucsát... De tényleg erről van szó? Nem ismerős ez a történet? Mert ez bizony történet, ami az első körben már beteljesedett, és újra be fog teljesedni! Mert ez a történet azt Prófétálta meg nekünk: A Messiás, mint vőlegény eljött az Ő választott menyasszonyáért, de az éppen nem ért rá a szavára figyelni, mert annyira el volt foglalva a vallásos dolgaival, hogy nem engedelmeskedett a vőlegényének! Voltak emberi tanítások, melyek tekintetében mindennek rendje és módja van... Ebben az énekben azt látjuk, hogy este jött a vőlegény, ám a rend miatt, nem nyitott neki ajtót a menyasszony. Ez pedig az Izráélben úgy öltött testet, hogy az akkoriaknak is volt egy elképzelésük a Messiás megjelenésének a módjáról, ez történetesen nem esett egybe az Úr megjelenésével! Amikor feltápászkodtak, már késővolt... És amikor újra be következik ez az Idő, akkor aki elkésik, az végképp lekésik... De nagyon sok száraz gally gyűjtetik össze... De sokan rohangálnak majd a tescó-ba olajért... János ezeket kódolta nekünk, hogy aki akarja érthesse:
1Jn 1,1
„A mi kezdettől fogva vala, a mit hallottunk, a mit szemeinkkel láttunk, a mit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Ígéjéről.”
A Kezdettől volt... Böresit bará Elohím ha Samajim vö ha Erec... Hallotuk, mert Isten elküldte, hogy megteremje bennünk a gyümölcsét...
Ézsaiás 55,10-11
„Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem.”
Amit szemléltünk...kezeinkkel illettünk... Hát nem a szemeink előtt van? Van még valaki akinek nincs Szentírása? Hát az Ige hirdetés nem a Szentírást helyezi a szem elé? Hát nincs a kezünkben nap mint nap? És végül a leleplezés: Az Életnek Igéjéről....azaz az Életnek beszédéről! Jézus mondja:
Jn 14,6
„Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”
Azt mondta a Prédikátor, az Istentől kapott bölcsesség által:
Préd 3,15
„A mi most történik, régen megvan, és a mi következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmult.”
Most mondja valaki, hogy az Örökkévaló Atya, Örökkévaló beszéde, idejétmúlttá lett! Felmutatom a félelmetes Igazságot a mai napra vonatkozóan:
A Mai napokban Isten beszédét megvetik, és mennek mindenféle ostoba emberi eszmefuttatások után. Inkább megjátszák sokan az alázatost, és hallgatnak az elöljárók vélekedésére, mintsem hogy az Örökkévaló beszédére hagyatkoznának. Fontosabbak lettek az emberi tanítások, mint az Isten tanítása. Megvetik a tudományt! Ahogyan most van, úgy volt ez régen is, megegyezve a Prédikátorral! Mert régen is megvetették az Örökkévaló Igéjét, és azok el is vesztek az úton! Az Ígéret földjére ők be nem mehettek! Az Igei magyarázat ez:
5Móz 8,3
„És megsanyargata téged, és megéheztete, azután pedig enned adá a mannát, a melyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, a mi az Úrnak szájából származik.”
Így és ezzel a Maná-val táplálta őket az Örökkévaló tehát! Azokat pedig, akik ezt tették:
4Móz 21,5
„És szóla a nép Isten ellen és Mózes ellen: Miért hoztatok fel minket Égyiptomból, hogy meghaljunk e pusztában? Mert nincsen kenyér, víz sincsen, és e hitvány eledelt útálja a mi lelkünk.”
Róluk ezt mondta Pál:
I.Kor.10,11-12
„Mindezek pedig példaképen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, a kikhez az időknek vége elérkezett. Azért a ki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.”
És ha mindezekhez hozzávesszük az Ámos 5-öt, és a Zakariás 13-at... nos akkor megláthatjuk hogy nem kevesen mennek be az Atya Igéretébe a maiak közül... az arány kb. ugyan az lesz. Elékeztek talán, hogy mindig is mondtam nektek: AZ Igének nem magaslatai, hanem mélységei vannak! Isten Igéjén nem felül emelkedni kell, ahogyan az sajnos szokássá vált, hanem az előzőekhez hasonlatosan elmélyedni benne! Ezek az eddigiek, nos még nem az Igazi mélységei voltak az Igének... Vigyétek végig ti! Legyen előttünk:
Zsolt 42,8
„Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára; minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem!”
És ezek alapján, hagyjátok hogy az Örökkévaló, az Ő kijelentésének egyre nagyobb mélységeibe vigyen titeket...