Szerző Téma: Kitiltott tagok  (Megtekintve 12525 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Kitiltott tagok
« Dátum: 2012 Február 08, 22:41:35 »
Kedves Testvéreim.

Szükségesnek láttam, hogy megnyissam ezt a topicot. Tudjátok, hogy jó pár éve létezik ez a fórum és az évek alatt több tiltást is kénytelenek voltunk meghozni. Fontos kiemelnem, hogy nem személyeskedés céljából lett megnyitva ez a topic, ahol "rejtetten" ki nem mondott szavakkal célozgassak bárkire is.

Bizonyára egyetértetek azzal a szemlélettel, hogy a kitiltott tag valószínűleg nem fogja elismerni azt, hogy jogosan lett tiltva.
Éppen ezért ilyen esetben saját magát igazolja cselekedeteiben és hitében. Ezt követően sajnos előfordul az is, hogy támadásba lendül ellenünk, rossz hírünket keltve, amelyben többnyire igazságtalanoknak és képmutatóaknak mutat be minket.

Ugyanis áldozatnak tekinti magát, és a bűnét, amelyet saját meglátása szerint nem követett el, nekünk tulajdonítja az által, hogy kitiltottuk. Éppen ezért kérek mindenkit, hogy ne adja a fejét szóbeszédekre és rosszindulatú mendemondákra, hanem igyekezzen megtudni a kétségtelen valóságot.

Minden tiltás okból történt. Többnyire a fórumon történő magaviselet vagy eretnek tanítás miatt.
Nem célunk a tiltások okát mindig nyilvánosságra hozni, mivel ez legtöbbször Istenre és az alanyra tartozik.

Végezetül:

5Mózes 19,15    
"Nem lehet elég egy tanú senkinek a bűne vagy vétke dolgában sem, bármilyen vétket követett is el. Két vagy három tanú szavával lehet érvényes egy ügy."
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)